bezár
 

gyerek

2009. 10. 06.
Olvasási világrekord-kísérlet gyerekekkel
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ugyanazon a napon ugyanazt a könyvet olvassák fel szerte a világon kisgyerekek százezreinek csütörtökön - a szervező FasTracKids képességfejlesztő központ egyrészt ezzel szeretné megdönteni a tavalyi világrekordot, másrészt felkelteni a kicsik könyvek iránti érdeklődését és szeretetét.
Budapesten október 8-án délelőtt 10 és 11,valamint délután 5 és 6 óra között várják a meséket szerető ifjú világrekordereket a FasTracKids központban (III. kerület, Tavasz u. 3). A gyermekbarát környezetben, kellemes hangulatban, modern technológiai eszközökkel felszerelt helyszínen a közös olvasás mellett közös kézműves játékok, beszélgetések színesítik az ingyenesen látogatható eseményt. Minden résztevő ajándék oklevelet is kap.

A program 2006-ban indult Amerikából, Jumpstart - Olvass a rekordért névvel. Célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az olvasás fontosságára, és a könyvek szeretetére már egészen kisgyermek kortól. A kezdeményezés igen nagy sikert aratott a tengerentúlon, így a szervezők világméretekben rendezték meg a rákövetkező évi rendezvényt, bízva a minél több résztvevőben és a program sikerében.

A közös, világméretű felolvasással a szervezők az olvasás népszerűségének csökkenésére, a rossz olvasási statisztikákra, illetve a korai gyermekkori fejlesztés során a szülők és intézmények felelősségére szeretnék felhívni a figyelmet. Ilyen irányú céljaikat, programjaikat és terveiket a www.fastrackids.hu honlapjukon is ismertetik a hazai szervezők.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024

Más művészeti ágakról

Luca Guadagnino: Challengers
irodalom

Áfra János volt a Költőim sorozat áprilisi vendége
Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés