bezár
 

art&design

2006. 11. 21.
Vadak és művek
Zoo Art Fair, London, 2006. október 13-15.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vadak és művek Alice in Wonderland. Ilyen érzés volt közép-kelet-európai művészként Londonba csöppenni egy szép októberi hétvégén. Nem voltam járatos a műkereskedelem világában, és senki sem készített fel a kulturális sokkra, amely ott ért.
Ez az a hétvége, amikor a brit fővárost elárasztják a műalkotások, a kurátorok és a műkereskedők, nyomukban pedig ott a fizetőképes kereslet a világ minden pontjáról. A kortárs képzőművészet csodaországának sok furcsa lénye rutinnal mozgott a porondon, én pedig még azt sem tudtam, hogy az úgynevezett „cultural industry” jelenleg Nagy-Britannia éves nemzeti jövedelmének nem kevesebb, mint egyötödét teszi ki. 2004-ben az Arts Council jelentése szerint több mint 5 millió ember vásárolt műtárgyat, és további 6 milliónak állt ez szándékában. Menyasszony és vőlegény, a kínálat és kereslet nagy találkozójának legnevezetesebb temploma a Regents Parkban immár negyedik éve megrendezett Frieze. A közel 150 galériát felvonultató kortárs képzőművészeti vásár olyan sztárokkal dolgozik, mint a White Cube. A Frieze által Londonba vonzott nagyérdemű jelenlétét kihasználva természetesen számos egyéb művészeti vásár, projekt és rendezvény időzíti magát erre a hétvégére.

Ezek legjelentősebbje a Zoo Art Fair, amely helyileg sincs messze nagytestvérétől, immár harmadik éve az állatkert ad neki otthont, amely szintén a Regents Parkban található. A több mint tízezer négyzetméter alapterületű sátrat közvetlenül a szakállas disznó ketrece mellett állították fel, a London Zoo, amely a világ legrégibb állatkertje, 1827-ben nyílt meg. Itt található Ljubetykin világhírű modernista pingvinmedencéje, és 1872-ben Alice, a nőstényelefánt itt vesztett el rejtélyes körülmények között 30 cm-t az ormányából.

A Zoo Art Fair nem titkolt célja, hogy alternatívát adjon azoknak, akik kiszorultak a Frieze-ről, vagy éppen még nem kerültek be oda. Fiatal galériák, kezdő művészek nagy lehetősége. Forgalma évről évre növekszik: míg 2004-ben 26 londoni galéria közel 500ezer font forgalmat bonyolított itt, és 8ezer látogatót vonzott, addig a következő évben 28 brit galéria megduplázta a bevételt, és több mint 10ezren látták a vásárt.

Idén először a 46 résztvevő között 15 külföldi galéria is szerepelt, amelyek kiválogatásában a baseli VOLTAShow-n működő kurátorcsoport segédkezett. Berlinből, Los Angelesből és Mexikóból hívtak meg résztvevőket, külön érdekesség, hogy a mexikói galériák egyike sem volt 18 hónapnál idősebb.

A Zoo-ról megoszlanak a vélemények: Georg Spielhaus, az egyik meghívott berlini galerista szerint, míg a Frieze idén már kissé „befagyott”, nem okoz túl sok meglepetést, addig a Zoo friss, izgalmas. Andrea, londoni kurátor szerint azonban „a Zoo nem is másod-, inkább hatodrangú, azokat az embereket gyűjti össze, akik a Frieze-ről kiszorultak, mégis szeretnének valami hasonlóban részt venni. A Zoo vendégei nem pezsgőt isznak, hanem sört.” – Ez utóbbi vicces állítás egy olyan rendezvényről, amelynek egyik főszponzora egy pezsgőgyár. A Perrier-Jouet Champagne 10000 fontot ajánlott fel a vásár legjobb alkotójának. A Zoo maga egyébként non-profit rendezvény, létrejöttét az Arts Council, galériák, alapítványok és egyéb szponzorok támogatták.

A vevők pedig nemcsak sokat, de gyorsan is vásároltak. Már a nyitás után egy órával számos művet eladtak, és az első nap végén a legtöbb galerista arról számolt be, hogy szinte teljesen kiárusítottak. Egyfajta türelmetlenség jellemezte a vásárt: úgy tűnt, mindenki azon van, el ne szalassza a Jövő Nagy Tehetségét. Ez a nemes törekvés felnyomta az árakat, nem számított különlegességnek, ha egy egyetemi hallgató műve 5000 fontért kelt el.

Az árak természetesen nem voltak feltétlenül összhangban a minőséggel, a legdrágábban elkelt műalkotásra a T1+2 Gallery standján bukkantunk. A mű azt a vonalat követi, amely a l’art pour l’art botrányokozással próbál művészi hatást elérni, merésznek és tabudöntőnek szánták, valójában egyszerűen és durván ostoba volt. Senki sem magyarázta meg, vajon a Paul Fryers által elektromosszékbe ültetett halott Krisztus viaszfigurája, mi okból is került ilyen helyzetbe, és ha alternatív kivégzési módról van szó, miért vérzik mégis biblikus öt sebéből. Mindennek ellenére a művet 100ezer fontért adták el az első nap végén. A galéria standját szemlélve azt különösen nehéz elképzelni, hogy a T1+2 eredetileg egy squat eredményeképpen született. A később jó üzleti érzékről tanúságot tevő Wolfe annak idején egyszerűen betört egy épületbe és elfoglalta azt, majd olyan művészeket hívott meg, hogy együttműködjenek vele, mint Gustave Metzger és a bécsi akcionista Otto Muhl.

A legalacsonyabb árat a temporarycontemporary pavilonjában találtuk, amely ingyen osztogatta az egyik művésze által tervezett jelvényeket, egy művészeti kiadványát pedig 5 fontért, amely éppen annak kiadási költségét fedezte. Nemcsak ők reagáltak kreatívan a kereskedelmi közegre: az i-cabin idén posztercsomagokat árusított, azaz sokszorosított műveket, de ezek végleges példányszámát nem döntötték el előre. Úgy gondolták, ezt az fogja meghatározni, hogy a vásár végéig hányat adnak el a csomagokból. Így az a paradox helyzet állt elő, hogy minél kevesebb talál belőlük vevőre, az egyes művek ára annál magasabb lesz. A 16 poszterből álló gyűjtemény darabjait egyébként nemcsak képzőművészek készítették: alkotóik között elektronikus zenész is található. A galéria nevének története is különleges, az épület, amelyben található, egy idős testvérpár tulajdona volt, akik a második világháborúban a haditengerészetnél szolgáltak. Az egyik testvér megmentett egy hajót az elsüllyedéstől anélkül, hogy tudta volna, a testvére is rajta van, később a tulajdonukban lévő hivatalépület helyiségeit nem számokkal, hanem betűkkel jelölték meg, ahogy a hadihajókon szokás. A galéria az i jelű ajtó mögött található.

Nem mindenkinek jutott stand: a Whitespace Gallery Alexander Petrelli moszkvai performanszművészre bízta művei eladását, aki ballonkabátban járkált körbe (Overcoat Gallery), amelyet időnként intim módon széttárt a vendégek előtt, és áruba bocsátotta az alatta szemérmesen rejtőző festményeket.

Lisa, a Hollybush Gardens vezetője vette észre, hogy a kereskedelmi közeg nemcsak a művészek és galeristák tevékenységére hat, hanem a kurátorokéra is. Ő hívta fel a figyelmünket arra, hogy azok, akik a művek értékét lennének hivatottak meghatározni, valójában a művészeti vásárokon leskelődnek, és aszerint próbálják megbecsülni egy mű értékét, hogy az milyen áron kel el. Lisa szerint ez az eljárás kicsit lusta, „kind of a shortcut”.

Számomra a legszomorúbb tanulsággal a Beautiful Crime online graffiti galéria standja szolgált. Mikor a vásár nyitása előtt az interneten utána néztem a résztvevőknek, a Beautiful Crime tűnt a legizgalmasabbnak, legszimpatikusabbnak. Nevük Monsieur André graffitiművész híres mondásából származik: „a graffiti nem vandalizmus, hanem csodálatos bűn”. A galéria olyan művészeket mutat be az interneten, akik az utcán dolgoznak, ha nem is feltétlenül szórópisztollyal. Úgy tűnt, Adam, a galéria vezetője idealista, célja nem elsősorban a művek eladása, inkább megismertetése a közönséggel, mert ez a műfaj szükségszerűen mellőzött a kialakult kereskedelmi rendszerben. Website-ján olyan művészeket találunk, mint Adam Neate, aki nemcsak graffitit, de nagyszámú rajzot és festményt is készít, ezeket azonban előszeretettel ejti el az utcán, és a jószerencsére bízza, kik találják meg.

Mindezek ismeretében nagy érdeklődéssel vártam, milyen lesz a Beautiful Crime standja a Zoo Art Fair-en, és legnagyobb megdöbbenésemre azt láttam, hogy habár Adam "I am Banksy" feliratú pólóban ül ott (Banksy egy graffiti művész, akit még soha senki nem látott), körülötte a falon fekete-fehér művészfotók lógnak. Ezek ugyan egyáltalán nem tükrözik a galéria arculatát, azonban könnyen eladhatóak, azaz meg kell élni valamiből.
nyomtat

Szerzők

-- djurmano --


További írások a rovatból

art&design

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
art&design

Múzeum készül Mexikóvárosban
Závorszky-Simon Márton képei a Vízivárosi Galériában

Más művészeti ágakról

irodalom

Fehér Enikő Az analóg ember című könyvének bemutatója
Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés