PRAE.HU:  A japán építészet, a japán kultúra a XX. században nagy hatást gyakorolt a nyugati világra. Önnek, és az ön generációjának szintén van mondanivalója számunkra. Ön szerint mi ennek az oka?

Vegyes gondolataim vannak ezzel kapcsolatban, hiszen mi japán emberek ugyancsak folyamatos impulzusokat kapunk a nyugattól. A világ építészetére gyakorolt hatásunk onnan eredhet, hogy mi más szemmel nézzük a világot, példának okáért különös hangsúlyt fektetünk a kísérletezésre, ami egyrészt nagyon jó, hiszen új távlatokat teremtünk, másrészt megvannak a korlátai is. Megvan a veszélye, hogy nagyon egy irányba terelje a gondolkodást, beszűkítse a látómezőt. Folyamatosan borotvaélen táncolunk, nem tudjuk, egy-egy új gondolat mikor hullik termékeny talajra, és mikor visz zsákutcába.

Én személy szerint mindig az új utakat kerestem, olyan új utakat, melyeknek meglehetősen mélyre nyúló gyökereik vannak. A legalapvetőbb emberi ösztönökre alapozom építészeti kisérleteimet. Ezeket feltérképezve próbálom újraértelmezni az építészetet, és megkeresni az építészet új értelmezéseit. Azt gondolom az ilyen kihívásokra adott válaszok nem csak Japánban vagy Európában, de az egész világon hatást gyakorolnak.

PRAE.HU: A japán építészeti örökségnek való megfelelés, vagy a kísérletezés utáni vágy az erősebb önben?

Úgy gondolom egy kicsit mindkettő. Olyan építészeti örökséggel, amit Kenzo Tange, a metabolisták, Toyo Ito vagy Sejima-san hagyott ránk, megerősíti az önbizalmunkat, elhisszük magunkról, hogy képesek vagyunk letenni valamit az asztalra. Ugyanakkor Japánban, az építészettel való ismerkedést Le Corbusier-vel és Mies van der Rohéval kezdjük. Talán furcsa, de nekünk Le Corbusier avantgárd szemléletéhez képest Mies munkássága sokkal inkább a kihívásokról szól, és ez az, ami igazán érdekes. Építészeti örökség helyett inkább az építészeti kihívás kifejezést használnám, hiszen én folyamatosan ezeket az új kihívásokat keresem. Mielőtt megkezdtem építészeti tanulmányaimat, fizikus szerettem volna lenni, mint Einstein, szerettem volna újraértelmezni a világot, de legalább annak leírásán pontosítani. Az ilyen feladatok érdekeltek mindig is, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy a fizika számomra túl nehéz terep, több agymunkával jár, mint az építészet. Ez persze csak vicc, de az építészetben megtaláltam ugyanazokat a kihívásokat, ami miatt a fizika vonzó volt számomra. Találhatunk nagyon egyszerű dolgokat, melyekkel újraértelmezhetjük az építészetet, és általa a világot. A tervezés folyamata közben mindig új és új definiciókon, az építészet újfajta interpretációján gondolkodom.

Természetesen nem könnyű a helyzet, nem szabad ugyanazokat a sémákat használni, a folyamatos megújulás elengedhetetlen. Számomra ez szórakoztató, ha ugyanazt kéne csinálnom újra meg újra, azt hamar megunnám. Minden egyes feladatnál, minden egyes nap új dolgokat próbálok ki, szeretem meglepni magam, ez motivál. A mindennapi feladatokhoz való újító hozzáállás a biztosítéka a magas építészeti szinvonal elérésének. Így lehetséges előremutató építészetet művelni és ez az, amit én szeretek csinálni.

Az építésszel készült videó a 6B.hu-n megnézhető.

PRAE.HU: Korábban említett ismert japán építészeket – igaz, hogy chaten tartja a kapcsolatot Toyo Itóval és Sejimával? Japánban az építész generációk együtt, vagy egymás mellett élése a jellemző? Közös nyelvet beszélnek a különböző korosztályhoz tartozók?

Japánban az építészgenerációk egyfajta folyamatosságot alkotnak Toyo Itótól Sejimán keresztül egészen jómagamig. Ha megnézzük Toyo Ito és Sejima között ugyanúgy 15 év korkülönbség van, mint köztem és Sejima között. Ez egyfajta örökség is, mint arról korábban már beszéltünk. Szerencsére van alkalmunk egymással beszélgetni, chaten is , és megvitatni kérdéseket. A beszélgetéseinken kívül szerencsére volt már alkalmunk közös munkára is. Toyo Ito különösképpen érdeklődik az új gondolatok és újdonságok iránt, és mi rengeteg energiát kapunk tőle.

Ezt nyugodtan nevezhetjük kölcsönösen előnyös együttműködésnek, nem pedig versenyhelyzetnek. Igen, együttműködés van a különböző korosztályok között, de elkerülhetetlen az, hogy adódjanak néha versenyhelyzetek is. Az alapvető érdeklődésünk közös az építészet új útjai felé, viszont az is egyértelmű, hogy mindannyian másképpen gondolkodunk. Mindamellet ez egymást nagyon jól kiegészítő együttműködés.

PRAE.HU: Lakóépületek tervezése közben milyen válaszokat ad arra a kihívásra, ami a folyamatosan változó életmódbeli változásokból fakad?

Nincs konkrét receptem, amivel az életmódbeli változásokat követném. Minden egyes megrendelő a maga saját igényeivel érdekes számomra, és a saját életvitele a mérvadó. Mindenkinek egyedi életstílusa van, amin nem akarok változtatni. Meg kell keresni, hogy miben áll az egyediség, és azt kell az építészet nyelvére lefordítani. Szükségszerű, hogy a folyamat során építészeti újításokat találjunk, mert mindenki nagyon változó és különböző módon éli az életét. Külön kihívás, hogy a történeteiket hallgatva megtaláljam azokat a prioritásokat és egyediségeket, amit aztán az építészet nyelvére lefordíthatok. Különösen a fiatal megbízókra jellemző az az ellentmondás, ami a nyitottság és a védelemre való igény együttes jelentkezéséből fakad. Ez alapvető igény, amit legjobban talán egy erdő elégíthet ki, ahol nincsenek falak, csak fák, ahol egyidejüleg valósulhat meg a nyitottság, és bent az erdő mélyén megtalálható a biztonság is. Mostanában az ilyen erdő jellegű szituációk foglalkoztatnak, a lakóépületeim többségét ez inspirálta.

Az építész egyik munkájáról a Prae.hu-n

PRAE.HU: Korábban a barlang is foglalkoztatta. Hogyan vezetett az út a barlangtól az erdőig?

Igen, viszont a barlang nem igazán alkalmas tér emberi használatra, viszont mindenki megtalálhatja mit jelent neki a barlangi táj. Az építészet általában embereknek szól, de nem csak ez az egy vetülete lehetséges, ennél sokkal több rétege van. Az erdő története nagyon hasonlít a barlangéhoz, mert az sem igazából emberi tér, de mindenki számos jó helyet találhat az erdőben. Az embei viselkedés változatosságának lehetősége nagyon fontos. Néha, amikor barlangról, erdőről, faluról vagy akár felhőről beszélek, akkor ugyanannak a történetnek más és más megjelenési formáját említem.

PRAE.HU: Házaival az in-between space folyamatos értelmezési módjait keresi, vagy próbál viszonyulni a környezetéhez is? Az a fajta átgondolt és szigorú tudatosság, ami a belső terek kialakításánál vezeti, jelen van-e a környezetre való reagálásában is, vagy az ösztönös cselekedet?

A környezet nagyon is érdekel. De nem abban a viszonylatban, hogy azt kövessem, szolgaian megfeleljek neki, hanem folyamatosan újraértelmezem az épített környezetet, és a már meglévő terek állapotát. Azt kell mondjam, hogy eddig inkább az ösztöneimre hallgattam, de mivel egyre több európai pályázaton veszünk részt, úgy gondolom, egyre több figyelmet kell szentelnünk a kontextusnak is. A már meglévő környezet sokszor vezet és segít az építészet új összefüggéseire rájönnöm.

A szó hagyományos értelmében véve a házaim néha egyáltalán nem illenek a környezetükbe. Fehér földönkívülinek hatnak, de csak első látásra. Ha felfedezzük a környéket, az utcát, a távolságokat, az épületet, ha feltérképezzük az épületem és a város, az épületem és a környezet viszonyát, akkor már nem egy oda nem illő házat látunk, hanem a tér új fajta megközelítését. Ezek a értelmezési módok érdekelnek leginkább, amikor a környezettel foglalkozom, de fontos számomra az építészet és a város viszonya is, nem tudunk csak házakban vagy csak városokban gondolkodni. Elmosódnak a határvonalak, és ott és akkor jönnek létre a kint és a bent közötti terek. Egyik a másik nélkül nem létezik.

Mostanában nagyon sokat foglalkozom a környezet megértésével - néha félreértésével - azért, hogy előremutató javaslatokat tudjak tenni az újra-, és átértelmezésével kapcsolatban. Ezek nem feltétlenül a helyes válaszok, az újradefiniálás során sokszor váratlan eredményekre is jutunk. Szerintem ez a lényege a gondolkodásnak.