bezár
 

art&design

2010. 02. 08.
Művészetterápia – harmóniakúra
„Az aranykor nem múlt el, még csak most jön”
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Művészetterápia – harmóniakúra Még az esztendő elején járunk, de nem túlzás kijelenteni, hogy a Magyar Nemzeti Galéria a Kasser Művészeti Alapítvánnyal (Kasser Art Foundation) karöltve az év legnagyobb kiállítását hozta tető alá a Budavári Palotában. A Földi paradicsomban számos, itthon eddig soha nem látott mestertől találunk valódi gyöngyszemeket, így nemzetközi mércével mérve is jelentős darabokkal kerülhetünk először testközelbe. Külön öröm, hogy ezzel a projekttel az MNG felzárkózott a Szépművészeti mellé és e nemes versenyen csak a művészetek szerelmesei nyerhetnek.
A csodálatos kollekció a magyar származású Elizabeth és Alexander Kasser házaspár érdeme, illetve az általuk 1969-ben létrehozott modern képzőművészeti gyűjteménynek köszönhető.
 
Az Európában – Augsburg után – másodjára Budapesten bemutatott színvonalas gyűjtemény 53 művésztől 102 alkotást vonultat fel. Ez a válogatás nem követ gyűjtői divatokat, trendeket, hanem kifejezetten az alapítók személyes ízlését, egyéni preferenciáját tükrözi. Sok esetben a művészekkel való baráti kapcsolaton alapuló gyűjtemény a modern művészetnek egy hiteles és egyedi olvasatát mutatja.
Rodin - Örök bálvány
Bár a művek keletkezési ideje közel nyolc évtizedet ölel át, mégis mind, egy nagy, tematikus keretbe foglalható. Ez a művészet számára kimeríthetetlen téma az emberiség örök víziója és vágyálma a földi paradicsomról, az édenkertről. A termekben az ember és a természet közötti harmóniára, az isteni tökéletességre, az aranykorra utaló erőteljes és egyedi produkciókat láthatunk. Bellák Gábor a kiállítás kurátora és csapata – az Aranykor, a Természet, a Menny és pokol, a Boldog világ, valamint az Ádám és Éva témával – öt jól elkülöníthető egységre osztotta az anyagot. Itt maguk a művek állnak a középpontban, nincs hókusz-pókusz, vakító fény és füstköd. Csak a fanyalgók kedvéért írjuk le, hogy akik látták a németországi helyszínt és enteriőrt, elismerően nyilatkoztak, mennyivel látványosabb, és koncepciózusabb a magyar kiállítás.  
 
Lelkesedésünk talán érthetővé válik, ha kiemelünk néhány tételt az anyagból. Első pillantásra is megállapítható, hogy a figuratív művészet túlsúlyban van az absztrakt művészettel szemben, és az emberábrázolások dominálnak. Meglepetés és öröm a plasztikus alkotások, szobrok kiemelkedő száma. A festményeknél a francia impresszionisták viszik a prímet, akiket jól ellenpontoz Giorgio de Chirico, Jackson Pollock, Hans Arp, és Moholy-Nagy egy-egy modern mesterműve.
 Paul Signac - A harmónia kora
A kiállítás tulajdonképpeni ikonképe Paul Signac A harmónia kora című egyetemes problémákra reflektáló remeke, amelyen a művész több mint két évig dolgozott. Monet Sziklás tengerpartja 1892-ben került át a tengerentúlra és most tért vissza először az őshazába. A papírmunkák közül említsük meg Modigliani leheletfinom portréját, Matisse érzéki, alvó fruskáját és Alexander Calder cérnavékony kötéltáncosnőjét.
 Rodin - Keresztelő Szt. János
Fejet, vagyis inkább térdet hajtunk Keresztelő Szent János fehér márvány „portréja” előtt, amelyet Rodin mester tálcán kínál fel nekünk. Nem hagyhatjuk szó nélkül Az örök bálvány című alkotást, ami sarkalatos darabja a Kasser gyűjteménynek és valóban lenyűgöző szobor. Jelentős erőt képvisel az anyagban Marino Marini munkássága, szobrai és grafikái az alapítók és a művész szoros barátságát tanúsítják. Személyes kedvencünkké válhat Nino Caffè Behavazott park című munkája, amelyben fekete reverendás papocskák játékosan kergetőznek és hócsatáznak egy téli parkban. Kees van Dongen naív Országúti kávéháza is mosolyt csal arcunkra. Felhívjuk a figyelmet a Párizsban alkotott Csáky József két szobrára is, amely jelképesen nyitja és zárja a kiállítást. Az ihletett alkotások előtt állva belefeledkezhetünk különleges szépségeikbe, kilépve térből és időből magunk is részeseivé válhatunk. Bizonyára sokan lesznek majd, akik három hónap alatt gyönyörködni és gyógyulni járnak fel a Galériába, művészetterápiára avagy harmónia kúrára.
 
A Galéria művészboltjában kapható angol és német nyelvű katalógus alapos és érdekes esszékkel szolgál a kiállított darabokról. A magyar változat ennél valamivel soványabb, de így is tartalmas, szép anyagot közöl egy vastagabb lektűr áráért. Itthon még újdonságnak számít az audiogiude tárlatvezetés, magyar, angol és német nyelven ezt is igénybe vehetjük.
 van Dongen - Útmenti kávéhaz (részlet)
 
A Kasser családról

Aranyi Erzsébet és Kasza Sándor Pesten találkoztak össze és kötöttek örök szövetséget egymással és a művészettel. Sándor a Sorbonne-ra járt, vegyészmérnöki diplomát szerzett és közben jól futballozott. A háború után két gyermekükkel elhagyták Magyarországot és Mexikóba, majd az USA-ba költöztek. Gyűjteményüket a hatvanas évek végén alapozták meg és úgy döntöttek, hogy közkinccsé teszik.  New Jersey-ben színházat építettek, Washingtonban a Nemzeti Múzeum új szárnyát aktív támogatásukkal nyitották meg. Nem mellékesen Kasser úr 1979-ben megkapta a Világ Igaza kitüntetést, mert a vészkorszakban több száz magyar zsidó üldözött életét sikerült megmentenie. Felesége Raoul Wallenberg tolmácsa volt. Leányuknak, Mary V. Mochary asszonynak köszönhető, hogy ezek a pompás műkincsek most Budapesten láthatók.
 
Földi paradicsom, Modern mesterművek a Kasser-Mochary gyűjteményből, Magyar Nemzeti Galéria (A épület), 2010. február 06. – 2010. május 02.

nyomtat

Szerzők

-- csontó sándor --


További írások a rovatból

Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
art&design

Koleszár Stella kiállítása a Kis Présházban (1111 Budapest, Bartók Béla út 44.)

Más művészeti ágakról

irodalom

Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés