Abból a megfontolásból kiindulva, hogy az 1956-os forradalom (azaz a szovjet uralom elleni első jelentős kelet-európai felkelés) geopolitikai kihatása a keleti blokkon túl is érezhető volt, a Trafó-beli kompakt kis nemzetközi kiállítás kurátorai, Maja és Reuben Fowkes olyan munkákat hívtak meg a jelen bemutatóra, amelyek művészet és forradalom relációját különféle aspektusokból veszik szemügyre.

Maga a forradalom mint téma igen kedvelt hivatkozási alap a kortárs művészet egyes szegleteiben, s ezek a hivatkozások olykor még azt is bekalkulálják, hogy a művészetre mint „a” forradalom szerves részére történő utalás eredetileg egy kimondottan baloldali művészetfelfogás hozadéka. Ennek megfelelően ezen a kiállításon is van olyan mű – Michael Blum (A) videója –, amelyik a jelenkori társadalmi (vagy legalábbis ideológiai) forradalmak globális gazdasági és politikai kontextusát vizsgálja. Blum bukott politikai rendszerekről szóló meséjében a kapitalizmus – széles rétegek tapasztalatából kiindulva – ugyanolyan kudarcos kísérletnek mutatkozik, mint a dugába dőlt kommunizmus.

Egy másik videó, a brit Nick Crowe vizuálisan minimalista filmje, egy kisfiút mutat, aki egy videójáték-csatába feledkezik bele, miközben anyukája kitartóan simogatja a haját, s egy régi ír balladát énekel a csatában elesett kedvesről. Az enigmatikus jelenet egyszerre mutat rá arra, hogyan íródik tovább a militáns hősiesség mítosza egyfelől; hogyan trivializálja a média illetve a kultúra- és szórakoztatóipar a háború jelenségét másfelől; s hogy hogyan nevelik az anyák fiaikat rendre olyan szerepekre, amelyektől aztán ők maguk – mint anyák és mint nők – fognak a legjobban szenvedni. A fegyveres konfliktus médiabeli felhasználásának azon aspektusait mutatják be Sanja Iveković (HR) print-párjai, amikor az egyén fogyasztói viselkedését és választását mossák össze a politikaival: a művész által összeillesztett képpárokon katonai egyenruháktól ihletett ruhakölteményekbe bújtatott és terrorista hadi „kiegészítőket” viselő manökenek pózolnak valós háborúk katonáiról készített dokumentumképek mellett. A The Face című magazin e divatfotókat ráadásul 2001 szeptemberi számában hozta le. Igor Grubić (HR) máshonnan nézi a forradalom-kellékek pop-kultúrában és termékmarketingben való felbukkanását: Grubić trendy tárgyain a kommunista forradalom jelképei díszelegnek, geg-szerű filmjében pedig két „kommunista” játékmaci szeretkezik durmolás előtt.

Nils Norman (UK) egy olvasósarkot épített fel, ahol a látogató forradalmi szövegekkel ismerkedhet – már ha erre alkalmasnak találja a galéria alapvetően ácsorgós terét. Egy elvihető, a szerzőket és forrásokat feltüntető egyszerű olvasmányjegyzékkel talán többre menne a látogató, s ez ugyanakkor becsületesebb módja is volna a mások szellemi termékein való élősködésnek. Sem a forradalmi stratégiák terjesztése, sem a globalizált hatalmak elleni izgatás nem célja a Milánóba élő Adrian Pacinak, aki a katonai és politikai rezsimek alatt megélt tapasztalatokat az egyén szintjére hozza le. A két egymás mellé függesztett fekete-fehér fotó egyikén saját albániai úttörőkorából idéz fel egy pillanatot, a másikon pedig letelepedési engedélyért folyamodó olaszországi bevándorlóként látjuk.

A kiállítást egy, a Ludwig Múzeumban megrendezett szeminárium és filmvetítések kísérték ([a]http://www.socialeast.org.[text]www.socialeast.org).[/a]

Trafó Galéria, Budapest IX. Liliom u. 41.
Megtekinthető: november 26-ig, hétfő - vasárnap 16 - 19 óráig