bezár
 

irodalom

2010. 07. 10.
Hogyan készül a maceszgombóc?
Pataki Éva: Ami elveszett
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hogyan készül a maceszgombóc? Mi vesz rá valakit arra, hogy önnön neurotikus tüneteire magyarázatot keresve papírra vesse évek óta halott édesanyja depressziójának történetét, sikertelen öngyilkossági kísérleteit és az őket megelőző, kisebbségi komplexussal terhelt gyermek- és ifjúkort? Hogyan írhat az ember saját tragikus sorsú felmenőiről irodalmi beszámolót?

Egymás után kerülnek a könyvesboltok polcaira a korrajzszerű családregények (vagy inkább regényes beszámolók), hogy a huszadik század viharait átvészelő, nehéz sorsú családok küzdelmeinek állítsanak emléket. A személyes dokumentumokból összeállított Tamás könyvét, vagy Nádasdy Borbála sorra megjelenő műveit kíváncsian vesszük kézbe, végigizguljuk az emberpróbáló időszakokról szóló fejezeteket, hogy aztán még többet megértsünk a legújabbkori történelem sokszor máig is tisztázatlan eseményeiből.


Pataki Éva Ami elveszett című családregényében ha közvetve is, de felveti a kérdést: hogyan írhat az ember saját, tragikus sorsú felmenőiről irodalmi beszámolót.


A kirakódarabkák egybeillesztése, a történelmi események rávetítése a családi történésekre izgalmas, időnként önmarcangoló feladat. Hiszen az ember jó esetben ismeri dédanyja, ükanyja nevét, és ha szerencsés, fényképet is kézbe vehet, hogy a retusált arcon még kivehető vonásokat a sajátjával összevesse. Az azonban már írói feladat, hogy a képről visszabámuló szemüveges, szigorú tekintetű asszonyságból életre keltse a könyvbéli Augusztát, hangot adjon a szerelemről, erkölcsről vallott nézeteinek, és megcsodálja méretes kebleit, melyek valaha a korán megboldogult dédapának annyi gyönyört okoztak.


Ami a múltidézéshez fő forrásként adott, az a személyiségzavaros, gyötrődő anya, Mari emléke, aki gyermekkorától fogva nővére, a ragyogóan tehetséges, bálványozott Vera árnyékában élt. Ami elveszett, az a Juharfa utcai, majd pedig a Sas utcai otthon hangulata, egy régi kor, amelyet családi összetartás és bizalom jellemzett, egészen a pogromok, a második világháború és a kommunizmus idejének beköszöntéig.


A történet tengelye a szerző dédanyjának, Augusztának fordulatos életén húzódik végig. Ez az egyszerre hagyománytisztelő és modern felfogású asszony, aki csaknem összes gyermekét túlélte, a család legbecsesebb értékeként vészelte át a legnehezebb időszakokat: az üldöztetések idején már külföldön élő gyermekei otthonaiban talált menedékre. Noha a szerző értesülései a régóta elhunyt családtagokról hiányosak lehettek, a feltűnően szép Ilonát, a még fiatalon Amerikába utazó Bandit, a szintén disszidáló Tibit, a titkos kémmé előlépett Andrist, és persze a többi itt maradót, köztük a magát konyhaművésszé képző Alizt is hiteles, plasztikus szereplővé formálta az írói képzelet.


A közeledő holokauszt kezdetben csak mint valami szörnyű előérzet jelenik meg a családi beszélgetésekben, és nem mindenki lázadozik a zsidótörvények ellen sem („valóban, kicsit többen lettünk”, jegyzi meg az idősebb generáció egy tagja még a numerus clausus hatályba lépése idején). A család egyes tagjai névváltoztatással, mások vallásuk, otthonuk elhagyásával igyekeznek menteni életüket. A koncentrációs táborban zajló borzalmas eseményeket a szerző nem részletezi, csak egy naplórészletre hagyatkozva, tárgyilagosan számol be a halálesetekről, a családtagok eltűnésének, vagy éppen előkerülésének tényéről. Élete vége felé közeledve Auguszta az, aki gyerekeiről, unokáiról megmaradt, egyre halványuló emlékeit újra meg újra számba veszi; hányan élnek még és hol, kik haltak meg a háború idején, kik tértek vissza, ki írt utoljára a háború után erőre kapó Budapestről levelet.


A családi ebédek, az ünnepek, a vacsoraasztal körülülése újra és újra ideológiai ütközőpontokat jelentenek a család életében, a konzervatív Auguszta és a vallási hagyományokkal szakító fiatalabb generáció, a bimbózó személyiségű, kommunizmus felé sodródó unokák között. Vera, a család büszkesége viszi a legtöbbre, bár kémmúltú nagybátyja, Andris nyomába lépve tehetségét a kommunista pártnak, az ÁVH-nak áldozza fel, és a párt önmagával való meghasonlásának idején ő maga is az öngyilkosságot választja. A szerző úgy szerkeszt, hogy Vera öngyilkossága egy napra essen a matuzsálemi kort megélt Auguszta szélütésével, amely éppen a születésnapján, szerettei közt, caracasi otthonában éri őt. Ezután a nagyvilágban szétszóródott, vagy éppen Magyarországon, a múlt csapásaiból feltápászkodó Pollnerek és Czeislerek egymásról alig tudva, egy új korszakban folytatják életüket.


A szerző drámai hitelességgel képzeli újra a szóváltásokat, szerelmi vallomásokat, sértődéseket, búcsúzásokat és viszontlátásokat, a felfedezés örömével szövi meséjét a barátok visszaemlékezései, a fotók és a még gyermekként, fiókban fellelt dokumentumok köré. Pataki Éva filmdramaturgi tapasztalatai mutatkoznak meg a dialógusok súlyosságában, mintha még a látszólag hétköznapi beszélgetésekre is a közelmúlt vagy a jövő eseményeinek árnyékai vetülnének.


A szerző nem őrlődik azon, miért jutott ennyivel több szenvedés a felmenőinek, a csapások egyenlőtlenségére nem keresi a magyarázatot. Inkább újabb és újabb eszközökkel vizsgálja a lelkekben öröklődő lenyomatot: „Én a legkisebb nehézségtől is lebénulok, egyszerű házi baleseteknél is pánikba esem, el sem tudom képzelni, mit tennék komoly veszély esetén. Illetve nagyjából úgy látom, hogy én elárulnék bármit és bárkit, hogy mentsem a bőröm, ciánt innék, (...) a nekem jutna az az üldöztetés, ami milliók mindennapi tapasztalata volt hosszú éveken át (...) Mert ott van a zsigereinkben, jelen a rejtett részletekben az egész rémes múlt.”


Pataki Éva könyve segít abban, hogy a generációk közötti, meggyőződés-különbségek folytán húzódó szakadékok eredetét megértsük. Közben óhatatlanul részeivé válunk egy mélyen hívő, majd a zsidó vallástól egyre messzebb sodródó család ünnepeinek és hétköznapjainak – az internetet böngésszük a szédertál leírása vagy a maceszgombóc receptje után.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Burns Katalin --


További írások a rovatból

irodalom

Amikor egy csapat művész öt napra elfoglalja Kámot Amikor egy csapat művész öt napra elfoglalja Kámot
Ilyen volt a III. Nyolc Ág Művésztábor
irodalom

Huszonegyedik #7 Huszonegyedik #7
Poszthumanizmus és szimpátia. Avagy kiút az identitáspolitika csapdájából

Más művészeti ágakról

Interjúsorozat a cirkuszról, változásokról, zártságról és nyitottságról, klasszikus és új találkozásairól
Sziget Fesztivál, 2019. augusztus 8.
Mészöly Ágnes - Molnár T. Eszter: Az Emberek Országa
Jon Watts: Pókember: Idegeben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés