Domenico Cimarosa A karmester című 1790 körül írott intermezzója köztudottan nem arra készült, hogy önállóan előadják. Amolyan operaszünet-kitöltő operáról van szó. Eredeti rendeltetése nem kevésbé abszurd annál, mint hogy most magát az első felvonást képezte. Tóth János, a közjáték egyetlen, a karmester szerepét éneklő szereplője nemcsak végigénekelte, hanem végig is vezényelte a zenekari próbáról szóló operát. Nála ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy folyamatosan ugrabugrált. Aki látta őt az operaházi A Rajna kincse Alberichjeként vagy éppenséggel a A sevillai borbély Bartolójaként, az tudja, csinál ő ennél különbeket is, meg se kottyan neki, hogy függeszkedjen, akrobatamutatványokat hajtson végre éneklés közben. A maga műfajában kellemes commedia dell’arte lazzókat láttunk, például amikor a kezdeti zenekari zűrzavar okára fény derül: fejjel lefelé tartották a kottát. Vagy amikor a karmesteri pálca és a hegedűvonó, esetleg kötőtű helyet cserélt.

Ez odáig fajult, hogy szólistánk bevont egy hölgyet a közönségből, lévén szó Giovanni Tóthról, azaz Don Giovanniról, ahogy ezt az énekes maga is beleimprovizálta. Majd ennek megfelelően egy olyan szerenádot prezentált neki Mozart Don Giovannijából, hogy nem csoda, hogy ennek hatására a pódiumra kiültetett új szereplő teljes ihletettséggel játszotta a behálózott és az ebben a szerepben tetszelgő hölgyeményt. Nem szeretnék naivnak tűnni, de nekem az volt az érzésem, hogy nem beszervezett nézővel volt dolgunk. Végtelen profin adta (vagy játszotta?) a spontán megszólított hölgyet. Cimarosa ide vagy oda, azt kell, hogy mondjam, ezek a pillanatok bizonyultak a legérdekesebbnek, legizgalmasabbnak zenei és színházi értelemben egyaránt. Az opera hangvétele és színpadra vitele miatt pedig olyan szöveg- és zene- és színházi környezetbe került a Mozart-idézet, hogy ez a poén beleillett, nem okozott törést, sem erőltetettséget az előadásban.

Elvileg témába vág a Haydn-opera. Az 1766-ban keletkezett Az énekesnő esetében biztos, hogy sokat dobott volna a színvonalon, ha az énekesek és a zenekar tagjai jobban megtanulják a darabot. Természetesen tisztelet a kivételnek, gyorsan helyesbítek is: feltűnő volt, hogy voltak, akik nem tudták, mit csinálnak. Segítségre viszont lehetett számítani: a súgó mintegy új szólamként susogta végig az előadást, Gulyás Nagy György karmester pedig nemes egyszerűséggel bedúdolta a hiányzó szólamot, ha a zenész figyelme lankadt, ne adj’ isten, kihagyott.

A kedves színpadi ötletek, mint a picike, bokáig érő ajtó, amellyel a szereplők korhű jelmezeikben bohóckodtak, vagy a vissza-visszatérő mozdulatok, gesztusok rendszere ellenére azonban nem nyújtott igazán nagy élményt ez a második felvonás. Így kényszermegoldásnak bizonyult az előadás, hiába kaphattunk volna ettől a Haydn-műtől zeneileg többet, mint az elég egysíkú Cimarosa-intermezzótól, és hiába látjuk be, hogy a karmester és az énekesnő témája milyen szépen egymáshoz illik. A tartalmi párhuzam egyébként hanyagolható, lévén szó az előbbi esetében egy zenekari próbáról, a másik esetében pedig egy bugyuta szerelemi, vagyoni kérdést feszegető történetről.

Maradhatott volna nyári szórakozásnak az egyszereplős, röpke darab. De ugye az nem működik a szokványos színházba járós módszerrel, hogy ülünk a nézőtéren, és várjuk a katarzist (akármit is jelent), hogy bekövetkezzen mintegy száztizennégy perc múlva. Akkor inkább be kéne vezetni a tíz-húszperces spontán utcai operaelőadásokat (street-opera, ahogy neveznék, kivéve a sznobok, nekünk ugyanis stropera). Elvégre negyed óráért nem lehet közönséget szervezni, és akármilyen fesztivál címszóval a Hiltonba rángatni. Így viszont nem vagyunk sokkal előrébb, hogy betettek mellé egy látszólag passzoló másik darabot, hogy az időtartam íratlan kritériumának megfeleljen az este.

Domenico Cimarosa: A karmester

A karmester: Tóth János

Joseph Haydn: Az énekesnő

Gasparina: Bakonyi Anikó
Apollonia: Balatoni Éva
Don Ettore: Kiss Tivadar
Don Pelagio: Kiss Péter
Végrehajtó: Debreczeni Szabolcs

Közreműködik a Művész Szimfonikus Zenekar
Zenei munkatárs: Katona Anikó
Karmester: Gulyás Nagy György
Rendező: Toronykőy Attila

Hilton Dominikánus Udvar
2010. július 27.

Budafest XIX. Nyári Zenei Fesztivál