bezár
 

film

2010. 11. 19.
Facebook-történelem
David Fincher: Social Network - A közösségi háló
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Social Network – A közösségi háló az a film, aminek muszáj jónak, vagy legalábbis sikeresnek lennie. Ha másért nem, azért, mert David Fincher a rendezője (Harcosok klubja, Játsz/Ma, Hetedik), Aaron Sorkin a forgatókönyvírója (Egy becsületbeli ügy) és egy olyan témát választott, ami Magyarország egytizedét, a világon pedig több, mint hatszáz millió embert érint.
A közösségi háló története egy szakítás és a harvardi felső tízezer egyetemi élete, vagyis bulizási szokásai körül forog: egészen pontosan bepillantást nyerhetünk abba, miként rukkol elő egy IQ-fighter hallgató csalódottan, pár üveg sör után egy olyan honlap ötletével, ami reklám nélkül akkora érdeklődésre tesz szert, hogy túlterheli a Harvard Internet hálózatát. A népszerűség oka pedig nem az, hogy a látogatók jó csajokra szavazhatnak, hanem az, hogy ismerik is a lányokat, akiknek a fényképei részt vesznek a net-versenyen. Az érintettség, a személytelen Internet-világ személyessége ez. Innen már csak egy lépés a Facebook, ami nem egy lajstrom, hanem egy önkéntes megosztó, ahova mindenki felteheti a magáról legszebbnek ítélt képeket. Kialakíthat egy imidzset, egy virtu-ál-én-t. Ráadásul a Facebook egy olyan termék, amit nem kell eladni, önmagát adja el, hiszen aki nincs fenn rajta, az egy idő után lemarad – mindenről.
David Fincher: Social Network - A közösségi háló
De Fincher filmjének nem ez áll a középpontjában: ehelyett egy bírósági tárgyalás történetébe ágyazva egy fiatal geeker sikersztoriját és személyiségének finom árnylátképét láthatjuk. Tulajdonképpen krimit nézünk, ami „a kinek miért nincs igaza” és a "ki lopott el mit és hogyan” kérdések kinyomozása körül forog, csakhogy Agatha Christie nem ért rá, így ügyvédek igyekeznek helyette, de már az elején tudni lehet, hogy ki a gyilkos, és hogy Mark Zuckerberg a legokosabb ember a jelenlévők között.
David Fincher: Social Network - A közösségi háló
Egy közönségfilm sikere okának egyik összetevője lehet, hogy sikerül-e olyan témát találnia, ami minél szélesebb kört érint. A Facebooknál kézenfekvőbb közösségi topic nem sok van manapság, tuti biztos választás. A kérdés már csak az, hogy miért nem játssza ki a film az adódó reflexiók és Facebook-poénok tömkelegét – ezzel átengedve a South Park Facebook-epizódjának az első helyet? Hiszen ami rólunk szólna, vagyis azokról, akik ezt a jelenséget jelentőssé tették – a közönségről – az csupán két mondat. „A Facebookkal kelek és fekszem” – hangzik el, de hogy ez mit jelent, hova vezet, arról már nem szól a fáma. S hogy ne csak kérdést tegyek fel, előhozakodom egy válaszkísérlettel: egyszerűen korai véleményt fogalmazni arról, ami még most alakul, amiről nem tudjuk, hogy meddig ér majd el. Mindenesetre azt tudni, hogyan kezdődött. Erről már lehet beszélni (vagyis filmet készíteni). Az meg, hogy a film nem éppen hűen tükrözi a valóságot, Hollywood csillagegén senkit nem zavar – talán csak Mark Zuckerberget magát.
David Fincher: Social Network - A közösségi háló
Emellett ki lehet jelenteni, hogy David Fincher nagyszerű rendező és ezzel a filmjével is remekel. A film alapszövete, melyet a tárgyalás felőli visszatekintések tagolnak, jól szervezett, izgalmas. De ennél is jelentősebb a színészi teljesítmény, melyet minden esetben bravúrosan felépített karakter-bemutatás támogat. Mark Zuckerberg első jelenete egy randi-szituáció, ahol egyszerre villan meg tenyérbe mászó idióta és kimozdíthatatlan zseni énje. S ezt a szintet nagyjából tartja is a film végéig: sem igazán szeretni való, sem igazán elítélendő alak nem válik belőle. Jesse Eisenberg monoton és tömör mondatai, kisfiús és mégis zavartalan játéka valódi arcot ad az arcgyűjteményéről híres névnek. Hasonlóan nagyívű Justin Timberlake showman-tündöklése (aki a filmben Sean Parkert, a Napster feltalálóját alakítja) és Armie Hammer kettős alakítása (a haragos Winlevoss-testvérek szerepében). A jelenetek pedig mind feszesre, hatásosra komponáltak, különösen a film csúcspontjára helyezett evezésverseny, ami látványosan modellezi a film alaptételét, miszerint a versenyben nem számít a részeredmény, csak a végső győzelem. Mint ahogy egyetlen ember tudott elsőként a Holdra lépni, úgy Zuckerberg elsősége is kizárólagos, a többiek már csak lájkolhatnak - vagy pereskedhetnek.
David Fincher: Social Network - A közösségi háló



Social Network - A közösségi háló

Színes, feliratos, amerikai filmdráma, 121 perc, 2010.
Dolby Digital

Rendező: David Fincher
Forgatókönyvíró: Aaron Sorkin
Zeneszerző: Trent Reznor
Operatőr: Jeff Cronenweth
Producer: Dana Brunetti, Ceán Chaffin
Vágó: Kirk Baxter, Angus Wall

Szereplők: Jesse Eisenberg (Mark Zuckerberg), Justin Timberlake (Sean Parker), Andrew Garfield (Eduardo Saverin), Rooney Mara (Erica), Rashida Jones (Marylin Delpy), Caleb Landry Jones (diákszövetség tag)
Brenda Song (Christy Lee)
Joseph Mazzello (Dustin Moskovitz)
Malese Jow (Alice)
Max Minghella (Divya Narendra)
Barry Livingston (Mr. Cox)

 
nyomtat

Szerzők

-- Keller Mirella --


További írások a rovatból

Anna Hints: Smoke Sauna Sisterhood
Hayao Miyazaki: A fiú és a szürke gém
Az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválról

Más művészeti ágakról

Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés