bezár
 

film

2010. 12. 01.
Történet dühből
Interjú Csuja Lászlóval legújabb, skinheadekről szóló kisjátékfilmjéről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Történet dühből "Félnek a közvetlen témáktól, de ez nem csak a producerekere, hanem a szakmára is igaz. Jó lenne, ha sokkal több vitaindító, nyugtalanító, politikailag nem biztos, hogy kiegyensúlyozott magyar film készülne." - Csuja Lászlóval, a Színház- és Filmművészeti Egyetem forgatókönyvíró szakos hallgatójával legújabb, skinheadekről, barátságról, bűnről és a bűn következményeiről szóló kisjátékfilmjéről beszélgettünk.
PRAE.HU: Tavaly ősszel Foszfor és Egyérintő című kisjátékfilmedet láthattuk, idén ősszel pedig egy skinheadekről szóló kisfilmet készítettetek stáboddal. A Foszforban nehéz életkörülmények közé, egy panel lakótelepre vezetted el nézőidet, egy kerekes székhez kötött édesapa és kommunikációs nehézségekkel, viselkedészavarokkal küzdő fia kapcsolatát mutattad be. Az Egyérintőben utcákon lógó, bandázó gyerekek közé kalauzoltál, az ártatlannak induló időmúlató játék kapcsán mutattad meg a rejtett indulatokat, az agressziót, az erőszakot. Mindkét kisfilmet szociális érzékenység és figyelem jellemezte. Most pedig a skinheadek, a barátság határi és a bűn hatásai foglalkoztattak...

Milyen történetek, milyen figurák érdekelnek elsősorban? Inkább forgatókönyvíróként vagy inkább rendezőként jelenik meg előtted egy-egy új film víziója?


Nem tudom, hogy általában milyen típusú figurák, történetek érdekelnek, és azt hiszem, nem is az én tisztem ezt megfejteni. Próbálom értelmezni azt, ami körülvesz, elhelyezni magam a világban, tisztázni, hogy miről mit gondolok. Egy identitászavaros időszakban élünk, amikor egyre nehezebb választ találni arra, hogy hol a helyed, ki vagy és az pontosan mit is jelent. Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásában segít az, ha az emberek viselkedésének mozgatórugóit figyelem.

Ha egy film elkezd bennem formálódni, első sorban nem történetek, hanem léthelyzetek foglalkoztatnak: ki mit miért tesz. Az egy következő lépés, hogy nekem könnyebb megfogalmazni valamit valamilyen narratívába ágyazva . Ebből is következik, hogy egy új film első víziója nem rendezőként, sőt nem is alkotóként, hanem érdeklődő, fantáziáló emberként jelenik meg előttem.
  Foszfor
Roland a Foszfor című filmben


PRAE.HU: Jellemző a szociális érdeklődés az idei őszi projektedre is? Mesélnél kicsit a legújabb filmed sztorijáról, hőseiről?

Soha nem éreztem magam szociálisan érzékeny lénynek, de a filmjeim kapcsán már többször említették ezt. Azt hiszem, a kiszolgáltatott helyzetű karakter valamilyen módon mindig felbukkan nálam, ami realista stílus esetén gyorsan meghívja a szociális szemszöget. Egyszerűen ezeknek a tereknek, emberi helyzeteknek a működését ismerem.

Az új film két skinhead srácról szól, akik közösen bandáznak, elkövetnek egy bűnt, és tehetetlenül kóvályognak a városban, míg szövetségük föl nem bomlik.
 
PRAE.HU: Inspiráltak-e korábbi filmélmények, mikor belevágtál egy ilyen érzékeny téma kibontásába?

Nagyon szeretem Alan Clarke Made in Britain című filmjét. Nagy V. Gergő forgatókönyvíró barátom mutatta, közös kedvencünk a film.

PRAE.HU: Mi érdekelt elsősorban, mi volt a kérdésed a helyzethez, amből a sztori kibomlik, és ami felé az események mutatnak?

Az alkotói folyamat legfontosabb része talán az, ahogy megpróbáltam közel kerülni két skinheadhez egy forgatókönyvön keresztül. Az elejétől fogva biztos volt, hogy a barátság és a bajtársiasság érdekelt.

Már 2006-ban, amikor sokszor kimentek a srácok az utcára, éreztem, hogy van egy nagyvonalú vizualitása az egésznek. Egy skinhead mindig fotogén, és azonnal jelent valamit. Másrészt a white skinek talán az utolsók, akiket a liberális demokrácia és a pop kultúra nem kebelezett be, és valószínűleg nem is fog. Ha fölvennék egy white poweres pólót, és bemennék vele az SZFE-re, legalább olyan megbotránkozást keltene, mintha 1961-ben hosszú hajjal mászkáltam volna a Kossuth tér környékén. Ne érts félre, nem gondolom, hogy a kettő egy fajsúlyú lenne.

A téma nagyon sok indulattal van átitatva, ezért nehéz megfogni. Nem beszélve arról, hogy pénzt nem nagyon lehetett egy olyan filmre szerezni, ami erről szól. Mihelyt kiderült, faroltak ki mögüle a producerek, pedig nem kértem sokat. Ez először eléggé elkeserített, de aztán dühös lettem és eldöntöttem, hogy nem érdekel, akkor is készítek egy filmet erről.

Ma általában félnek a közvetlen témáktól, de ez nem csak a producerekere, hanem a szakmára is igaz. Jó lenne, ha sokkal több vitaindító, nyugtalanító, politikailag nem biztos, hogy kiegyensúlyozott magyar film készülne, olyan, mint Petri György, a rendszerváltás előtt Nagy Gáspár versei, vagy a CPg szövegei. Igenis jó lenne, ha egy magyar film közbotrány lenne a Magyar Parlamentben. Ebből a szempontból a macskaölős film siker, az más kérdés, hogy az alkotók nem annak szánták.
Kép az Egyérintő című kisfilmből
 
Kép az Egyérintő című filmből

PRAE.HU: Mennyire írtad te a sztorit? Mennyire formálták a hőseid? Mennyit merítettél az életből, a valóságból?

Ez egy null költségvetésű film, forgatókönyv nem volt, csak helyszínek meg egy keret story. Az egyik szereplő srác valóban skinhead, ő sokat segített. Vannak olyan jelenetek, amik korábban megtörténtek és újrajátszottuk.

Visszatérve a korábbi kérdésedre, a dokumentarizmust közelebb érzem magamhoz, mint a társadalmi problémákat elemző szemléletet. Egy színész csak akkor tud hitelesen játszani egy szerepet a kamera előtt, ha megvan rá a megfelelő személyiség referenciája. Ez nem csak azt jelenti, hogy tehetséges, vagy érzékeny.

PRAE.HU: Mi derült ki számodra hőseidről? Mit tudtál meg a skinheadségről?

Ez ugyanolyan szubkultúra, mint a többi. Ha így közelítenénk hozzá a közbeszédben, kevésbé lenne frusztráló. A skinheadségnek máig is megvan az a vonzó, romantikus perspektívája, hogy tiltott vizeken evezel. A zenéid nem mennek a rádióban, a rendőrök állandóan igazoltatnak, mintha diktatúra lenne, törvény bünteti, ha hangosan kiabálod, amiben hiszel. Ki ne akarna egy ilyen bulit most, amikor pont az a baja mindenkinek, hogy már nincs mi ellen lázadni. Ebben egyetértek velük, igenis, a mindenkori hatalom ellen mindig jogos lázadni. Válságban ezek a hangok felerősödnek, ezért kerültem én is közel ehhez a témához. Olyan elfojtott erők éledtek újra az utóbbi években, amiknek nem feltétlen a tartalma, de az érzelmi töltete engem is elkapott. Nem látok abban semmi rosszat, ha valaki radikálisan gondolkodik. A politika persze manipulálja a radikális csoportokat. Most lehetne károgni, de szerintem a nyugdíjasokat is ugyanúgy manipulálja, meg mindenkit. A rasszizmus az más, arról én is ugyanazokat a polkorrekt közhelyeket gondolom, mint Te. Az persze tiszta sor, hogy egy tisztességes skinhead nem szavaz egyik pártra se.

A film nem a szubkulturáról szól, bár elkaphatsz valamit a skinhead streetelés hangulatából. Egy barátság végéről, kiüresedéséről szól. Remélem, hogy vitákat fog kiváltani, ha nem is a közbeszédben, de legalább a kocsmákban.

PRAE.HU: Milyen új és új tapasztalatokat szereztél eddigi kisfilmjeid közben (forgatókönyvíróként, rendezőként, emberként)? Milyen új feladatok elé állított a legújabb kisfilmed?

A filmkészítés állandó konfliktushelyzeteket generál, a forgatókönyv megírása olyan, mintha matekoznál, aztán még a legegyszerűbb filmet is bonyolult leforgatni. Azt tapasztalom, hogy elég nehéz jó filmet készíteni, mert bármilyen apróságon gyorsan elbukhat az egész. Ha egyszer valami működött, nem biztos, hogy a következő alkalommal is fog. Például miért van az, hogy idős rendezők hatalmas tapasztalattal a hátuk mögött elkezdenek érdektelen vagy kifejezetten gyenge filmeket készíteni? Aztán senki sem mer szólni nekik, hogy mi van. Próbálom olyan emberekkel körülvenni magam, akik kritikusak velem, mert valami béna siker után elég könnyű elhinni, hogy mindig jó az, amit csinálsz. Állandó munkatársaim vannak, és sokan segítenek lelkesedésből, nekik ezúton is köszönöm a munkát. Két nevet szeretnék kiemelni a legújabb film kapcsán, Vass Gergely operatőrét és Muhi András Pires producer/gyártásvezetőét.
 Laci és Tomi
Csuja László és Tomi


PRAE.HU: Mennyire volt nehéz levezényelni ezt a forgatást? Milyen volt a viszonyod a történethez, milyen a színészeidhez? Hogyan instruáltad őket és ők hogyan inspiráltak téged?

Négy napig külsőben voltunk, végig zuhogott az eső, nullából forgattunk, beázott a kamera. Ez talán elég is. A srácokkal jó volt dolgozni, Rolandot már a Foszforból ismertem, Tomival, aki egy turai skinhead srác, pedig teljesen véletlenül találkoztunk. Tomi tizenhat éves, Turán lakik, ami egy kisváros a Galga mentén, a magyarok és cigányok aránya ötven-ötven. Rengeteg érdekes történetet mesélt, gyerekként én is megéltem néhány ilyet, de amiket Tomitól hallottam, sokkal szélsőségesebbek voltak. Ahol ő lakik, oda nem megy a rendőrség, ott tényleg az győz, aki jobban verekszik. Tőle is félnek, de ő is fél.

A filmben van egy jelenet, aminek „ebihalazás” a neve, és közismert Turán, Tomi tanácsára tettük bele. Ennek az a lényege, hogy egy kisebb odamegy kötekedni egy ellenkező táborhoz tartozó nagyobbhoz, majd amikor a nagyobb visszavág, megjelennek a kisebb haverjai és összeverik a nagyobbat.

PRAE.HU: Milyen nyersanyagra dolgoztatok? Milyen koncepció vezeti az utómunkát? Hol tart jelenleg a folyamat?

Videóra forgattunk és analóg technikával próbáljuk roncsolni utólag. Mintha valami talált kazetta lenne, amit egy haverjuk vett föl. A folyamat közepén tartunk.

PRAE.HU: Mik a közeljövőt tekintve a terveid? Van esetleg nagyjátékfilmterv a tarsolyodban?

Nem biztos, hogy a közeljövőben ismét szeretnék a skinhead témával foglalkozni. Nagyon fájdalmas volt az alkotói folyamat.

Az igazán jó kisjátékfilm mindig a forma felől gondolkodik, a többi esetében van egy olyan érzésed, hogy ez egy részlete valami nagynak. Rövidfilmben nincs tered komolyabb drámai ívet megrajzolni. Ez befogadóként nem mindig zavaró, de egyszerűen bizonyos problémák megértéséhez, átéléséhez szükséges az alkotással együtt eltöltött idő, és ha szükséges, akkor igenis 7 és fél óra. Korábban említettem, hogy nem érzem magam a forma mesterének, a gondolkodásmódomtól távol áll a konceptualitás. Ebből következik, hogy egyre gyakrabban azzal szembesülök: ha emberi sorsokról akarok beszélni, nem lesz elég a 15 perc. Pontosan érzem, hogy több tervem a nagyobb forma irányába mutat. Felkérésre írok most egy játékfilmet, ez is érdekes munka, remélem, lesz még ilyen. Van néhány producer, akiben megbízom, Beavatás című tervemet el fogjuk vinni külföldi fórumokra, ez lesz a következő lépés.

Stáb
Stáb


nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Forgács Nóra Kinga --


További írások a rovatból

Bakony Alexa: Tobi színei
Benedek Ágotával, a film forgatókönyvírójával beszélgettünk
Kocsis Ágnes: Éden
Fanny és Alexander – Gondolatok a filmbéli Ekdahl-lakásról

Más művészeti ágakról

színház

Mindig bennem volt a játék szeretete Mindig bennem volt a játék szeretete
Interjú Szabó K. Istvánnal marosvásárhelyi tanulmányairól, külföldön szerzett rendezői tapasztalatairól és további terveiről
Interjú Madaras Gergellyel a siker feltételeiről, a karmesteri hivatásról és célokról
Három koncert a Veszprémi Régizenei Napokról
irodalom

Arra összpontosít, hogy tisztességes mondatokat állítson elő Arra összpontosít, hogy tisztességes mondatokat állítson elő
Beszélgetés Kutasy Mercédesz műfordítóval


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés