Az egyiptomi-angol származású, New Yorkban élő designer tárgyaiból lendület és energia árad. Vibrál, pompázik, színnel telik tőlük, általuk a MOME első emeleti aulája. A hangulatot már az almazöldre és pinkre mázolt posztamensek is megteremtik, és frissesség szökik a térbe a rajtuk pihenő mütyürökből is.

Tetrismintás, lila árnyalatú tollak, sokszínű, vidám szemüvegtokok, távolról ízléses bonbonosdoboznak tűnő laptop, ékszerdoboznyi egerek. Izgalmas, érzéki minimalizmus. Kovbojkalap-karimára hajazó szék, barbapapa-szerű, aranyszínű szemetes, bugyirózsaszín aromalámpa-párásító és egy mérgesen kavargó lávalámpára emlékeztető tűzvörös világítótest. Minden puha, egyszerű, szemrevaló, guszta és letisztult.  

Karim hozott magával néhányat a talán legismertebb munkájából, a polipropilén Garbo papírkosárból is. Cimkéjén a kúlság letéteményeseként maga a kiötlő-kiöntő. Jó lett volna hallani az embert is a design mögött. Kíváncsi lettem volna a több száz szakmai díjjal kitüntetett, kézjegyét a hétköznapok tárgyi világa mellett a világ számos éttermén, divatüzletén, közterén rajta hagyó tervező szavaira, ám a kíváncsiskodók jó része az előadó közelébe sem juthatott 2011. február 3-án. Talán túl sokunkat érdekeltek a new yorki titkai, talán túl kevés volt a hely. A minitárlat körbejárása némileg enyhített ugyan a kívül rekedtek csalódottságán, de végigérve ismét tanácstalanok maradtunk.        

Aztán, amikor ütött az óra, Karim Rashid, önmaga ciklámenbe fogalmazott szobraként mosolygósan kilépett a rektori titkárság tejfehér üvegajtaja mögül. Energikusan elnyargalt mellettünk, elnyűtt kinnragadtak mellett és lendületes léptekkel, tapsvihar közepette a pódiumra sietett. Sorstársaimmal percekig a netán felénk szállingózó hangfoszlányokra vadásztunk. Mindhiába. Egy utolsó pillantás a tárlatra. Így mégsem távozhatunk rosszkedvűen. Szóval, Karim, ha legközelebb erre jársz, ugorj fel egy jó kávéra! Szívesen meghallgatunk!

A kiállítás 2011. február 2. és 4. között volt megtekinthető Budapesten, a MOME-n.