New York-ot központi témaként kiválasztani mindenképpen kockázatos vállakozás, hiszen ez az a város, amiről mindenkinek van véleménye, mindenki tud vagy tudni vél róla valamit, mindenkinek kötődnek hozzá élményei, még annak dacára is, ha az ember ténylegesen nem is járt benne. A filmes hagyományokat tekintve is nagyon markáns elődökkel kell felvenni a versenyt egy New York-filmnek, elég csak Woody Allenre vagy Cassavetesre vagy akár Spike Lee-re gondolni. Amennyiben ezen rendezők műveinek ismeretében (és esetleg még a Párizs, szeretleket megtekintve) ülünk be a moziterembe, sajnos a nézői elvárások nem fognak szerencsésen találkozni azzal, amit ezen film nyújtani tud.

A filmet jelen esetben is több alkotó jegyzi, a meghatározásban ezúttal is megtaláljuk a szkeccs fogalmát, ám a francia elődhöz képest most az alkotók már semmit nem bíztak a véletlenre. A több kisebb szerelmi történetet ezúttal tudatos szándékkal alakították úgy, hogy egymásba kapcsolódjanak, a szereplők látszólag véletlenszerűen találkozzanak egymással, szerepeljenek egymás történeteiben. Ezen fogásoknak köszönhetően összességében egy egységesebb, összetartóbb filmet kapunk eredményül, mely azonban jellegében jobban emlékeztet az Igazából szerelemre, mint tulajdon párizsi párjára. Az önálló kisfilmek epizódokká avanzsálása, a részek szándékszerű egybeöltése és összemosása, ami nem csak a történetvezetésben, de a képi és zenei világ egységesítésében is megnyilvánul, azonban kissé indokolatlanná teszi több rendező felkérését. Amíg a Párizs, szeretlekben egymástól teljesen elkülönülő, saját, egyedi és személyes víziókat láthattunk a kerületekre osztott történetekben, addig New York-ról egyetlen nagy és általános benyomást igyekeznek az alkotók a néző számára egyértelművé tenni. A filmnek már-már bántóan szembeötlő üzenete az a politikailag hiperkorrekt gondolat, hogy mennyiféle ember képes egymással együtt élni és eközben még szerelmesnek is lenni. Romantikus történetként kezelve a film maradéktalanul betölti szerepét, ám városfilmként értelmezve erős hiányérzet támad a nézői elvárások tekintetében. Az alkotók ügyeltek arra, hogy a városból csak a szép, rendezett részeket láthassuk, szó nem esik Brooklynról vagy Bronxról benne, így a New York igazi arcára éhezők sokkal többet megtudhatnak az Utolsó éjjel-féle Edward Norton négy perces monológjából, mint ennek a filmnek az összes 110 percéből.

A sok kis történetből építkező filmeknek produceri szempontból mindenképpen megvan az az előnye, hogy problémamentesen lehet telezsúfolni sztárokkal, nézőket bevonzó színészekkel. Ezt ebben az esetben sem mulasztották el, nem kisebb nevekkel dolgoztak, mint Orlando Bloom, Natalie Portman (aki nem csupán szerepelt, de az egyik epizódot rendezőként is jegyzi) vagy Eli Wallach. A színészek nem is okoznak csalódást, egyetlen kis kínos epizódtól eltekintve, melyben Ethan Hawke megkísérli eljátszani pontosan ugyanazt a karaktert, amit a Mielőtt felkel a napban és annak párdarabjában megszokhattunk tőle, és ez az hommage sajnos nem bájosra, hanem sokkal inkább bajosra,  egy kellemetlen utánérzésre sikerült csak.

A New York, I Love You-nak sajnos nem sikerült azt a frissességet és energiát megtalálnia, ami miatt a Párizs, szeretlek olyan üdítő volt, ám a szerelmeseknek a napi dömping közepette még mindig az egyik legokosabb döntés lehet.

New York, I Love You
Színes, feliratos, francia-amerikai romantikus film, 103 perc, 2008 .
Rendezte: Mira Nair, Shekhar Kapur, Randall Balsmeyer, Fatih Akin, Brett Ratner, Natalie Portman, Joshua Marston, Wen Jiang, Shunji Iwai, Allen Hughes, Yvan Attal
Szereplők: Bradley Cooper, Justin Bartha, Andy Garcia, Hayden Christensen, Rachel Bilson, Natalie Portman, Orlando Bloom, Christina Ricci, Maggie Q, Ethan Hawke, James Caan, Olivia Thirlby, Blake Lively, Drea de Matteo, Julie Christie, John Hurt, Shia LaBeouf
Magyarországi premier: 2011. február 14.
Forgalmazó: Mokép