bezár
 

irodalom

2011. 04. 17.
Mobilkorszak, mobiltorna
Rozsda lovag a Gyereksarokban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Míg a felnőttek csöndesen eveznek a könyvek között, a Gyereksarok már a bejáratnál gyerekzsivajtól hangos. Mindenhol 100 centi alatti embergyerek, a földre terített terepasztalon tologatják a kisautót, építik a legóházakat, úgy kell szlalomozni köztük. Jobbra a színpadnak kikiáltott tér, a szereplők már a helyükön állnak, aztán Molnár Orsi felveszi a postás táskát. Hernádi Bea és Rápli Görgyi tanárnők a gyerekekkel szemben szorongatják a szövegkönyvet, instruálnak, jár kezük-lábuk minden koreográfiánál.
„Négy hónapja próbálunk, meséli Erdősi Réka, aki Szélvész királylányt játssza, heti 5 énekóra, táncpróba. A premier óta ez a második előadás, de már hívtak minket egy csomó helyre, pesti iskolákba, a tévében is szerepelünk majd.” Az érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 6. osztályos ének tagozatos diákjai profi előadókat meghazudtoló módon játszották el Rozsda lovag történetét. A magyar származású zeneszerző, Felix Janosa és szerzőtársa, Jörg Hilbert művét dolgozták fel a diákok, a könyv a Gemini Gyerekköny Kiadó gondozásában jelent meg, Rozsda lovag és a kísértet címmel.

A történet szerint Rozsda lovag, a főszereplő kap egy levelet, miszerint részt kell vennie egy lovagi tornán, mert lovagi engedélye lejár. De ez a lovag aligha rendelkezik az ismert lovagi erényekkel, kívül csengek, belül bongok, énekli a főszereplő Nótás Zoltán. Az imádott nő nem elérhetetlen, hanem vele él. A lovagtoborzó útról haza akar menni, mindenért nyavalyog, mákos patkóra vágyik, zenét hallgatna, és inkább telefonon hívná fel a lovagtársakat, ugyan jöjjenek át hozzá lovagi tornára. Mobilkorszak, mobiltorna. Szélvész ekkor figyelmezteti, olyat nem illik.

Míg Rozsda útnak indul, hogy lovagokat toborozzon, és viszi a plüss mackóját és némi elemózsiát, Koksz, a sárkány (Áder Anna) kihasználja, hogy övé a ház, sokáig fent marad, turkál a lovag kincses ládájában, aztán összebarátkozik a kísértettel (Lendvai Luca). A toborzó út azonban hiábavaló, mert közben jön Ólomláb király (Nagy Máté), aki kihirdeti a lovagi tornát. Mögötte Kóczán András, vagyis Pacapocok udvari, királyi írnok baktat fekete bakelitszemüvegben, csinovnyikra emlékeztető görnyedt testtartással és humoros megszólalásaival mellékszereplőként is magára vonja a figyelmet, ahogy felkiált, „Sürgősen kellene egy radír!” Szkander, ujjhúzás, fekete lovag, ezek a harcnemek, Rozsda természetesen győz, és elnyeri méltó jutalmát, ami királylány híján, lévén, hogy az már megvan, a kísértet lesz, Koksz szellembarátja.  


A játszók eleven és üde játéka, tiszta énekhangja irigylésre méltó, az is látszott, nagyon élvezték a játékot. Pontosak voltak, koncentráltak, de ettől nem lett görcsös az előadás. A közönséget is kényeztették, az apróságoknak cukrot dobált a sárkány, amikor Rozsda kincsesládájában turkált, a szellemek kiszóltak, és ijesztgették a tátott szájjal figyelő gyerekeket. A végén a fináléban még fel is kaptak egy-két kisfiút vagy kislányt, aztán volt, akit le kellett tenni, annyira megijedt.

Az előadás a felnőtteket sem kímélte, fanyar iróniával kritizálta a showműsorok világát, „Csak itt, csak önöknek, csak most, kezdődjék a kísértetshow”, a szellemre licitálnak a lovagok, volt rap és break, szokja a kedves szülő, hogy az édes apróság lassan nem siet haza iskola után. A díszletek és a jelmezek kicsit széttartottak, gumicsizmára aggatott láncok csörögtek sarkanytúként, a sárkány viszont igazi jelmezből született meg. A várfal paravánja egy mozdulattal változott a lovagi torna helyszínévé. A mese mai elemekkel bővül, de a gyerekek és a játék értékéből nem vesz el semmit. Egy leendő apuka azt súgta élete párjának: „A mi életünkben is lesz 10 év, először, amikor ilyen előadásokra visszük a gyerekünket, aztán amikor ilyenekre járunk, mert ő szerepel benne.” Hálás feladat, hálás 10 év.   
Fotó: Zoltán Csaba
nyomtat

Szerzők

-- Csobánka Zsuzsa --


További írások a rovatból

Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
irodalom

Mechiat Zina volt a Boggie: Költőim rendezvénysorozat februári vendége
Kiszely Márk volt a Kötetlenül sorozat vendége

Más művészeti ágakról

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában
színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés