bezár
 

gyerek

2011. 04. 26.
Politikusok, újságírók, színészek mesélnek
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Politikusok, újságírók és színészek mesélnek a gyerekeknek Mesélj nekem! címmel a mezőberényi könyvtárban - közölte a bibliotéka vezetője az MTI-vel kedden.

prae.hu

Csabay Károly elmondta: a helyi könyvtárpártoló alapítvánnyal összefogva indították el a rendezvénysorozatot, amelynek az a célja, hogy a 3-10 éves kisgyermekek körében megszerettessék a meséket, népszerűsítsék a meseirodalmat és az olvasást.

Mindemellett fel akarják hívni a helyi közvélemény figyelmét is arra, hogy a mesék milyen fontos szerepet játszanak az olvasás- és az íráskészség kialakításában, a személyiség formálásában. A figyelemfelkeltés eszközeként pedig országosan is ismert közéleti személyiségeket is megnyertek a programnak.

Április 29-én például Siklósi István, Mezőberény polgármestere olvas mesét a gyermekeknek a könyvtárban, de májusban oda várják Stefan Danót, a Szlovák Köztársaság békéscsabai főkonzulját, majd pedig a Békés Megyei Jókai Színhát két színművészét is.

Az őszre mások mellett már elvállalta a mesemondást Nagy Anna kormányszóvivő, Süveges Gergő televíziós szerkesztő és Erdős Norbert, a térség országgyűlési képviselője, a megyei kormányhivatal vezetője is.

A mesedélutánokat követően a könyvtárosok játszóházat is szerveznek a kicsiknek, ahol az adott meséhez kötődően különböző játékos programokon vehetnek részt az óvodások és a kisiskolások.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

gyerek

A Móra könyvkiadó és a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár szervezésében
Tomasz Małkowski Kamill, aki a kezével lát című könyvéről

Más művészeti ágakról

art&design

Pinczehelyi Sándor Overprint című kiállítása
Don Broco: Nightmare Tripping
art&design

Beszámoló a Tökéletes jelenről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 16. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés