Az esemény apropója egyébként nagyon is egyszerű volt: a négy fiatalember, akiknek karrierje már most figyelemre méltó magasságokban szárnyal (igen, szárnyal, nincs rá jobb szó), fellépéseik pedig régóta esménynek számítanak, ritkán tartózkodik egyszerre Magyarországon. Külön aktualitást adott a dolognak az is, hogy május 22-én este közülük hárman is fellépnek a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, a Trónörökösök a színen rendezvénysorozat keretében.

A beszélgetés helyszíne, a Starlet ügynökség irodája tehát nem véletlenül telt meg zsúfolásig újságírókkal – bár mégoly apró helyiségről legyen is szó egyébként, a fokozott érdeklődés nyilvánvaló volt.

A légkör kimondottan baráti lett. A moderátor, Eszéki Erzsébet azzal a nagyon is személyes kérdéssel kezdte, volt-e bármelyiküknek az utóbbi időben kiemelkedő zenei élménye? Érdekes volt megfigyelni, ahogy a négy, egyébként meglehetősen eltérő karakterű zenész válaszában újra és újra a figyelem került a középpontba.



Baráti Kristóf azt mondta, minden előadás élmény kell legyen bizonyos értelemben, előadónak és hallgatónak egyaránt. Váradi István egy nem oly régi, svájci emlékét idézte fel, amikor a komolyzenében egyébként kevésbé jártas hallgatósága meg tudott nyílni a játéka felé, és „tisztán tudták hallgatni”. Farkas Gábor szintén az új és új élményt jelentő előadásokat emelte ki, ahol újra fel kell építenie a darabot az új hangszeren, az új közönségnek. Fülei Balázs pedig egy egészen friss élményét mesélte el, amikor is egy gimnáziumba hívták meg egy rendhagyó órát tartani, a diákokból álló közönség pedig olyannyira ráhangolódott a zenére, hogy bő félóra ráadást kellett adnia.



Szó esett ezután a csendről, úgy is mint az előadás részéről, illetve mint a magánéletben felmerülő szükségességről. A válaszokból az derült ki, a csend mind a próbaidőszak, mind pedig az előadás alatt elsődleges fontosságú mindannyiuk számára. Külön érdekes történet, amikor valaki egy hegedű szólókoncerten kezd el negrót bontogatni, illetve a többük életében előfordult Sziget Fesztiválos fellépés, ahol a hangversenytermi körülmények fényévnyire vannak csend tekintetében.

Persze ez is eltérő élményeket szült, Farkas Gábor elmondása szerint ő maga szinte egy hangot sem hallott egy ilyen fellépése alkalmával a saját előadásából, Fülei Balázsnak azonban egy váratlan felhőszakadás véletlenül teltsátras koncertet hozott ugyanitt, ahol a viszonylagos csendben végül mégis sikerült megfogni az egyébként meglehetősen meglepett közönséget.



És ez volt a következő nagyon fontos momentum, a komolyzenére való nyitottság kérdése. Értem ezalatt azt, hogy az úgynevezett crossover, illetve számos előadó gyakran kimondottan látványosságként áll ki a színpadra, miközben a zene harmadrendűvé válik, mint egy trombitáló fókánál. Abban mind a négy fiú egyetértett, hogy a valódi előadásokra is mindig van igény, hiszen van egy réteg, amely állandó résztvevője az ilyen eseményeknek, illetve van egy másik réteg is, amelyik potenciális résztvevő, ugyanakkor mindenképp a komoly előadásokat részesíti előnyben. Az előadás megszűri a közönségét.

Mint kiderült, a közeljövőben Tihanyban fog sor kerülni egy mesterkurzusra, ahol mind a négyen, fejenként tíz tanulónak tartanak majd személyes oktatást és előadásokat.



A Trónörökösök névnek van egy csomó olyan konnotációja, amik idegenné teszik a fül számára 2011-ben. Egy rövid személyes találkozás alatt azonban kiderül, a négy fiatalemberre nincs jobb szó. Javaslom, mindenki ellenőrizze eme állításom igazát egy koncert meglátogatásának alkalmával, minél hamarabb, aztán pedig minél többször.