A Magvető Kiadó hagyományos, Könyvheti bemutatójára idén május 31-én került sor a Radnóti színházban. Jelzés értékű, hogy az esemény, akár csak egy rendes színházi este, belépős és limitált férőhelyes volt, ellentétben a legújabb marketingtrendekkel, ahol ismeretesen igyekeznek a lehető legolcsóbb és legszélesebb körben elérhetővé tenni egy-egy eseményt – bár ez az este egyszerűen tényleg más volt, a Magvető pedig a Magvető (isten az isten, virág a virág, tél a tél).


 

A két órásra tervezett műsor első, bő húsz perce az est házigazdájának, Bálint Andrásnak, és a Magvető főszerkesztőjének, Sárközy Bencének a tulajdonképpeni „évértékelő” beszélgetése volt. Ez természetesen már a színpadon zajlott, és ami először számomra kicsit fura volt – hogy állva, ketten egy mikrofont megosztva beszélgettek – a laza stílustól és a két sármos, elegáns férfitól a végén már inkább a ratpack legendás műsorait idézte fel, bár természetesen, lényegét tekintve komoly volt és informatív.

Ebből a beszélgetésből többek között kiderült: tavaly után idén is a Magvető lett az év kiadója, amely „duplázásnak” legfőbb rangját az adja, hogy ez egy könyvszakmai szervezésű díj, vagyis a kiadók egymás között szavaznak, az elismerés tehát a szakmától érkezik. Emellett elhangzott a kiadó mind a kilenc – meglepően kevés, nem? – munkatársának neve is, Sárközy Bence ugyanis azt mondta, ragaszkodik annak a hangsúlyozásához, a kiadó nem csak a kiváló szerzőktől kiváló. Szó esett ezen kívül a számos könyvheti programról még, amelyek előttünk állnak.

Ezután egyenként, pár szóban megismerhettük a Magvető 2011-es könyvheti újdonságait, vagyis ezt a nyolc kötetet: Babiczky Tibor Jóemberek, Varga Mátyás parsifal, parsifal és El Kazovszkij Homokszökőkút című új versesköteteit, Zsámboki Mária Tűnő árnyékom közepében című novelláriumos kötetét, Rakovszky Zsuzsa VS című új regényét, Parti Nagy Lajos Az étkezés ártalmasságáról című monológkönyvét, Tóth Kirsztina Pixel című regényét, és természetesen Spiró György kémjelentés című új novelláskötetét. Ezeken kívül szó esett  Garaczi László Mintha élnél és Pompásan buszozunk című, már klasszikusnak számító lemúrvallomásainak újrakiadásáról és az évenkénti hagyományos könyvheti Magvető antológiákról, a Szép versekről, a Körképről és a Rivaldáról – valamint arról, hogy idén mindezen kötetek bemutatóinak a Puskin mozi ad majd helyet.

A beszélgetés befejezésével kezdetét vette a tulajdonképpeni bemutató, vagyis a szerzők rövid, bemutatkozó felolvasásai, amelyben Martin Márta és Szombathy Gyula színművészek is részt vettek. Mivel a kiírt program szerint még jó másfél óra hátra volt a műsorból, félő volt, hogy a hallgatóság elfárad és holtpontra kerül, ez azonban teljesen alaptalannak bizonyult. Viszont az élmény innentől szinte átadhatatlan, egyszerűen csak valahogy minden a helyén volt.

A sort kezdő Babiczky sötétebb tónusú, angolszász balladái, Garaczi, aki nem középiskolás fokon lett majdnem Lukács György-klón, Zsámboki Mária törékenyen szép novellája Martin Márta előadásában, és Spiró György lehengerlő várótermi fejtegetései is, Szombathy Gyula lehengerlő tolmácsolásában. De hogy ne hagyjam félbe: amikor Esterházy Péter kiállt Rakovszky Zsuzsa regényéből felolvasni egy részletet, még nem lehetett tudni, hogy amikor befejezi, nagyon puha öklök ütik majd nagyon erősen a gyomrunkat, vagy hogy Martin Márta úgy mondja el El Kazovszkij Ólomkatona című versét, hogy kilóra kéne ezért eladni neki a szívünket, ő úgyis jobban használná, ez biztos. És amikor Varga Mátyás, akit Sárközy Bence nem véletlenül nevezett „hibátlan költő”-nek az est elején, épp csöndességével volt feltűnő, vagy amikor Parti Nagy olvasni kezdett, és öt perc után nyilvánvaló volt, hogy elejétől a végéig felolvashatná a könyvet, végighallgatnánk. És Tóth Krisztina eleganciája és humora. És a jutalom – úgyértem, nekünk, a közönségnek jutalom – felolvasás, az utolsó, amikor Kemény István kiállt és felolvasta nemrég megjelent Búcsúlevél című versét. Hát ez volt az élmény.



 

Mondhatnám, hogy a felolvasásokat megszakító szaxofonos duett – Tóth Viktor és Weisz Gábbor – talán kicsit kevésbé illett az estébe, vagy hogy többször meglepődtem a közönségből a lehető legalkalmatlanabb pillanatokban felhangzó nevetés miatt, viszont felesleges volna. (Ráadásul nekem tetszettek a zenei betétek, ez nem is ennek a kérdése, de az most mindegy.) A lényeg nagyon is megvolt.

Szóval: öröm. A Magvető Radnóti színház beli estje olyan lett, amilyennek azt várnánk, vagyis nagyszerű. Mindösszesen annyi konklúzió lehet, ami egyébként kb. amúgy is tudható volt: a hétvégén le kell rabolni a standjukat. És kész.

Fotó: Bach Máté