bezár
 

irodalom

2011. 06. 04.
Pöttyözd el magad
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A IX. Kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kéttannyelvű általános iskola diákjai piros egyenpólóban, a Vörösmarty tér zsibongását énekszóval túlkiabálva, és meglepő fesztelenséggel léptek fel a költő szobra előtti színpadon péntek délután. Azt ígérték, előadásukból kiderül, “miért jó a könyv”.

Később, már az előadás után, két hatodikos fellépőt kérdezve megtudom: valóban rutinos szereplőkkel állok szemben, az iskola, legfőképpen pedig kedvenc tanárnőjük, Balogh Eszter munkájának köszönhetően számos előadáson vannak már túl, legyen az gospel-éneklés a Bakáts téri templomban, vagy zenés darab, különböző fesztiválok színpadain. Most is dalolva, egy szál gitárkísérettel emlékeztetnek minket a műsor elején Napoleon Boulevard ronggyá hallgatott melódiájára: “Oly nehéz most jónak lenni, El se tudnád képzelni!” (Legyetek jók, ha tudtok)

prae.hu

A dalok között, innen-onnan elkiáltott gondolatokból és szóviccekből rajzolódik ki a mai, olvasni nagyon is szerető, 11-13 éves fiúk és lányok véleménye arról, miért és mikor jó olvasni igazán. A könyv menedék, remek búfelejtő, pihentető és információgazdag egyszerre – hangzik a színpadról –, még akkor is, ha az embert néhány osztálytársa tökéletesen hülyének nézi, amiért folyton csak olvas...


A beszélgetések láthatólag megrendezettek, mégis érződik az előadásból: nem egy rájuk erőltetett forgatókönyvet követnek, csupán saját gondolataikat rendezték formába tanáraik segítségével. Talán ebből is következik, hogy a produkcióban arányát tekintve hangsúlyosabb az énekszó, mint a beszéd – ilyenkor szinte ragyognak a gyerekek, akár angol gospelt, vagy a Kaláka által megzenésített Bőrönd Ödönt énekelik.


Mégis, talán akkor vannak leginkább elemükben, amikor zárásképp előadják kedvenc kiadójuk, a Könyvmolyképző Vörös pöttyös sorozatáról írt dalukat, melynek dallamát az LGT Ringasd el magad című száma adja – csak épp a szöveg frissült fel jelentősen. Itt ugyanis tanári kekeckedés, rosszkedv vagy épp szerelmi csalódás ellenszereként a következő megoldás a követendő: “Kapj elő egy vörös pöttyöst,/ pöttyözd el magad”.


És ezek a tizenévesek tényleg nem teketóriáznak: miután a lelkes és népes (büszke rokonokból és kiváncsi járókelőkből verbuválódott) közönség még egyszer visszatapsolta őket, egyszerűen csak “elhúzzák a pöttyöt” - azaz leugranak a színpadról, és szó szerint megrohamozzák a közeli Könyvmolyképzős standot. Gyakorlatilag biztos voltam benne, hogy 10 perc alatt kifosztják a polcokat – de a Stephenie Meyer Twilight-sorozatával büszkélkedő kiadó rutinos volt, két dolgozójuk hősiesen állta a támadást.


Még mindig a többszáz oldalas vérfarkasos, vámpíros, ördögös könyvek lelkes felvásárlása zajlott a kiskorúak által, amikor a fent már idézett két lánytól megtudtam: valóban mindannyian falják a(z évente 30-40 kötettel bővülő) sorozatot, és rettentő büszkék arra is, hogy a könyvek közül néhányat épp az ő tanárnőjük fordított le magyarra. Sőt, már több kötetet eleve angolul olvastak el (íme a kéttannyelvűség haszna), és egyébként is imádnak iskolába járni, mert minden tantárgy jó és az összes tanár jófej.

Csak akkor szomorodom el egy kicsit, amikor rákérdezek, hogyan állnak a kortárs magyar mesékkel. Ruminiről vagy épp Trapitiról még nem is hallottak, a kortárs mesékről meg azt gondolják, messze nem annyira izgalmasak, és a fantáziaviláguk is sokkal sivárabb, ezért nem köti le őket. Én azért tennék egy próbát: szerintem egy jól előadott Csoda és Kósza megilhetné a csapatot egy újabb akcióra...

Fotó: Bach Máté

nyomtat

Szerzők

-- Balázs Eszter Anna --


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 37. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 35. számáról
Kosztolányi Dezső Levelezése II. 1908–1913. S. a. r.: Sárközi Éva. Lektorálta: Buda Attila és Veres András. Budapest, 2026, ELTE HTK – L’Harmattan.

Más művészeti ágakról

Mészöly Ágnes: Ügynökök és úttörők
art&design

GHOST MINUTES – SALT HOURS – FORDITE DREAMS a kisterem galériában
építészet

Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés