A választás mámora

A negyedik nap – a fotós és németes Katival megbeszéljük reggel, hogy szombat van – délelőtti szemináriumán másfajta módszerrel találkozunk, Márton László író és műfordító lesz a szemináriumvezetőnk. Négy szöveget hoz, hogy legyen lehetőségünk választani. Mivel kortárs irodalom is sokféle van, más az élő klasszikus és más az elsőkötetes szerző, azért a válogatás a következő lett: Bodor Ádám: A szántóvető szerencséje, Nagy Ildikó Noémi: Bumeráng, Krusovszky Dénes: Elromlani milyen, Nádasdy Ádám: Toronydarut bontani, Lassú sodrás, húsz ujj.

Előljáróban még annyit mond Márton László, hogy a fordítás műelemzés is, és hogy a szerző észjárását, a szöveg zeneiségét is igyekezni kell átültetni valamennyire.

Ezután Bodor Ádám szövegének az elejét olvassa fel bevezetésképpen. Majd mindenki kap egy szövegcsomagot és kedvére választhat belőle fordítanivalót. Elolvassuk a kínálatot, s billentyűzetre helyezzük a kezünket. Mindenki dolgozik elmélyülten, csendben. A levegő gondolatterhes. A fel-felmerülő kérdések alapján sejthető, hogy sokan a Balt-Orient expresszre szálltak fel Horst Csaba Jékelyvel, bár van, aki Nagy Ildikó Noémi szövegét választotta.

Mint Bodor-rajongó természetesen nála kötök ki. A három oldalas szöveg egy egész korszakot rajzol le hihetetlenül szellemesen, a szerzőtől megszokott humorral. Alapvetően egy meghiúsult műfülszerzésnek a történetét olvashatjuk, amelynek a hátterében ott van a hetvenes évek Erdélye és Németországa. Egy félfülű kebelbarátnak ajándékba szánt műfül története balul sül el, hiszen bal fül helyett jobb oldalra valót hoz a hat ujjú NSZK-s ember.

A kiadós ebéd után a kávés különítmény (vagy kommandó – ML) a Kovács cukrászda felé iparkodik, kell egy jó kis presszó és a sütiben található cukor az agyunknak. És a séta mozgás gyanánt. Úton a templomon túl bújó cukrászdába kitalálunk alliterációs elnevezéseket mindenféle gurmán gruppokra: csokis csapat, teás társaság, sütis sereg, bonbonos brigád stb.

Drámázzunk!

Nagy András drámaszakértő a legjelentősebb tendenciákról próbál áttekintést adni a mai magyar drámában. Alapvetően egy posztdramatikus, a drámán túli helyzetben vagyunk, és nemcsak új drámaírónemzedékhez köthető az a hagyományos drámáról való áttérés az újfajta felfogásra, hanem pl. elismert prózáírók is jelentkeznek színdarabokkal, itt nagyon fontos Esterházyt (Haydn koponyája) és Nádast (Szirénének) említeni, akik felülírják a hagyományos drámaszabályokat.

Korábban sokkal erőteljesebb volt a beszéltnyelvi kötöttség, többek közt nemzeti identitásnak megőrzését tekintették feladatnak, s olyan dolgokról igyekeztek beszélni színpadon, amelyeknek nem volt helye a nyomtatott médiumban, amelyeket nem lehetett nyíltan tárgyalni.

Elhangzanak jelentős szerzők nevei és darabjai, hallunk Spiró Györgyről, Tasnádi Istvánról, de az alternatív társulatokról is, mint a Krétakör, ahol a színészek és rendezők nagyon aktívan vesznek részt a drámaíró munkában. Mindez arra vezet, hogy megszűnik a hagyományos drámaírói kánon, a csoportos munka, a színészek improvizációja kap nagyobb hangsúlyt. Így a drámaírás folyamatában egyetlen előadás szövege születik meg, mintegy dokumentálva egy-egy társulat előadásait.

A kortárs magyar dráma egyik jellemzőjének mondható az is, hogy az előadások izgalmas külső helyszínekre kerülnek át, pl. a sziklakórházba, mint Térey János A Nibelung-lakópark című darabja, vagy egy fitneszterembe, mint Tasnádi István Fédra fitnesz című műve esetében. Azt is mondhatjuk, hogy az előadás veszi át a főszerepet, nem a drámaszöveg.

Nagy András foglalkozásához illő eleven és pörgős előadása kitér a drámaszövegek lehetséges fórumainak kérdésére is, ami sajnos nem nagyon bővelkedik lehetőségekben, hiszen a drámaszöveg mint olvasnivaló nagyon nehezen találja meg a közönségét. Ezzel szemben a magyar közönség eléggé elszántan jár színházba, csak az kérdés, mennyire és hol jelennek meg kortárs darabok. Az igény a kortárs darabok iránt inkább a kisebb színházakban mutatkozik, szélesebb közönségig viszont nem jutnak el nagy mennyiségben. Megváltozott a közönség is, az afféle szomjúság az aktuálisabb és kényesebb témákat taglaló színdarabok után, amely az 1970-es, 80-as években erős volt, manapság azonban nem jellemző.

Cicó megdöglött

Nem is tudom, hánykor szokták itt fellőni a pizsamát, de a derűs esti mese gyanánt Havasi Attila költő, műfordító és Balajthy Ágnes beszélgetését hallgathatjuk. Főleg a két verseskötet, a Manócska meghal és az 1001 magányos rinocérosz című műveiről esik szó. A költészetét humor, irónia és nonszensz jellemzi, de ugyanakkor a magyar líra hagyományos formákra, beszédmódra támaszkodik. A nonszensz költészet játéknak fogja fel a nyelviséget, sokféle értelme van, egyik se kér magának abszolút státust, sokféle megfejtése létezik, s ez elbizonytalanítja az olvasót.

Havasi Attila a magyar klasszikus hagyományának az újraírásával is kísérletezik, konkrét idézeteket találunk a verseiben. A nonszensz kapcsán pedig kiderül, hogy tulajdonképpen bármelyik európai nyelvben találni hasonlókat, ha folklórba, gyeremekirodalomba, de leginkább a mondókákba olvasunk bele. A magyarok közül persze Weöres Sándor a nagy mestere és példaképe a költőnek.

A látszólag könnyed műfaj tulajdonképpen kifordított módon nagy egzisztenciális kérdésekkel foglalkozik, többek közt a halállal, ami az európai kultúrkörökben erős tabu szokott lenni. Például olvashatunk verset cicó haláláról. A komoly témák mellett megjelennek a nagyon közönséges dolgok is, az obszcenitásig bezárólag. A nonszensz költészet egyébként sokkal szélesebb olvasóközönséget szólít meg, mint az úgynevezett komoly líra. Havasi Attila versei például megtalálhatók különféle blogokon a szerző neve nélkül is, azaz bizonyos értelemben folklórrá lett már.

Havasi Attila sajátos hangja megjelenik műfordításaiban is. A Trifladisznó című kötetben személyes választása jelent meg nyugat-európai versekből. A kötetben képviselt szerzők közül található úgy a hagyományos kánon szélén elhelyezkedő költő, mint olyan, akitől már sok fordítás jelent meg magyarul.

Meglátjuk, hogy megjelenik-e éjjel vért szomjúhozva a Rézfaszú Bagoly.

(A szerző észt lektor az ELTE BTK Finnugor Tanszékén - a szerk.)