PRAE.HU: Ha jól tudom, film inspirált filmet. Pontosan hogy született a Tilva Roš forgatókönyvének ötlete?

Nikola Ležaić: 2005-ben és 2006-ban a Tilva Roš két főszereplője, Toda és Stefan Crap – Pain is Empty címmel forgattak egy Jackass-szerű filmet, amiben önmagukat alakították. Ez a videó 2006-ban jutott el hozzám, és amikor láttam, eldöntöttem, hogy ebből kiindulva írok egy forgatókönyvet. Az eredetinek nem volt forgatókönyve, mert a Jackass videókra jellemzően csak őrült trükkök, durva, mazochista mutatványok, félelmetes ugrások sorozatából állt, vagyis úgy épült fel, hogy bármiféle történetvezetés nélkül raktak egymás mellé sok-sok ilyet. Szóval egy olyan forgatókönyvet szerettem volna írni, ami keretbe foglalja ezeket az őrült videókat.

Különösebben én sem szerettem soha a Jackass videókat, mert maximum öt percig viccesek, de utána nagyon unalmasak. Toda és Stefan filmjében maga a kontextus ragadott meg, az, hogy ezek a videók a szülővárosomban, Borban készültek, ezért pontosan tisztában voltam vele, hogy mit jelentenek számukra azok a helyek, ahol ezeket a videókat fölvették. Szóval a Jackass videóknál egyrészt sokkal jobban érdekelt a környezet, másrészt szerettem volna visszatalálni a 18 éves kori önmagamhoz, amikor elköltöztem Borból. Valójában ezért kezdtem el lógni a srácokkal, hogy megtaláljam azt az energiát és lendületet, ami annyi idősen megvolt bennem.

PRAE.HU: Milyen volt Borban felnőni? A sztereotípiák azt mondatják velem, hogy nem lehetett könnyű.

Bármennyire is hihetetlennek hangzik, jó volt Borban felnőni a 90-es évek háborús konfliktusai, gazdasági problémái és a rengeteg szankció ellenére is, amivel akkoriban meg voltunk mérgezve. Borban volt egy rézbánya, Tilva Roš, ami ma már csak egy hatalmas lyuk Európában, így a lerombolt jugoszláv gazdaság egyik szimbóluma. Erről a helyről kapta a címét a film, a név valachian nyelven vörös hegyet jelent.

Mindezek ellenére soha nem éreztem azt, hogy szégyenkeznem kellene ezért, mert egy lepusztult, koszos, csúnya városban élek. A Tilva Roš is pont ezt az erzést szeretné átdani, hogy ez a hely a maga nemében gyönyörű. Az emberek hajlamosak azt gondolni Szerbiáról, hogy egy nagyon nyomasztó, szürke, borzasztó, élhetetlen hely, de szerintem nagyon szép, mert ez a hazám, itt születtem, szeretem.

PRAE.HU: Ha jól értettem, akkor a színészek önmagukat alakítják a filmben. Milyen volt a srácokkal együtt dolgozni? Milyen volt a forgatás?

Soha nem adtam oda nekik a forgatókönyvet, inkább elmondtam, hogy az adott jelenet miről szól, és azután mindig az eredeti ötletből kiindulva improvizáltak. Ettől függetlenül én mindent pontosan és részletesen megírtam előre a forgatókönyvben, de ez csak a stáb többi tagjának szólt, nem a színészeknek. Ez a módszer azért tudott jól működni, mivel már a forgatás előtt jól megismertem a srácokat, a forgatás alatt pontosan tisztában voltam vele, hogy mi az, amit elvárhatok tőlük, mindig tudtam, hogy mire számítsak.

Az is könnyített a helyzeten, hogy nem kértem tőlük nagyon bonyolult dolgokat, hanem csak egyszerű, hétköznapi szituációkba kellett helyezkedniük, amikor az ember féltékeny, vagy fél valamitől, vagy éppen mérges. Nem kellett túl nagy tudás, vagy filozófia ahhoz, hogy ezt jól el tudják játszani. Kb. 70%-ban hozták azt, ami nekem le volt írva a forgatókönyvben, és 30%-ban pedig hozzátették a magukét. És az az érdekes, hogy mindig ez a 30% volt a legjobb. Szóval nagyon jó hangulatban telt a forgatás.

PRAE.HU: Nem csak a színészeid rendhagyó figurák, hanem a filmzenéket is a hagyományostól eltérő módon szereztétek be.

Baromi jó lett volna mindenféle drága együttest felkérni a filmhez, de mindössze két számot fizettünk ki, az összes többit közösségi közösségi portálokon, a facebookon és e-mailen keresztül szedtük össze. Én nagy zenerajongó vagyok, imádom az olyan különleges és nevetséges zenéket, amiket senki sem hallgat. Alapvetően amerikai zenészek dolgoztak a filmzenén, profik és amatőrök egyaránt, akik egytől-egyig nagy örömmel vettek részt a közös munkában.

PRAE.HU: A Tilva Rošról szerintem nyugodtan kijelenthetjük, hogy egy sikersztori. Rengeteg fesztiválon jártatok szerte a világban, és számos díjat nyertetek a filmmel.

Nem vagyok egészen biztos a számban, de eddig kb. negyven fesztiválon vettünk részt. Mivel nincs mögöttünk olyan marketing-PR gépezet, ami eladja a filmet, ezért a fesztiválok nagyon sokat segítettek nekünk abban, hogy halljanak rólunk és eljuttassuk a filmet a közönséghez. Amikor készítettük a filmet, nem lamentáltam azon, hogy vajon sikeres lesz-e vagy sem.

Én szeretek filmeket csinálni, de a filmet nem valamilyen célért csinálom, hanem önmagáért. Persze én vagyok a legboldogabb a világon, amiért világszerte sokan megnézik és szeretik a Tilva Rošt. Például hihetetlen élmény, amikor Chiléből vagy Norvégiából kapunk pozitív visszajelzéseket.

A szerbek kultikus deszkás filmjét a Corvin moziban június 28-án mutatták be, a Burn Energy Drink és az Offline Magazin támogatásával. Augusztusban a Burn országos túrára viszi a Tilva Roš-t, hogy a helyi deszkás közösségeknek közvetlenül mutathassa be a filmet. Ehhez, a Balkan Boarders fantázianévre keresztelt túrához kapcsolódik a Burn Action Sport Video pályázat, aminek az a lényege, hogy extrém helyszíneken bemutatott deszkás trükköket várnak a bbt@magyarhangya.hu e-mailcímre szeptember 1-ig. A fődíjas videó készítői értékes nyereményekben részesülnek majd, például bekerülhetnek a Burn Action Teambe. 

Részletek a Balkan Boarders túráról, a magyarhangyáról és a Tilva Roš-ról a facebookon:
http://www.facebook.com/magyarhangya

A Tilva Roš facebook oldala, ahol - ha valaki kíváncsi a genezisre - 144 werkfotót is végig lehet nézegetni:
http://www.facebook.com/tilvaros

A magyarhangya honlapja:
http://magyarhangya.hu/


Fotók: Bartha Máté/magyarhangya