A délutáni program házigazdái, Balázs Eszter és Pál Dániel Levente fülhallgatók használatára biztatta a nagy számban kizárólag e műsorra érkezett hallgatóságot, hiszen a szomszédban – akárcsak a korábbi években – zajlott a hagyományos fesztiválműsor. A fülhallgatók, melyekre pillantva elsőként az a benyomása lehetett az embernek, hogy talán a tolmács követésére szolgál, kiszűrik a külső zajokat és felerősítik az éppen a mikrofonba beszélő hangját. Minthogy sokan éltek a lehetőséggel, és fölcsapták a fülest, valódi érdeklődés volt mérhető a sátorban.

A storytelling itthon talán kevésbé ismert, máshol azonban népszerűnek mutatkozó műfaja helyenként mintha a stand up comedyre emlékeztetne, legalábbis némely előadó tekintetében. Noha a lényeg mindössze abban tűnik összefoglalhatónak, hogy az író ezúttal nem papírból olvas, hanem fejből beszél, s a történet, melyet előad, kötődni látszik élete valamely meghatározó pontjához, az improvizatív jelleg mintha épp az írói minőséget választaná le a biográfiai emberről, s így voltaképp bárki fölmehetne a színpadra bohóckodni. Hogy mégsem csupán bohóckodásról van szó, arra a tegnap hallott történetek megkomponáltsága szolgált bizonyítékkal, még Karafiáth Orsolya esetében is, aki beugróként példásan vitte színre a totálisan rögtönző figura tanácstalan csetléseit és a szórakoztató komédiás komolyságát. Pasiügyei messzeföldön híressé váltak – úgy is, mint a vérrel a lépcsőház falára írt jellemzések egyes férfiakról –, csípőre tett kézzel való beállása egyszerre volt laza, ad hoc és kimódolt. Bár addigra csökkent a kinti zajmennyiség, a beszűrődő elegy őt Zilahy Péterrel ellentétben mintha egyáltalán nem zavarta volna.

Női történetből jutott még; Babarczy Eszter tágra nyílt szemű, késeléses fenyegetésbe futó pszichokrimije az elején, majd Falcsik Mari máshonnan tekintve profi, laza előadása a végén keretezte a műsort, melynek valódi zárlata Lantos László Tricepsz volt.

Az első két előadás – Babarczy Eszteré és Zilahy Péteré – angolul hangzott el, a többi magyarul, bár utóbbiak is igyekeztek a történetekbe némi pidzsin englisht vagy egyebet keverni. Az összekötő zenét Vázsonyi János szolgáltatta szaxofonnal, derekasan megküzdve az olykor tolakodóan fölcsendülő szomszédos ska-metállal, s valódi közreműködést víve Falcsik Mari remek előadásába. Nem utolsó sorban pedig, a műsort Tempfli Kátya jeltolmács kísérte, hogy senki le ne maradhasson a sztorikról.

Fotó: Balázs Eszter Anna
(A Babarczy Eszter kép forrása a FidelioBlog)