bezár
 

film

2012. 05. 23.
Vámpírkérdés: Pro és kontra (True Blood – Inni és élni hagyni az HBO-n, 2. rész)
True Blood – Inni és élni hagyni (2. rész)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vámpírkérdés: Pro és kontra (True Blood – Inni és élni hagyni az HBO-n, 2. rész) A kortárs sorozat-mezőny egyik legsikeresebb versenyzője, az HBO-n futó True Blood – Inni és élni hagyni ötödik évada nyáron debütál, ez lesz az utolsó szezon a kreátor, Alan Ball vezényletével. Nélküle csak egy tucat-széria lehetett volna, vele viszont egyszerre csúcsteljesítménye posztmodern, szerzői és műfaji TV-filmezésnek.
A True Blood a Sookie Stackhouse-regényszéria filmsorozat-változataként példaértékű szerzői adaptáció. Néhány változtatás pusztán azért volt szükséges, hogy filmen mesélhetőbbé váljon a történet (E/1 helyett E/3 nézőpont), több viszont a Ball kézjegyét magán viselő módosítás.

Egy átlagos hollywoodi blockbuster hagyományszerető közönséget szólít meg: egy alacsony korhatáros családi film általában sokkal több hasznot hoz, mint egy felnőtt vagy intellektuális tartalmú művész- vagy rétegfilm. Ezzel szemben a fizetős kábelcsatornákon megférnek a felnőtt tartalmú (réteg)filmek, Ball ennek megfelelően nyit azok felé, akiket nem elégítenek ki a mainstream konvencionális mozifilmjei.11
Az egyik fontos változtatás Ball részéről Jessica karakterének megteremtése: a keresztény lányt a vámpír-főhős, Bill kénytelen átváltoztatni, majd mentorként örökbe fogadni. A korábban elnyomott, visszahúzódó lány vámpírrá válásával párhuzamosan felnőtté válik, pontosan ugyanazon a véres kálvárián megy át, mint Ball korábbi tinilány-hősnői, különösen az Érzékeny pont arab-amerikai leányzója - Ball tehát a fiatal közönség felé nyit, noha a True Blood 18-as korhatár-kategóriás. Ball sokat változtatott két regénybeli karakteren is, például Sookie barátnőjén, Tarán, aki immár afro-amerikai, megtestesítve a “fekete nő" sztereotípiáját, itt tehát a színesbőrű közönség felé tesz gesztust. A legtöbb változtatáson a regényben jelentéktelen, már az első könyvben elhullott szakács, Lafayette ment át: Nelsan Ellis alakításában ellopja a show-t, mint Ball-alteregó és szócső (emberünk meleg übermensch és buddhista életművész egyszerre).



Ball változtatásai nem csak a közönségnek szólnak, ezeken keresztül kedvenc (és már a regényekben is jelenlévő) témáit tárgyalhatja hatékonyabban. Kulcsfontosságú a rengeteget méltatott, párját ritkítóan komplex főcím egyik képkockája, mely egy feliratot mutat: “God hates fangs", azaz “Isten gyűlöli az agyarakat". A “God hates fangs" szóvicc, ha lehúzunk belőle egy n betűt, az eredmény “God hates fags", azaz “Isten utálja a buzikat", ami a hírhedt Fred Phelps tiszteletes és gyülekezete, a Westboro Baptist Church szlogenje. Némi ízelítő a sokak által patológiás esetnek tartott (szerintem példaértékű vallási fanatikus) Phelps retorikájából (csak erős idegzetűeknek, a többiek ugorjanak a következő bekezdésre): gyűlölik az USA-t a homoszexualitás tolerálása miatt (hálásak 9/11-ért, szerintük Isten jogos büntetése), ugyanakkor az amerikai katonák muzulmánok sérelmére elkövetett háborús bűneivel kifejezetten egyetértenek (szerintük Mohamed pedofil volt). Mondanom sem kell, rasszisták és különösen antiszemiták, de a mainstream kereszténységgel sincsenek kibékülve. Szerintük Obama az Antikrisztus, aki XVI. Benedek pápával és a Sátánnal alkot szentségtelen háromságot, a Római Katolikus Egyházat pedig a világ legjobban pénzelt és legszervezettebb pedofil csoportjának tartják, melynek minden támogatója bűnrészes. A homoszexualitása miatt agyonvert Matthew Shepherd temetésén “No tears for queers" (nem siratunk melegeket) és “Fag Matt in Hell" (buzi Matt a pokolban) transzparensekkel tüntettek, ami már megihlette Ballt egy Sírhant művek epizód alkalmával. A kb. 40 fős WBC tagjait házasság vagy rokonság köti össze (ők "Amerika leggyűlöltebb családja"), egyik fő bírálójuk Phelps kitagadott fia, Nathan (aki szerint apja rendszeresen verte és terrorizálta családját), politikájuk sok egyéb mellett abban is önellentmondásos, hogy katasztrófákat, szerencsétlenségeket Isten büntetésének tulajdonítva, Isten gyűlöletéről beszélve elsősorban az Ószövetség konzervatívabb koncepcióját képviselik, pedig ahogy arra  már sokan rámutattak, a partikulárisan keresztény ideológia az Újszövetségben keresendő. Egy horrorfilmet is megihlettek: Kevin Smith nyíltan rájuk alapozta Red State című (a témához képest halovány) horrorját, melynek premierjéről persze nem hiányoztak Phelps-ék és a transzparenseik.12
Nem is konkrétan Phelps-ék kapnak kritikát, hanem az általuk képviselt radikalizmus. A “Hitler was right" jellegű szólamok parafrazeálva megjelennek az anti-vámpír vezér Steve Newlin ügyében, a főcím montázsában pedig a Ku Klux Klan és különféle vallási rítusok is felbukkannak. Az efféle radikalizmus főtémája a True Bloodnak, de Ball nem esik át a ló túlsó oldalára. Nem démonizál, inkább de-démonizál, a bigottságot nem tekinti ördögtől valónak, inkább kauzálisan, objektíven mutatja be, a megértés stratégiáját választva a gonosz ellen, ezzel a klasszikus helyett legyőzhető modern gonosz-koncepciót ajánl. Bemutatja, hogy miért és hogyan vonunk le helyes és helytelen, jóindulatú és rosszindulatú következtetést bizonyos jelenségekből az élettérért folytatott harc közben, antagonizmusként nem embertípusokat - és csoportokat, hanem humánumunkkal szembenálló állatias, ösztönös hajtóerőinket tételezi. A téma komolyabb nem is lehetne, de a széria szatirikus humora alapján olyan remekművekhez is hasonlítható, mint A diktátor vagy a Modern idők.
13Bár felcseréli a klasszikus felállást (melyben a vámpír a szörny, a keresztény ember a hős), az antagonista-kép akár még hagyományosnak is nevezhető: ahogy Anne Rice Interjú a vámpírraljában, a sötét oldalon álló vámpírok itt is fasiszta libertinusok, akik Sade és Nietzsche után szabadon “urak és szolgák", “vadászok és vadak" természeti kettősségét hirdetik, ezzel szemben a jó oldalon álló "vegák" harcolnak önnön természetükkel, az egalitarizmus jóindulatú hazugságát, a kegyelmet (akár keresztény koncepcióban) választják a gonoszok (gyakran sokkal inkább hamis) igazkodásával szemben; az antagonisták pedig ezúttal is környezetük termékei. Fekete-fehér világképről szó sincs: Ball leegyszerűsítőnek tartja a felvetést, hogy mindez a melegmozgalmak metaforája lenne. A sorozat vámpír-protagonistái attól lesznek hősök, hogy önfeladó módon elfojtanak, míg az antagonista vámpírok a vért, az ösztöneiket követik, nem gondolva másokra. A szerzői hitelesség mindenesetre nem hiányzik a szériából, Ball saját démonait teszi meg hősei kínzóivá, a vámpírban pedig remek metaforára talál, hisz a vámpírizmus mint a nekrofília (a vámpír mint élőhalott) és a zoofília (a vámpír mint állat, lásd Coppola kiváló Drakuláját) közti középút talán mindig is az abnormálisnak tartott, tisztátalan, veszélyes és tiltott szexualitásra rímelt, ezzel megkapjuk a vámpír-kép evolúciójának eddigi csúcsát.
15A True Blood eddigi négy évada alapjaiban hűen követi a regények premisszáját, és talán még fejlődik is, ahelyett, hogy a többi szériához hasonlóan romlana az évadok múlásával. Ahogy a fantasy-ben megszokhattuk, a vámpír mint a leginkább életképes fantasy-lény csak a belépő az alternatív univerzumba, amely idővel törvényszerűen tágul, esetünkben minden második karakterről kiderül, hogy nem emberi lény, hanem fantasy-horror kreatúra (tündér, vérfarkas, alakváltó, párducember). Az írók (Ball vezérletével) kivágják magukat a zsákutcába futó szálakból is, különösen izgalmas például a mexikói sámán (brujo) történetszála, mely Jodorowsky-féle szürreális drog-víziókkal kecsegtet. A cliffhangerek a Sírhant művekkel ellentétben már nevezhetőek hatásvadásznak, de nem a nyitva hagyott jelenet miatt, hanem a minőségért fogjuk megnézni a következő részt.
17A leginkább érdekes adaptációs tendencia a harmadik és a negyedik évad közt húzódik: a harmadik évad egyre inkább túlspilázottá vált erőszak- és szexábrázolását, valamint humorát illetően, ám a negyedik évadban egy kicsit más hangnemmel jelentkeztek az alkotók, immár a szitkom (flash forwarddal nyitunk, “ilyen volt, ilyen lett" humorral) és a romkom fegyvertárához nyúlnak legszívesebben. A finálé felteszi a pontot az i-re, különösen érdekessé válik például a Sookie-Bill-Eric ménage á trois, melyhez hasonlót csak Bunuelnél (Viridiana) és Verhoevennél (Csillagközi invázió), hatásosságában pedig egy másik prominens posztmodern szerzőiségű kreátor, a Kevin Williamson írta Dawson és a haverok felejthetetlen zárásában láthattunk. Az évadot záró részben az alkotók újból előállnak a rosszabb fajta cliffhangerekkel, de aggodalmunk bizonyult már alaptalannak, és élhetünk a gyanúperrel, hogy Ball nem fogja alább adni a minőséget utolsó évada alkalmával.

Ajánlott olvasmány:
Wilson, Leah (szerk): A Taste of True Blood: The Fangbander's Guide

True Blood - Inni és élni hagyni
(True Blood)
Színes, magyarul beszélő, amerikai filmsorozat, 2008
Rendező: Alan Ball, Scott Winant, Michael Lehmann
Író: Charlaine Harris
Forgatókönyvíró: Alan Ball, Raelle Tucker, Charlaine Harris
Operatőr: Matthew Jensen, John B. Aronson, Checco Varese
Zene: Nathan Barr
Producer: Alexander Woo
Executive producer: Alan Ball
Vágó: Michael Ruscio, Peter B. Ellis
Szereplők: Anna Paquin (Sookie Stackhouse), Stephen Moyer (Bill Compton), Alexander Skarsgard (Eric Northman)

Kapcsolódó cikkek


nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Csiger Ádám --


További írások a rovatból

Bogdán Árpád Gettó Balboa című filmje a 16. Verzió filmfesztiválon
Bodzsár Márk: Drakulics elvtárs
Julian Fellowes: Downton Abbey
Topolánszky Tamás Yvan: Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot

Más művészeti ágakról

irodalom

A művészet létjogosultsága A művészet létjogosultsága
Átadták az Arany Medál-díjakat
Simon Longman: Rozsda, avagy minden vérünk benne szárad


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés