2011. májusában 20 európai egyetemista filmötletekkel a fejében elment a grúziai Garikulába, hogy ott némi brainstorming és filmes tréning után öt csoportra osztva szétszéledjenek az országban, és a rendelkezésre álló nyolc nap alatt leforgassanak egy-egy kísérleti kisfilmet.

Mikor ez megtörtént, a felvett nyersanyagot négy napon át vágták, szerkesztették Budapesten. (A projektet a Plotki Közép-Kelet Európai online ifjúsági magazin és a Közép-európai Egyetem kulturális központja a Center for Arts and Culture közösen segítette, valamint a European Cultural Foundation és az Open Society Institute támogatta.) A végeredmény öt, átlagosan negyedórás kisfilm, amelyek révén pár percre bepillanthatunk egy-egy kis közösség mindennapi életébe: a tbilisi fodrászműhely dolgos mindennapjaiba, a Chiatura bányászait szállító drótkötélpályás felvonó kezelőinek életébe, Kutaisi temetkezési vállalkozóinak a halottakkal ápolt meghitt viszonyába, Zugdidi szürreális ócskavastelepeibe, végül időzhetünk néhány percet Tbilisi egyik forgalmas aluljárójában rendszeresen játszó helyi zenekar társaságában.



Az ötletgazda Ian Cook, a CEU szociológia tanszékének a PhD hallgatója, aki maga is egy Visual Anthropology órán tartott először kezében kamerát, hangsúlyozza: az alkotók nem profi filmesek, műveik a szó minden értelmében kísérletek. A filmet médiumként használják, hogy egy ismeretlen ország lakóival kapcsolatba lépjenek. Néhányan közülük most filmeztek először, másoknak volt már némi tapasztalata, a hangsúly azonban a felfedezés örömén volt. Kreatív egyetemisták ismerkednek egy országgal, egy médiummal, emberekkel, egymással, a világgal. Ennek narratívája a Black Shorts. Örömfilmezés volt ez, és vizuális antropológiai vizsgálódás, szociálisan érzékeny felhívás a ‘láthatatlan’ társadalmi osztályokra. A végeredmény azonban a szélsebes tempó és a vállaltan nem szakmai hozzáállás ellenére sem lett szedett-vedett. A grúz mindennapok rejtett szépségei tárulnak szemünk elé egyedien művészi, a filmre mint médiumra és az azáltal felmutatott közegre egyszerre rácsodálkozó, őszinte módon. A filmekben úgy jár kéz a kézben dokumentarizmus és költészet, hogy egyiket sem akarja lenyomni a torkunkon.

A hangsúly a megismerés folyamatán van; a felfedezés izgalmán. Egy ismeretlen ország lakóinak megszólítása a filmen, egymás megszólítása az alkotás közösségén keresztül, megannyi alkalom arra, hogy az ember folyamatosan megkérdőjelezze és átértékelje a világhoz való viszonyát. Épp ezért választottak egy olyan országot, melynek mindennapjai az európaiak többsége számára ismeretlenek.

A projekt neve egyszerre utal a Fekete-tenger közelségére, a grúzok jellemző öltözetére és hajszínére, de legfőképpen azokra a szereplőkre, akik számunkra eddig láthatatlanok voltak, hiszen életük még saját országukban sincs szem előtt. Nem turisztikai imázsfilmet készítettek tehát, hanem művészi igényű dokumentumfilmeket - emiatt már a premier alkalmával megkapták a bírálatot, mely szerint Grúzia ‘pozitívabb’ reprezentációt érdemel. Ugyanakkor - hangsúlyozzák a készítők - a film szereplői egytől egyig örömmel mutatták be a stáboknak mindennapjaikat.
A legelső, film a Hairminators névre hallgató - a nyilvánvalóan szerencsétlen névválasztáson túl - főszereplője a haj, mint a test leglátványosabb és legláthatóbb része, ami mindig szem előtt van, és a hely, ahol azt formálják: egy hagyományos borbélyszalon, ahol a betérő vendégre várva esznek, isznak, dominóznak, alszanak, míg a “megmunkálandó” haj meg nem érkezik. A rövid kis etűd nem igazán lép túl az alaphang megütésén, Grúzia levegője azonban így is megcsap minket.
(Alkotók: Data Chigholashvili, Salome Joglidze, Birgit Kuch)
A Chiatura, My Pride egy lehangoltságában is jóval festőibb, valaha virágzó iparvárosban, Chiaturában játszódik. A magnéziumbányáiról ismert település nagy szintkülönbségeit bő negyven évvel ezelőtt drótkötélpályás felvonókkal oldották meg: ezek szállították a bányászokat a bányák és a város között, és a kinyert nyersanyagot is a bányákból a gyárakba. A magnézium ipar hanyatlása után a város népessége a felére csökkent, a felvonórendszer viszont itt maradt, és ma is működik, összehasonlíthatatlan karaktert adva a városnak. A rozsdásodó, nyikorgó felvonókat és az erdős hegyoldalakat mesterien egybekomponáló képekkel operáló filmben a felvonókat üzemeltető dolgozók is megszólalnak.
(Alkotók: Stephanie Endter, Max Kuzmenko, Lisa Müller, Ulrike Penk, Kajetan Tadrowski)
Gulo: A szett legmarkánsabb filmje egy temetkezési vállakozást mutat be Kutaisi városában. Olyan emberek beszélnek a halálról, akiknek ez a fogalom a mienkénél jóval kevésbé drámai, kevésbé misztifikált, hiszen nap mint nap halottak arcát borotválják, körmeit reszelik, vagy épp az aktuális divatnak megfelelő - tévésorozatokból ellesett! - koporsókat ácsolnak. A film a halottak gondos ápolása közben azonban legalább annyira szól az életről, mint a halálról.
(Alkotók: Elene Asatiani, Eliane Bots, Mirek Koranda, Sophia Tabatadze)
A Harvest Georgia tömören, hat és félperces etűdben mesél a Fekete-tenger partján virágzó ócskavaskereskedelemről. Ebben a közegben a törött fürdőkádak, bojlerek vagy ágyrugók újraértékelődnek azok kezében, akik mindennapi életük részeként, megélhetési forrásként kezelik azokat. A szépen végigvitt operatőri munkának hála a dokumentarizmuson túl - funkcionalitás és esztétikum minden közhelyének ellenállva - gyönyörködhetünk a tengerparton rozsdásodó ipari hulladékokban, és az azokat emelgető teherhajók toronydaruiban, a tengernyi ócskavatörmelék posztindusztriális roncsesztétikájában.
(Alkotók: Odeta Catana, Ian Cook, Angelika Herta, Zhenya Zakharova)
A kamera végigpásztázza a falra ragasztott plakáttengert, és egy zenekaron állapodik meg. Az Under a címet viselő zárófilm a grúz főváros egyik földalatti csomópontját, a Szabadság-téri aluljárót mutatja meg, ahol a tömeg csak gyorsan átsiet: vannak azonban néhányan, akik itt rendezkedtek be. Hangsúlyos a kontraszt a hely és az azt belakók között: egy átrohanásra, nyüzsgésre, jövés-menésre épült hely és az ott lepihenő, örömzenélő emberek. A filmet a zene viszi el, mégis marad hely a hangulatfestő párbeszédeknek, közösségi életképeknek – így hatásos zárlata ennek a spontaneitásában is jól megkomponált ötfilmes kombónak.
(Alkotók: Natalia Buier, Madis Kats, Filip Pospíšil, Mikheil Svanidze)

A filmek a budapesti és grúziai vetítéseken túl Berlinben, Lipcsében, Prágában és Bukaresten is bemutatásra kerültek, a jövőben pedig Varna, Szófia, Kabul és Amsterdam fesztiváljain is felbukkannak a rövid feketék. 

Azok az iskolák, mozik, szervezetek, akiket érdekelne egy vetítés megszervezése, ezen a címen vehetik fel a kapcsolatot: 
blackshorts@plotki.net

Projekt koordinátorok: Ian Cook, Stephanie Endter, Anna Dziapshipa and Mikheil Svanidze.

Project vezetők: Salomé Jashi and Stephen Fee

A filmek októbertől a a Dazoo.com European Short Film Centre oldalán is megtekinthetőek:


Hairminators:

Link: 

http://www.daazo.com/film/4ef444bc-ec6f-11e0-a45c-0050fc84de33/

Nézd meg itt:




Chiatura, My Pride:

Link:
http://www.daazo.com/film/a4329864-ec71-11e0-a45c-0050fc84de33/

Nézd meg itt:




Gulo:

Link:
http://www.daazo.com/film/d5333908-ec73-11e0-a45c-0050fc84de33/

Nézd meg itt:




Harvest Georgia:

Link:
http://www.daazo.com/film/2fadde72-ec76-11e0-a45c-0050fc84de33/

Nézd meg itt:




Under a:

Link:
http://www.daazo.com/film/1c749aa2-ec77-11e0-a45c-0050fc84de33/

Nézd meg itt:




A projektet a European Cultural Foundation és az Open Society Institute támogatta.