bezár
 

gyerek

2012. 03. 19.
Mesebeli beavatás
A Káva beavató programja a MU Színházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mesebeli beavatás A MU Színház előadásai között január közepe óta szerepel a Káva Kulturális Műhely Gubanc című – kisiskolásoknak szóló – beavató programja. A darab különlegessége, hogy a gyerek-nézők szereplőkké, a színpadi események alakítójává válnak, Schilling Árpád rendező ugyanis lehetőséget ad nekik, hogy saját igazságérzetük alapján döntsenek sorsokról, a történések folytatásáról.
A Káva immáron tizenötödik éve szervez olyan interaktív előadásokat, melyek valamilyen erkölcsi-morális, életkori problémát járnak körül az előadásra látogató gyerekekkel közösen. A színházi nevelési program keretében megvalósuló foglalkozások egyfelől a művészi színvonalon kidolgozott színházi produkcióból, másfelől pedig az iskoláskorú közönség  bevonásával történő feldolgozó részből állnak.

A Vadember munkacímmel készült előadás középpontjában az ösztönösséget, a megérzéseket, s ezek fontosságát képviselő kisfiú, Tibi és kiskutyája, Gubanc áll – egyszerre adva teret az állati és gyermeki ösztönöknek. Velük szembenálló figuraként jelenik meg a szomszéd Rózsa néni, aki a szülők távollétében a bébiszitter szerepét látja el. Az alapkonfliktus rögtön az első percekben kibontakozik: a fiúra felügyelő Rózsa néni mit sem tud a gyereknevelésről, a kisfiú óvatlan, ügyetlen mozdulatai kifejezetten idegesítik, amit nem rejt véka alá, Gubanc pedig egyenesen ordítozásra ösztönzi.



Az események innen az erdőbe vezetnek, Rózsa néni ide viszi le sétáltatni Gubancot, majd miután egyedül tér vissza, azt állítja, hogy a kutya megszökött tőle. Tibi nem hisz neki, kereket old otthonról, és barátja nyomába ered, akit addigra már foglyul ejt az erdő boszorkánya. Tibi és segítői (a gyerekek) sikerrel járnak, kiszabadítják a kutyust, hazaérve pedig Rózsa néninek színt kell vallania a szülők előtt. A mesei elemekkel ügyesen megspékelt történetet az eleinte nézői pozícióban lévő gyerekközönség irányítja. Döntéseik  meghatározóak, de a rendezésnek és a színészek koherens játékának köszönhetően egyetlen percre sincs olyan érzésünk, hogy darabjaira esne szét az előadás. Egy-két kocka ugyan elgurul, de az még a megbocsáthatóság határain belül van.



A három felvonásból álló előadásban minden szünet után egyre nagyobb részt kapnak és válllalnak a gyereknézők. A csoport szinte minden tagját sikerül bevonni a közös játékba, ha valaki kissé kilógna, a színészek célzottan adnak neki egy-egy kérdést vagy feladatot. A spontán alakuló, de mégis valamennyire meghatározott forgatókönyvet követő előadás határai nagyon vékonyak, hiszen a színészek és a gyerekek egyaránt alkotói és résztvevői a darabnak - szükség van a gyerekek megfelelő játékára, hogy a történet folytatódhasson.



Van, amikor élő szobrokként mozdulatlannak kell lenniük akkor is, ha rájuk ijesztenek, nem mozoghat a szemük sem, bárki áll a hátuk mögött – ugyanis csak így lehet kijátszani a második, középső felvonásban az erdei boszorkát, aki fogva tartja Gubancot. A mesebeli három megpróbáltatás között van például ügyességet és gyorsaságot igénylő tarka- és fehérbab válogatás, és sok összefogást, odafigyelést megkívánó csoportos feladat is, hiszen a közönség soraiban ülő gyerekek a főhős legfőbb segítőivé kell, hogy váljanak. A felvonás végén pedig ítéletet hoznak. A csepeli Burattino Iskola másodikos kisdiákjai meglehetősen kegyesek voltak: a boszorkát csak varázserejétől fosztották meg, nem ítélték örök kárhozatra.

Az előadás mottójául szolgáló Marie Louise von Franz idézet tömören összefoglalja, miért van a gyerekeknek olyan nagy szükségük a mesékre: "megmutatják a rendet, és a hozzájuk vezető utat, hogy összhangba hozzuk az ösztönöst és a racionálist". A Vademberben Tibi és Gubanc történetével egy szinttel feljebb lépünk: a gyerekközönség már hasznosítja mindazt a bölcsességet, amit az ismert mesék világából szerzett. A gyerekek - a főszereplővel együtt a képzelet világába látogatnak, ahol egészen más szabályok alapján kell dönteni, mint a hétköznapokban. Az erdő az a hely, ahol az ösztönök sokkal nagyobb teret kapnak, ahol nem kell jó gyereknek lenni. Végül persze - ahogy az a mesékben lenni szokott -  a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését.

A MU színpadát jól használó előadás Ágh Márton minimál-díszleteivel ér el pontos és szép összképeket. A fekete-fehér csempéjű konyha az első és harmadik felvonásban színbeli összevisszaságában is az otthont és biztonságot jelenti a kisfiú és kutyája számára. Ezzel szemben – paradox játék ez a díszletekkel – éppen az erdő lecsupaszított átláthatósága az, amelyben elvesznek a hősök. A színpad hátsó, elsötétített terében a fekete függönyök, titkos ajtók, farönkök ügyesen idézik meg a mesék sűrű erdejét.



Sárosdi Lilla Rózsa nénije kellőképpen hasonlít a rikoltozó, nevetésében is végtelenül visszataszító akarnok, felelőtlen pótmamához. Tulajdonképpen igazi hamupipőkés mostoha figura, ám a darab végére – amikor a gyerekek irányítása a legerősebb, hiszen sok személyben a szülők megtestesítői – elfárad, többször hibázik. Romankovics Edit boszorkánya kissé engedékeny, nem kimondottan a leggonoszabb fajta, van a lényében valami nagymamás gondoskodás, és ügyesen lavíroz saját és darabbéli karaktere között. Bori Viktor Tibije és Sereglei András Gubanca összeszokott párost alkot: egymásért aggódó barátokként, ügyetlenül gyermekies fellépésükkel úgy is szépen felépített karakterek, hogy a gyerekek vezetésében – s ezáltal a történet vezetésében is – nekik van a legnagyobb szerepük és felelősségük.



A Jancsi és Juliska, Hamupipőke, a magyar népmesék – a sor folytatható – elemeit felhasználó előadás tudatosítja: a 8-10 éves korosztály ösztönösen használja a mesék bölcsességét.  Schilling rendezésének legfőbb erénye, hogy mérnöki pontossággal éppen annyi teret hagy az előadásról előadásra változó néző-szereplőknek, hogy ez a tudás tökéletesen kidomborodjon, és minket, felnőtteket is szembesítsen meglétével.

Káva és MU Színház: Vadember / Gubanc, MU Színház, bemutató: január 17.

Rendező: Schilling Árpád
Dramaturg: Sebők Bori
Díszlettervező: Ágh Márton
Színészek: Romankovics Edit, Sárosdi Lilla, Bori Viktor, Sereglei András/Terhes Sándor

Fotók: Tóth Ridovics Máté

A Káva Kulturális Műhely weboldala.
A MU Színház
weboldala




nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Antal Nikolett --


További írások a rovatból

Maja Lunde: Hónővér. Cser Könyvkiadó, 2019.
Bíró Zsófia: A macska mondja meg! BOOOK Kiadó, 2019
gyerek

9. Aranymosás Irodalmi Válogató
A Könyvmolyképző Kiadó pályázata

Más művészeti ágakról

Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Sikeres szpotok - Amerikában Sikeres szpotok - Amerikában
Interjú Kárpáti Tiborral könyvről, a pixelek mai felhasználásáról és külföldi munkáiról
irodalom

A sellők fájdalma A sellők fájdalma
Krimírás és a nők elleni erőszak
art&design

Egy festmény keretére, avagy a varázsló kertje Egy festmény keretére, avagy a varázsló kertje
Slavko Matković: Kerék, a Bosch+Bosch csoport festője*


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés