A Tánc Világnapi Maratont immár harmadik alkalommal rendezték meg. A világnap nemzetközi, a budapesti esemény a hazai, azon belül is döntően a fővárosi kortárstánc-élet kaleidoszkópja. Aki ide eljön, az egy villanásra együtt láthatja a magyar táncélet szereplőit, felmérheti az irányzatokat és az aktuális trendeket, beírhatja a naplójába, hogy mely társulatoknak ad majd egy-egy egész estét is az életéből az adott évben. A maraton rendezési elve a "minél több fellépőt egységnyi idő alatt", ezért minden társulat és szólótáncos most futó darabjának vagy egy hamarosan bemutatásra kerülő produkciónak a részletével mutatkozik be. Mivel a cél a közönség kegyeinek elnyerése, mindenki igyekszik a legjellemzőbb-legcsillogóbb részletet kiemelni a nagy egészből. Nézzük, ez idén kinek-hogy sikerült!

A hét órási blokkban az 1991 óta létező, a fősodortól markánsan elkülönülő Andaxínház, a Voks című új bemutatójuk apropóján az év elején több fronton beharangozott Tünet Együttes, szólóban Grecsó Zoltán és trióban a szintén karakteresen önálló világot teremtő Artus Társulat került terítékre. Az Andax új darabjából, a Rejtőzködőkből mutatott egy részletet, melyben Góbi Rita neurotikus szólótáncát két élőzenész kísérte. Góbi Rita, aki saját készítésű produkcióiban a mostaninál is jobban szereti a vadságot, szerepe szerint az emberi kapcsolatok kiüresedett-megszenvedett női párját alakította a színen, Bertolucci Utolsó tangó Párizsban című botrányfilmjének hangulati skáláján mozogva. A teljes darabban a párja Grecsó Zoltán, a most fellibbentett részlet alapján kettősük idegőrlő vagy meglepően hatásos is lehet. A multimédiás eszközök bátor használatáról ismert Tünet Együttes Voks című új darabjáról általában mérsékelt hangú kritikák születtek eddig, dicsérve az alkotó eszét, kevésbé éltetve a mozgásanyagot. Az előadás az ember irányíthatóságát, a manipulációt tematizálja, ide is egy bulgakovi jelenettel érkeztek, amelynek táncnyelvi szempontból érdekes része Szász Dániel felbukkanásával következett: legapróbb kéztartásait is teljes testi mozdulatsorra fordította le a három női táncos, azaz a manipuláltak.

Tünet Együttes: Voks

A sokfelé táncoló, de saját koreográfusi karriert is építő Grecsó A Magyar Ugaron című etűdje zavarba ejtően strukturálatlan volt, ugyanakkor megajándékozott néhány kifejezetten erős, ijesztő pillanattal is. A táncos furcsa jelmezben állt színpadra, az első percekben azt sem lehetett tudni, milyen lény fog előkerülni a földhöz lapult, végtelen szőrcsomó alól. Végül a szorongató Lynch-hangulatban egy csubakka-puli egyenesedett fel, amit nehéz lenne nem a mai magyar ugaron élni kényszerülő őslakosként beazonosítanunk. Grecsó az érfelvágós hangulattal nagyszerűen megágyazott az Artus utána következő performanszának, ami a műfaj legjobb hagyományait elevenítette fel nagyszerű előkészítettségével. A három társulattag cirkuszi felépítettségű jelenetet prezentált a színpadon, melynek csúcspontja a homokkal feltöltött akvárium mélyéről, tótágasban, kihangosított búvárcsövön keresztül felhangzó A jó lovas katonának kezdetű dal volt. Téri Gáspár vállalta értünk a kínokat, és a hatás nem is maradt el – ez volt az este egyik legerősebb megmutatkozása.

A főműsoridő ezúttal az észt meghívott előadóé, Mart Kangróé lett, akinek Start című szólóelőadása az elmúlt tíz évben bejárta a világot. Kangro 40 perces darabja különös humorával emelkedett ki az este programjából. Előadásmódjában a filozofikus komolyság keveredett az öniróniával és a kortárs táncszcéna parodizált gesztusaival. Táncának tulajdonképpeni témája a tánc volt, illetve az, ahogyan a tánc eszközei a valóság megmutatására alkalmasak lehetnek. A Start legjobb pillanatai azok, melyekben az észt táncos a szóló határait parodisztikusan kitágítva egy elképzelt tánckart irányít. Ahogy éjfél körül, egy sör fölött mesélte: őt a táncban nem a hagyományos témák kiaknázása izgatja, nem a férfi-nő genderszólamok, hanem azok a valóságdarabok, melyek nagyobb erőfeszítéssel vihetők színpadra. Ha a negyedórás utolsó részt tekintjük a darabjában, ahol egy egész táncórát imitál egymaga, a megmutathatatlannal való kísérletezés egészen jól sikerül neki.

Mart Kangro: Start

A késő este nyitánya a Zéró Baletté. A hang közepe című előadásuk koreográfusa az a Berger Gyula, aki az L1 Táncművek alapító tagjaként, Ladjánszki Márta alkotótársaként és különös nyugalmú tánctanárként is ismert. A koreográfia és a táncosirányítás viszont e részlet alapján nem az erőssége: A hang közepe több elemében amatőr hatású tiszteletadás a keleti gondolatvilág előtt, mindössze "keleties" eszközhasználattal (az egyensúlyi helyzeteket kiélező bottal) és mozgásanyaggal. Ez a kísérlet most számomra nem sikerült.

Annál inkább az este másik, botot használó előadása, az ez után következő Fehér Ferencé. Fehér "Porcikaember" Ferenc (az este neveztem el így) sok évvel ezelőtt előképzettség nélküli ösztöntáncosként robbant be a kortárs művészéletbe Medusa piercing című darabjával. Azóta ő az egyik legerősebb magyar exportcikk, aki az évek során egyre mélyíti az ismeretséget saját testével. Exit Room című mostani szösszenetében is minden porcikája megmozdul, miközben egy társadalom peremén élő, szerencsétlen figurát alakít, aki gesztusaiban Chaplin és Michael Jackson különös keveréke. A negyedórás Exit Room zárójelenete erőteljes kép a súrolófényben guggoló, meztelen táncossal, akinek lassú felegyenesedő mozdulatai a biológiakönyvek majomtartásból felegyenesedő emberét és Mapplethorpe lovas fázisképeit idézik. Finoman magasztos hangulatban, ahogy kell.

Fehér Ferenc: Exit Room

Innen már nem ível feljebb az este, de kívánhatunk-e többet? Duda Éva új darabjából, az Afterből elővezetett részlet ígéretes a tavalyi Rumble című előadáshoz képest (melyről itt írtunk is), de emlékszem én még A bolyongó vagy a Lunatika elemi erejére, és ahhoz képest a mostani Duda Éva konszolidáltnak hat. Az After a színlap szerint a családi életet veszélybe sodró diszharmóniákról beszél majd, egy konkrét család életét jelenetezve. Ebből ezúttal egy kötekedő, kontaktalapú trió végtelenített egymásba gabalyodását láthattuk. Számomra a maraton színházteremben töltött óráit a Batarita Társulat Mandulaág című előadása zárta. Bata Rita furcsa színfoltja a magyar palettának, figyelme szinte kizárólag a keleti mozdulatvilág, elsősorban a butoh felé fordul. A Mandulaág itt előadott részletében táncosainak pont azt sikerül elkapni, amit két szekcióval előbb Berger Gyulának ezúttal nem: a kelet varázsát, minden abszurd lassúságával és minimalizmusával együtt. Intim, szép este volt, sok beszélgetéssel, sok spontán mozdulattal. A táncmaraton még mindig igazi teljesítmény: remek ismerkedési pont a közönségnek, nagybani találkozó és egészséges versenyhelyzet a szakmának.