Hogy mikor mennyi sallang kell, az a klasszikus animáció egyik titka; M. Tóth Géza egy tanulmánya szerint például a művészi rajzfilm Macskássy előtti úttörője, Jaschik Álmos sem kerülte el az autonóm és a futó képek igényei közt gyakran fennálló feszültség csapdáit. Mint a lemez egyik szerkesztője, Orosz Anna Ida felhívta a figyelmet, Macskássy stílusának visszaegyszerűsödésében szerepet játszott gyakori alkotótársa, Várnai György is. Ám, ahogy épp Dizseri Eszter egyik interjújából tudható, utóbbi is csak az ízlésterror elmúltával inspirálhatott: "az zavart, sőt gátolt minket az 50-es évek elején, – de Macskássy Gyuszitól kezdve a fázisrajzolókig mindenkit, – hogy egyrészt nagyon gondosan kellett ügyelni arra, nehogy véletlenül egy jó ötlet, vagy amerikai típusú geg becsússzon a filmbe, másrészt, hogy annak feltétlenül optimista végkicsengése legyen."

Mindez tökéletesen meg is valósult a pannóniás korszak előtt, a borzalmas határát súrolóan romantikus körülmények között készült két filmben, de a javíthatatlan Bambi-mókusoktól eltekintve még a tényleg teljesen ötletmentes Erdei sportverseny sem nézhetetlen, A kiskakas gyémánt félkrajcárja pedig tisztességes mesefeldolgozás, tetszetős részletekkel, gondos effektekkel. A kiskakashoz hasonlóan Ránki-zenével kísért, 1954-es Két bors ökröcske már kifejezetten szép film, persze a rajta dolgozók joggal unhatták a sémát; a megfőzött farkas és a szakadékba hulló király után itt a kénköves lángok közé jut a kizsákmányoló, a károgó hollót pedig a pokol kapuszárnyai passzírozzák szét.

Éppenséggel a későbbi, nagyobbaknak szóló minimalista vonal az, amely – akárhány díjat is nyert annak idején – a mai nézők többségének puszta élményként valószínűleg nem túl maradandó. A Párbaj, a Ceruza és radír vagy a Romantikus történet azonban ettől még a magyar animáció alapvető darabja, így örvendetes, hogy ezek a filmek könnyen hozzáférhetővé, tanulmányozhatóvá váltak. Hozzátehetjük: ha valaki a '30-as, '40-es, '50-es éveket végigdolgozta, mint Macskássy, annak az el nem készült filmjei is számíthatnak. Lánya, a szintén animációs rendező Macskássy Kati elmeséli, hogy a Pannónia archívumában kutatva megdermedt az – akár egyazon kéztől származó – ellentétes irányú, uszító propagandafilmeket látva: mi lesz, ha apjától is talál valamit? Végül megnyugodhatott, Macskássy Gyula művei között nincs sötét titok. De ha nem is drámai, a hozzáférés, kutatás szempontjából hasznos lenne, ha idővel az összes fellelhető film elérhetővé válna. A következő válogatás mindenesetre már nincs messze és az ősszel érkező második lemez Macskássy reklámfilmjeiből is tartalmazni fog néhányat.

Mivel az anyagok  – nyilván rengeteg MaNDA-anyaghoz hasonlóan – ma már legalább annyira kordokumentumok, mint élvezeti cikkek, igénylik a kontextusba helyezést. Örömteli volna, ha a nemzeti archívum –  ha már blogot, honlapot üzemeltet, cikkekkel, filmelméleti tanulmányokkal  – , fizetős kiadványai esetében is segítene ebben, a reklámozáson túlmenően.

Az 1, 2, 3... a számok története, 1962-ből (melyben Nepp József zeneszerzőként próbálta ki magát), például gyakorlatilag kibírhatatlan. De mennyire hasonlóan, mondhatni, korszerűen kibírhatatlan, ősemberes indításával, rezzenéstelenségre ítélő humorával, borzongató humanizmusával, mint például a designer-filmes Eames-házaspár 1958-as The Information Machine-je, amely IBM-megrendelésre készült; miközben Macskássyék filmje az UNESCO Kelet-Nyugat- propagandája jegyében született, a szervezet Orient-Occident: A Study in Ignorance lapszámában képregényként jelent meg és kiböngészhetjük, hogy tanácsadóként  egyaránt közreműködött benne az indiai animátor, Jehangir Bhownagary és az ugyancsak UNESCO-tisztet betöltő patafizikus, költő, Duchamp-verő sakkozó, François Le Lionnais. Nagyon izgalmas lenne ha ezek a filmek a maguk művészeti, politikai háttere előtt jelennének meg, melynek felvázolására Orosz Anna Ida és Dizseri Eszter kiválóan alkalmas is lenne.

Néhány technikai kérdés is felmerül a lemez kapcsán, legjelentéktelenebbként olyasmik, hogy miért A kiskakas... kiválasztása után, egy "epizódok" menüpontból lehet elérni a többi filmet; hogy ha hozzájuk is készült (rendes, rímes) angol felirat, akkor a következő válogatást beharangozó extrához miért nem, illetve hogy eme anyagban miért 1977-esként szerepel a halállal kibabráló vénasszonyról szóló Öreg, amikor a rendező hat évvel korábban elhunyt. Ami a másik extrát illeti, remek, hogy a nemrég előkerült – távollétében diafilmként elérhető – Kutyakötelességet a MaNDA bemutatásra érdemesnek tartja, hiszen tanulságos és a film önértékétől függetlenül szinte megható hogy 1953-ban mennyi energiát fordítottak erre a tízperces műre, amely, ha ma jelenetként létezhetne, aligha lenne hosszabb harminc másodpercnél. Önmagában megérne egy Szabad Nép-félórát a színhelyül szolgáló, A kiskakaséhoz hasonló lócás, ágasfás falusi ház oromzatába faragott 1953-as évszám is: alkotói kézjegy? Megnyugtatás a pesti nézőknek, hogy vidéken továbbra is szép az élet? Vagy a Kádár-kockák boomja előtt tényleg dívott még a hagyományos építészet? De ami a film elején jelzett problémát illeti – "restaurálásra szorul" – , arról az ember úgy vélné, hogy maga a MaNDA lenne a leghivatottabb megoldani, s ha teljes restaurációra nincs is mód, az ugráló kép újrapozicionálása talán megoldható lett volna őszig, amikor a következő lemez piacra kerül. (A kiskakas esetében is csak részleges a felújítás a nitro-alapú film állapota miatt, a Két bors ökröcske pedig szemcsés, karcos, ahogy az Erdei sportverseny véletlenül átlátszó fái is megmaradtak – nem mintha mindez különösebben befolyásolná az élményt).

A fő kérdés azonban az, hogy a MaNDA által felvázolt digitális utópia felé haladva mi szükség van egyáltalán a fizikai hordozó közbeiktatására, miért nem lehet legalább alternatívaként közvetlenül, fizetős letöltésként, neadjisten egyenként hozzáférni a művekhez. Ennek gyakorlati előnyei is hosszasan sorolhatók lennének, a hibajavítás lehetőségétől a külföldi elérhetőségig, de egyáltalán, maga a szellemiség is jelenbe mutatóbb lenne.

A 7+ felhasználókat ilyesféle dolgok tehetnék annyira boldoggá, hogy a MaNDA-blog beszámolójában megénekelt, "elemózsiával lekenyerezett, aprajafalva-lakó aprósághoz" hasonlóan a "csudajó" szóval illessék a vállalkozást.

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet filmtörténeti sorozata:
A kiskakas gyémánt félkrajcárja és más mesék (A kiskakas gyémánt félkrajcárja [1951], Erdei sportverseny [1952], Kutyakötelesség [1953], Két bors ökröcske [1954], Ceruza és radír [1960], Párbaj [1960], 1, 2, 3... A számok története [1962] Romantikus történet [1964]), r.: Macskássy Gyula; 1990 Ft.