bezár
 

színház

2012. 08. 10.
Határok, tücskök, biciklik
A szegedi Thealter Fesztről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Határok, tücskök, biciklik A cikkíró már annyiszor hallotta a kollégáitól, hogy a szegedi Thealter Fesztivál más, mint a többi: családiasabb, emberközelibb, ráadásul jó eséllyel ismeretlen gyöngyszemelőadásokra is bukkanhat ott a néző, hogy úgy döntött, itt az ideje, hogy saját szemével tesztelje a Thealter Fesztet. Jól tette, hogy úgy döntött.
Szkéné színház
A sorrendben huszonkettedik fesztivál neve többször változott az idők folyamán, az alternatívnak vagy függetlennek nevezett színházi szféra aktuális helyzetének, elnevezésének megfelelően. Az idén azért egészült ki a Feszttel, mert az eddigi szervező, a MASZK Egyesület mellé belépett a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) is. Az utóbbi két évben már-már ellehetetlenített független színházak számára különösen fontos ez a megmutatkozási lehetőség, hiszen például a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába egyetlen előadásuk sem került be, még ha egy külön rendezvénysorozattal részt is vehettek a fesztiválon.

Thealter megnyitó (Fotó: Révész Róbert/Thealter)De vissza Szegedre! Ahol az egyszeri látogató is könnyen és gyorsan ráérezhet arra a bizonyos thealteres hangulatra, amiről már annyit hallott. És ez a hangulat részben a helyekből, helyszínekből táplálkozik. A fesztivál központi helyszíne például a Régi Zsinagóga. Nemcsak az egyszerű, letisztult épület színházteremként is megőrzött szakralitása, de a kertben és környékén tanyázó tücsökdinasztiák esti, az Andaxinház nagyelőadások előtti, kerti performanszait aláfestő hangversenye, a kerítéshez támasztott, a fesztivál plakátján is megjelenő biciklik tömege, a kertben és környékén található sok-sok japán akácról folyton szitáló sárga szirmok is mind-mind hozzátesznek valamit ehhez a thealteres hangulathoz.

Azt a csöndet nem tudjuk eljátszani (Fotó: Révész Róbert/Thealter)A heyek, közösségteremtő terek mellett azonban más szempontok is figyelmet kaptak az idei fesztiválon. Először hirdették meg ugyanis a Helyspecifikus project pályázatot. A jelentkezők jellegzetes szegedi helyszínek közül választhattak, és ezekre a helyszínekre kellett – hangsúlyozottan nem színházi előadásokat, hanem – kísérleti közösségi akciókat kitalálniuk, amelyek alkalmasak arra, hogy a független színházi szférával különben nem találkozó közönséghez is eljussanak. Végül három helyszínen került sor ilyen akciókra: a Tiszán állomásozó sajátos szegedi képződményen, egy úgynevezett úszóházon; egy 101 éves körgangos bérházban és a bölcsészkar auditóriumában. A legsikeresebb munka, amely azt a lehetőséget is elnyerte, hogy a Thealter támogatásával más helyszíneken is játszhassák, a kaposvári színművészetisekből alakult k2 Színház Azt a csöndet nem tudjuk eljátszani megnevezésű akciója lett. Igaz, a három közül éppen ez volt az, ami nem kapcsolódik szorosan Szegedhez, hiszen színházi életünk és a (kaposvári) színművészetis hétköznapok kór- és körképét adja egy gyorstalpaló, sokat fizetős színészképző kurzus keretébe ágyazva.

Ugyanakkor tény, hogy ez az inkább befelé, a szakmának szóló, és a mai magyar valósághoz csak ezen keresztül kötődő, friss, energikus, egyszerre vicces és elszomorító akció volt a színházi értelemben véve legjobban működő "előadás". A helyi közösségre viszont biztos, hogy az Utcaszínházi Alkotóközösség Szellemjárás avagy "Kihaltak-beköltöződtek" címet viselő akciója hatott a legjobban. A bérház lakóit ugyanis akaratlanul is érintette, de kiderült, hogy meg is mozdította a részben az ő történeteikre építő, a gangon és az udvaron bemutatott, így általuk is látott kísérleti színház, hiszen – ami még sosem történt meg a ház életében – az előadások utáni hétvégén közös udvari főzéssel ünnepelték meg a ház 101. születésnapját.

Pass-port Szabadka (Fotó: Révész Róbert/Thealter)Helyekről és határokról szólt a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és a MASZK Egyesület együttműködésében, EU-s támogatással létrejött két Pass-port előadás (Pass-port Segedin/Szeged – avagy maga az ördög; Pass-port Subotica/Szabadka – A démonok városa) , amelyekben határon inneni és vajdasági magyarok, szerbek egymás mellett élését, egymáshoz való viszonyát, előítéleteit dolgozták fel. A projekt szociológiai kutatásokat is előírt, ezeket le is folytatták, az előadásokban itteni és ottani színészek dolgoztak együtt, ráadásul mindkettőt Urbán András rendezte – az eredmény mégsem revelatív. A szegedi rész jelenetsorában vannak erős és kevésbé erős részek, és az előadás tempója sem egyenletes.

Ahogy az a szakmai beszélgetésen kiderült, a szociológiai felmérés azt mutatta, hogy a belhoni magyarokat túlságosan lefoglalják a saját problémáik, a szomszéd házban lakókra sem kíváncsiak, nemhogy a húsz kilométerrel odébb, a határ túloldalán élő magyarokra vagy szerbekre. Ez a befordultság, a külvilág megértésének vágya helyett a közhelyekbe kapaszkodás mint meghatározó itthoni attitűd, az előadás több jelenetében is visszaköszönt. A szabadkai rész – nevéhez illően – valóban démonira sikerült: képekben, jelképekben, naturális anyagokban és testnedvekben tobzódó, feladatukat fegyelmezett alázattal végrehajtó színészeket láthattunk – a divatbemutatókról ismert kifutón mozgó előadás nézőiként valahogy kívül maradva az egészen.

Kaisers Tv, Ungarn (Fotó: Révész Róbert/Thealter)Újdonság volt az idén az is, hogy díszvendéget hívtak a fesztiválra. Első alkalommal – a Thealteren egyébként eddig is rendszeresen fellépő – Pintér Béla és Társulata kapta meg ezt a címet. Két előadásuk, A tündöklő középszer és a Kaisers TV, Ungarn a fesztivál legnagyobb sikerét hozta a zsúfolásig telt Kisszínházban. És új volt az is, hogy – néhány éves szünet után – újra voltak szakmai beszélgetések, a Kass Galériában, a FESZ Kritikus szekciójának szervezésében. Jó lett volna, ha ez a tény jobban bekerül a fesztiválköztudatba, mert kifejezetten jól sikerült, az alkotói folyamatokba, dilemmákba is betekintést engedő beszélgetéseket is hallhatott a családias méretű közönség.

A határok átlépésének vagy át nem lépésének kérdését vetette fel a két legfiatalabb társulat is. Visszatérő vendégként a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatosai belvárosi tereken játszották Határvadászok című előadásukat. Elkülönülés és közösségvállalás, az enyém, a tied, a menni vagy maradni kérdéseit néhány papírdobozzal, egyszerű, közérthető formában, játékosan, de nem súlytalanul dolgozták fel. A budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium drámatagozatosaiból alakult Transzparens Csoport Jövőképtelen című előadása hasonló kérdésekből kiindulva sokkal sötétebb, reménytelenebb képet rajzolt elénk, a fesztivál legdirektebben politizáló színházával. A köz- és magánéletünk jellegzetes figuráit, helyzeteit felvonultató jelenetekben mindennapi tapasztalataink köszöntek vissza: félrebeszélő politikusok, zsebüket tömő üzletelők, a közvagyont saját játszóterüknek képzelő hűbérurak és klienseik. A köznyelvet klasszikus és kortárs költők (Erdős Virág, Tóth Krisztina, Demény Péter) közéleti versrészleteivel ötvözték. A záróképben pedig megadták a saját válaszukat is: kezükben a bőrönd, indulnak a határ túloldalára. A szereplők között felismertem azt a lányt is, aki előző nap a villamoson sírta el bánatát barátnőjének: fogalma sincs, hogy így az érettségi után mi lesz vele, hol fog dolgozni, hogy tartja el magát – szóval ez az előadás tényleg róluk (is) szólt.

Via Negativa: Szégyen (Fotó: Révész Róbert/Thealter)A külföldi előadások közül feltétlenül említést érdemel a ljubljanai Via Negativa társulat Szégyen című, szégyeneink takargatásáról, eltagadásáról, nagyobbrészt női traumákról, a testi megmutatkozás és a meztelenség mögött lévő titkok viszonyáról szóló performansza. Ivo Dimcsev I-on-ja is igen ellentétes reakciókat váltott ki a nézőkből. A (mint később kiderült, éppen az előadás napján elhunyt szobrászművész), Franz West kézbe vehető, különös tárgyszobraira készült produkció egy energiáktól majd szétrobbanó, folyamatos átváltozásokra képes művész nehezen körülírható, de nagyon intenzív performansza.
Ivo Dimcsev: I-On (Fotó: Révész Róbert/Thealter)

Erős volt a fesztivál táncszínházi programja, láthattuk többek között a két idei Lábán-díjas előadást, Réti Anna Vis-a-vis (Találkozások A-val) című előadását és a Hodworks Basse danse koreográfiáját is.

Egyik kollégám azzal is biztatott, hogy biztosan látok majd legalább egy olyan előadást is, amitől leesik az állam. Bevallom, ilyennel nem találkoztam. Az említett és a cikk keretei miatt nem is említett jó előadások mellett voltak bizony gyengébbek is. Lehet, hogy nem ez volt a Thealter történetének művészi szempontból legsikeresebb éve, és az sem biztos, hogy a független színházi szféra helyzetéről átfogó képet kaphatott a kitartó néző, hiszen e szféra számos kiemelkedő szereplője (mint például a Maladype vagy a Szputnyik) nem is volt jelen a fesztiválon. Összességében mégis meggyőző bizonyíték volt arra, hogy az anyagi kivéreztetés és a folyamatos létbizonytalanság ellenére a kőszínházak falain kívül is van színház, hiába akarják elhitetni velünk az ellenkezőjét.

Thealter
Szeged
2012. július 23-29.

Fotók: Révész Róbert/Thealter

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Turbuly Lilla --


További írások a rovatból

színház

A végtelenből kihasítva A végtelenből kihasítva
Évadvisszatekintő: Hegymegi Máté Woyzeckje a Szkénében
Interjú Bodó Viktorral a pályakezdésről, a Szputnyikról és a külföldi jelenlétről
színház

A hetedik te magad légy A hetedik te magad légy
Mérlegen a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó
A zuhanás sokkja a MáSzínházban

Más művészeti ágakról

Interjú Tóth Kingával intermediális alkotásról, a fiatalok lehetőségeiről, szellemi műhelyekről, fordításról
Lábjegyzetek a kortárs autódesignhoz


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés