Németországban a modernizmus egy-egy elszántan provokatív próbálkozását leszámítva (Fassbinder: A félelem megeszi a lelket) az utóbbi évtizedekben lett igazán slágertéma a filmekben a bevándorlókkal, és manapság különösen a törökökkel való együttélés. Legyen szó vígjátékról (Török kezdőknek), drámáról (Fallal szemben) vagy éppen a kettő határmezsgyéjén egyensúlyozó műről (Török félhold), a hasonszőrű problémákat boncolgató filmek célja szinte kivétel nélkül az integráció, a német-török békés együttélés propagálása. A mélységes politikai korrektség jegyében fogant filmek kemény problémafelvetés helyett inkább a kultúrák közötti ellentétek elsimításán, a két fél közötti párbeszéd, kapcsolat (gyakran házasság) megteremtésén fáradoznak. A török integráció eme német trendjének kínál most alternatívát az osztrák Umut Dag, akinek A második feleség című debütfilmjében a török közösség a bécsi élettől lehatárolva, önmagában éli meg drámáit, örömeit és konfliktusait.Történetünk Törökországban, vidéken kezdődik, ahol Aysét tradicionális esküvő keretében adják hozzá Hasanhoz – csak Bécsben, a "nászéjszakán" derül ki, hogy mindez csupán álca volt, és Ayse valójában Hasan apjának, Mustafának a második felesége lett. Dag filmje azonban nem a két feleség rivalizálásról szóló háromszög-történet: Ayse Fatma, az első feleség kezdeményezésére került a családba, aki – mivel rákos – olyan feleséget keres férjének, aki hozzá hasonlóan tisztában van azzal, "milyen is feleségnek és anyának lenni". Magyarul, a hagyományos török családi értékeket szeretné továbbadni "utódának", és kvázi azt kéri tőle: halála után nevelje fel az egyébként már a kamaszkorban járó gyermekeit. A tinédzserek viszont értelemszerűen nem nézik jó szemmel, hogy a náluk alig pár évvel idősebb Ayse lesz az "anyjuk", de az is további konfliktust szül, hogy Fatma nem is gyerekeire, hanem Aysére fordítja hátralévő életének maradék idejét.A filmben így inkább a nők kapcsolatai, személyes drámái súlyozzák a cselekményt, nem pedig a kulturális sztereotípiák, vagy az azokon való felülemelkedés: a rendezőt az érdekli, hogyan töltik a nők mindennapjaikat egy máig férfiközpontú kultúrában/társadalomban, milyen érzések, milyen érzelmek fogalmazódnak meg bennük, min különböznek össze vagy hogyan próbálják meg érvényesíteni vágyaikat. Török férfiak és osztrák emberek szinte alig bukkannak fel a vásznon, de bőven akadnak helyettük női féltékenységi harcok vagy barátság-történetek – ám Umut Dag visszafogott, hallgatag stílusa konzekvensen melodráma-mentes modorban terelgeti a sztorit. Ami azt illeti, a történet egy-egy látványos megugrását, nyaktörő fordulatát is csak ez a mérsékelt hangnem menti: a film közepén ugyanis egy olyan csavart helyez el a rendező, ami miatt pár percig csak kapkodja a néző a fejét, hogy mi is történt, annyira ellentmond  a fordulat a sztori addigi logikájának.Ezt a hajmeresztő, a történetből kilökő fordulatot leszámítva túlságosan is kiszámíthatóan csordogál Ayse Hamupipőke-sztorija a végkifejlet felé, amely a kortárs trendekkel ellentétben nem női önmegvalósítás-, de még csak nem is török integráció-történet. A második feleség a tradicionális török értékek, a család és a kemény munka érvényességét hangoztatja mindenek felett: európai szemmel nehéz is azonosulni a tökéletesen passzív, az életét másoknak alárendelő, saját vágyai felett csak bűntudatot érző Aysével, aki a film végére otthonra lel, de ezért cserébe minden, családon kívüli kapcsolatát fel kell adnia. A második feleség flottul működhetne így is, hiszen tesz róla, hogy bepillantást nyerhessünk a török család értékrendjébe, ám Umut Dagnak már nem jutott elég ideje arra, hogy karaktereit ügyesen felskiccelt sztereotípiáknál jobban elmélyítse. A keményen dolgozó, titokban homoszexuális török fiú, a családjának élő anya, vagy a németül beszélő, de török férjétől a verést is elviselő lány alakja mind-mind nélkülözi az emberi mélységet.

Hús-vér karakter híján pedig a dráma is lapos és izgalommentes marad, arról nem is beszélve, hogy egyes motívumokat (pl. a homoszexualitást, vagy Ayse beleegyezését a házassági trükközésbe) ki sem fejt a film. A történetvezetésen gyakran a rendező erőszakos, deus ex machinaszerű beavatkozása látszik, a finálé is a lezárás sürgető erejével varrja el a szálakat – a film ezen hibáit pedig csak a remek színészi játék, elsősorban a most debütáló Begüm Akkaya naiva-szerepe és Nihal G. Koldas matriárka-alakítása menti. A második feleség inkább jó kulturális gyorstalpalónak egy török kurzusra, mint komplex és valódi drámának – aki utóbbira vágyik, az továbbra is inkább pár száz kilométerrel arrébb, Fatih Akin háza táján keresse azt.