bezár
 

film

2012. 10. 26.
Bond visszatért
Sam Mendes: 007 – Skyfall
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szétcincált akciójelenetek ide és faék egyszerű történet oda, a Quantum csendje képes volt tovább vinni a Casino Royale-ban debütáló újfajta megközelítést, ami úgy modernizálta a hidegháborúból hátrahagyott ügynök figuráját, hogy visszahozta annak nyers brutalitását, miközben indítékot is szolgáltatott rá. A váltást mindenki üdvözölte, Daniel Craig Bondja mégsem részesült egyöntetű elismerésben, ki az új Bond személyében, ki pedig a köré épített történetekben talált kifogásolnivalót. A Skyfall azonban minden fanyalgásnak elejét veszi.

Nem túlzás azt állítani, hogy a Bond-filmek nem csak népszerű akciószériaként, hanem egyben nyugati propagandafilmként is funkcionálnak, hisz a címszereplő annak az eszményi férfiideálnak a megtestesítője, aki - folytonosan idomulva a társadalmi elvárásokhoz - minden helyzetből önerejéből lábal ki, miközben a földgolyón átívelő izgalmas kalandjai során elfogyasztja a legdrágább autókat, a legszebb nőket és a legújabb technikai vívmányokat.
 

prae.hu

Bár a fenti elemek kétségkívül még ma is a brand kihagyhatatlan kellékeit képzik, és még mindig vannak száguldó sportkocsik, egzotikus helyszínek és csinos nők, a Craig-széria már első nekifutásra is a társadalmi elvárások ellentmondásos kereszttüzébe került. Craig Bondja modernkori westernfiguraként, a társadalomból kiszorult szűk szavú, de brutális hősként funkcionál, ezzel visszatérve a Connery-féle gyökerekhez. Mindeközben elődeihez képest sokkal érzékenyebb lelkivilágot fest a hős köré, ami most a Skyfallban csúcsosodik ki. Ezzel együtt a Skyfall során érezzük a legkevésbé, hogy burkolt reklámokat néznénk, hisz a szemünk előtt zajló dráma elhomályosítja az üres díszleteket.
James Bond és a DB-ös Aston Martin - vissza a gyökerekhez
A Casino Royale amolyan eredettörténetként betekintést nyújtott a hős korai éveibe, amikor még nem rendelkezett azokkal a kifinomult gesztusokkal, melyek később a mindenki által ismert James Bonddá teszik őt. A Quantum csendje hűen folytatta ezt az irányvonalat, és a szerelem után a gyász vált központi témává, amit a hős bosszúhadjárata testesített meg. Bondot két nővel hozta össze a sors, az egyiket önhibáján kívül, de érzéketlenül kihasználta, a másikkal pedig csak a gyászt kísérő fájdalom hozta össze egy rövid csók erejéig. A Skyfallban ugyancsak két Bond lány jelenik meg, akik közül a szebbik ismét eszköz a cél elérésehez, míg a másik egy barát, akivel szabad a flört. A széria tehát körbeérte magát, és a Skyfall legvégére a Sean Connery-érában érezheti magát a néző: bár az előzmények birtokában tudja, hogy - a jelenkor elvárásainak eleget téve - Bond nagyon is sebezhető, többdimenziós figura, végül mégis megszületik az érzelemmentes macsó, aki immáron a megszokott gárdával körülvéve igazítja meg a mandzsetta gombját két robbanás között.

Az eddigi három Daniel Craig-film a korábbiaktól eltérően - bár külön-külön is érthetőek - egyenes folytatásai egymásnak, ez pedig lehetőséget adott a hős kapcsolatrendszerének árnyaltabb bemutatására, és ez a törekvés éppen a Skyfallban válik a legmarkánsabbá. Mindenekelőtt Bond és M viszonya kerül élesebb megvilágításba (Judi Denchnek valóságos jutalomjáték ez a film, és nem túlzás azt állítani, hogy ő az igazi főszereplő), de akadnak további ismerős karakterek, akik a korábbi filmekben csak kötelező mellékszereplőként jelentek meg, most azonban, azáltal, hogy visszautazunk a mítosz születéséhez, őket is alkalmunk nyílik jobban megismerni.
Ben Whishaw, az új Q meglepően fiatal, és ezt eleinte Bond sem hagyja szó nélkül.
Bond jellemfejlődésénél tehát hangsúlyosabbá válik a 007-es ügynök univerzumának kidolgozása. Éppen ennek, azaz a Craig-érára alapvetően jellemző többé-kevésbé reális hangvételnek köszönhető, hogy ezekbe az epizódokba minden korábbinál több irónia szorul, elég csak katapultüléssel rendelkező Aston Martinra, vagy a Bond és Q közti szúrós párbeszédekre gondolni. Utóbbi egyébként nagy erőssége a filmnek, bár az ötletes akciószcénáknak sem vagyunk híján (főként az ambiciózus, de egyben végletekig feszült nyitójelenetet illik megdicsérni), a játékidő nagyobbik részében a jól megírt dialógusokon szórakozunk a legtöbbet, élen a meleg antagonista közbe-közbeszúrt fabuláival.

Javier Bardem pedig zseniális főgonosz. A rendező, Sam Mendes egyik nyilatkozatában nem alaptalanul hasonlította filmjét A sötét lovaghoz: Bardem lényegében Heath Ledger Jokerére hajaz. Ugyanaz a rendkívül rafinált anarchista, aki mindig egy lépéssel a hősök előtt jár, és majdnem ugyanaz az eltorzult tükörkép, a hős ellentétpárja. Sajátos mozdulatai a homoszexuális beállítottságot épp úgy erősítik, mint a figura őrültségét. A film pedig tudatosan épít a nézőben élő sztereotípiákra, épp ezért válhat félelmetessé egy olyan apró gesztus is, mikor a főellenség Bond térdeire teszi a kezeit. Az ellenség kiszámíthatatlansága hitelesíti a film csavarjait, a Skyfall fordulatai meglepőnek hatnak, mert, rácáfolva a nézők tapasztalataira, egyszerűen nem úgy történnek a dolgok, ahogy az egy hasonszőrű amerikai akciófilm esetében megszokott. Sam Mendes remekül csűri-csavarja a szálakat, és miközben kiforgatja a Bond-univerzumot, óriási tisztelettel is adózik neki.
A régi és az új kedvencA Skyfallban az összetevők annyira egybe vannak gyúrva, hogy a nézőnek egy percre sem jut eszébe más filmekhez hasonlítgatni. Ugyanakkor nem csak A sötét lovagból merít, hanem a legutóbbi Mission Impossible és Die Hard filmekből is kölcsönvesz néhány hasznos elemet. Ilyen az ügynökség elleni merénylet, vagy az a tény, hogy már nem csak fegyverrel, hanem a modern kor legmeghatározóbb vívmányával, az informatikával is lehet terrorista bűncselekményt elkövetni. A 007-es ügynök és az MI6 mellett tehát az ellenfél is átlépett a 21. századba.  

A James Bond-filmek további kihagyhatatlan eleme az animált nyitó szekvencia, a hozzá tartozó főcímdallal. Ez a párperces videoklip lényegében összefoglalja a James Bond-jelenséget. Előadónak mindig egy népszerű énekest kérnek fel, ezzel is egyértelművé téve a film termék jellegét, ugyanakkor művészi ambíciókat is felvillant, hisz a klip mindig az épp aktuális film cselekményének a szimbolikus összegzése, avagy előrevetítése. Az aktuális betét szerintem nem jobb sem Chris Cornell produkciójánál, sem pedig Jack White & Alicia Keys duójánál, bár ez kiváltképp ízlés kérdése, ugyanakkor azt még nekem is el kell ismernem, hogy Adele '60-as évekre hajazó főcímdala nagyon is illik ehhez a James Bondhoz, aki mást sem csinál, csak önmagát értelmezi újra, méghozzá óriási sikerrel.


007 - Skyfall (Skyfall), 2012
Rendezte: Sam Mendes
Forgatókönyv: Ian Fleming figurái alapján Neal Purvis, Robert Wade & John Logan
Szereplők: Daniel Craig, Judi Dench, Javier Bardem, Ralph Fiennes, Ben Whishaw, Naomie Harris, Albert Finney, Bérénice Marlohe, Rory Kinnear
Forgalmazza a Fórum Hungary
16 éven aluliaknak nem ajánlott

nyomtat

Szerzők

-- Dani Áron --


További írások a rovatból

Steven Soderbergh: Fekete táska
Megnéztük a 15. Frankofón Filmnapok legjobb filmjeit
Elizabeth Sankey és Andrea Arnold filmjei

Más művészeti ágakról

Az Árnyak kertje című antológiáról
gyerek

Jön Veszprém legvidámabb hétvégéje!
Blended Intensive Programme Pozsonyban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés