bezár
 

színház

2013. 01. 23.
Cirkopolis – Modern időkben
Cirque Éloize: Cirkopolis
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Úgy látszik, még mindig trendi a húszas-harmincas éveket tematizálni – belekeverve némi magritte-i szürrealizmust és persze Chaplin Modern idők filmjét –, mert immáron legalább a harmadik ilyen produkcióba futok bele rövid idő alatt. Persze a dolog érthető: fülbemászó zene, sikkes vagy épp csibészes kosztümök, finom erotika, és a jelenünkkel is párhuzamba vonható modernitás: mechanikai csodák, gépuralom, égbe törő metropoliszok. Egyik oldalon a futurizmus diktálta sebesség és fejlődés, másik oldalon a gyárak kiszolgáltatott, robotoló tömegei.
Hálás téma, ám épp ezért a közhelyesség veszélye is fennáll. Ha mindezzel szórakoztatni akarunk, oké – de ha "elgondolkodtatni", "üzenni", akkor ez a vonat, stílusosan szólva, már elrobogott. Kérdés, hogy a Cirque Éloize vajon hogy döntött ebben az esetben.

Merthogy a nyitókép épp az utóbbi lehetőség választásáról árulkodik: hivatalnok ül hatalmas irathalmazok között, és buzgón pecsétel. Ám a papírtornyok nem fogynak, sőt. Aztán egyforma ballonkabátos, kalapos emberkék lepik el a színpadot, magukkal sodorva hivatalnokunkat. A vetített háttéren hol hatalmas üzemcsarnok, hol forgó fogaskerekek és egy város felhőkarcolói. Szerencsére aztán lírai szóló következik, piros ruhás leányzó pörög cyr-keréken. Aztán megint félmeztelen munkáslegények érkeznek, hogy egy röhnradon egyszerre négyen-öten guruljanak ide-oda. Ismét hivatali jelenet, nagy kavarodás, egyszerre vagy tizen zsonglőrködnek buzogányokkal. Ám hiába a bonyolult koreográfia, éppen összetettsége miatt nem érzékelhető a társulat technikai bravúrja.

 

Egyébként a fentiekből is kiderül, hogy az előadásnak nincs konkrét cselekményszála, inkább lazán felfűzött, olykor álomszerű képekből áll, akár a háttérben vetített, időnként animált, festményszerű képek.  (Amelyek eleinte igen nagy csalódást okoztak, és csak jóval később, a darab felénél derült fény a kulissza titkára, miszerint függőleges tengelyük körül forgatható panelekből áll, játéklehetőséget biztosítva a szereplőknek.)

Az előadásban a szólók és/vagy duettek viszik a prímet, technikailag is ezek a legerősebb jelenetek, bár néha hangulatukban, stílusukban elütnek a többitől. Míg például a lila ruhás hölgy "lebegő" számában – férfipartnerei kézről kézre adják, egyszer sem engedve, hogy lábával a talajt érintse – rendkívül érzékeny, finom játék zajlik, mely belesimul a miliőbe, a kínai rúdakrobaták kettőse hiába nyújt fantasztikus teljesítményt virtuóz, nyaktörő ugrásaival, stílusuk, a zene, a kosztüm is túl "mai". Ahogy a harmadik, szőke hölgy "hisztérikus" – de a maga nemében remek – vertikális kötéltáncát is egy kevésbé populáris, kortárs produkcióban tudnám elképzelni.

Ami számomra emlékezetessé teszi az előadást a technikai felkészültség és sokoldalúság mellett, az az a finom humor, melyet főként a főhős, "Ashley", azaz a darab elején látható hivatalnok révén csempésznek be. Tánca egy vállfára akasztott ruhával (A klasszikus bohócentrée!), incselkedése a három irodista hölggyel megmenti az előadást, amikor az már-már túl komollyá válna. Így válhat a darab vége Ashley születésnapi ünneplésével igazi apoteózissá. És így foglalhatja el a Cirque Éloize megtisztelő helyét eme produkciójával a Cirque du Soleil agyonpopularizált látványosságai, és az elvont alternatív újcirkuszok közt húzódó skála felezőpontján.



CIRQUE ÉLOIZE – CIRKOPOLIS

Művészeti igazgató, társrendező: Jeannot Painchaud
Koreográfus, társrendező: Dave St-Pierre
Díszlettervező, illusztrátor, videovetítések társtervezője: Robert Massicotte
Akrobata szám tervező, vezető edző, művészeti tréner: Krzysztof Soroczynski
Jelmeztervező: Liz Vandal
Fénytervező: Nicolas Descôteaux
Videovetítések társtervezője: Alexis Laurence
Zeneszerző: Stefan Boucher
Vezető producer: Jonathan St-Onge

Akrobaták: Maude Arseneault, Angelica Bongiovonni, Dominique Bouchard, Mikaël Bruyère-L’Abbé, Ashley Carr, Samuel Charlton, Myriam Deraîche, Lauren Herley, Reuben Hosler, Ugo Laffolay, Yann Leblanc, Frédéric Lemieux-Cormier

2013. január 8.
Művészetek Palotája
, Fesztivál Színház
nyomtat

Szerzők

-- Szonday Szandra --


További írások a rovatból

színház

A kabuki (2. rész) haragos istenektől a popkultúráig
A Rienzi visszatérése Bayreuthba
Horváth Kristóf Cigyar Magány című önálló estjéről
Független, gondolkodó, szakmájához hű művész

Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 37. számáról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 34. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés