film
2013. 02. 19.
Mi az a testkontroll-tréning?
Ben Lewin: A kezelés
A szoba a városi éjszaka beszűrődő fényeiben úszik, a falon Szűz Mária ikonja. A csendet időről időre az életet jelentő vastüdő működésének hangja töri meg. Mark O’Brien alszik, s azt álmodja, hogy egy nővel szeretkezik. Elsőre talán nincs is ebben semmi rendkívüli. Leszámítva, hogy a férfi hat éves korától kezdve nyaktól lefelé béna, s hogy még soha nem tapasztalta meg a testi gyönyöröket.
A szüzesség elvesztését tematizáló bugyuta hollywoodi filmeknek se szeri, se száma. A forgatókönyvírók a rendezőkkel karöltve rendre kiaknázzák a témában rejlő sztereotípiákat, gegeket, tipikus karaktereket. A vígjáték műfaja tökéletes kerete ezeknek, éppen ezért komolyabb hangvételű alkotás ritkán születik a témáról, ilyen például A kezelés.
A gyermekbénulásban szenvedő Mark O’Brien költő és újságíró. Életét a totális kiszolgáltatottság, a másoktól való függés határozza meg. Ennek ellenére sikeresen elvégzi az egyetemet, s elismert szakember válik belőle. Egy napon szerkesztője arra kéri, hogy saját tapasztalatait felhasználva írjon cikksorozatot a szexterápiáról. Mark igent mond a felkérésre, s nekivág az egész életét megváltoztató ismeretlennek, a testkontroll-tréningnek.
A film Mark O’Brien Találkozás egy szexterapeutával című cikke alapján készült. A rendező, Ben Lewin maga is gyermekbénulás áldozata volt, így saját benyomásai éppúgy beépülnek a filmbe, mint Mark partnere, Susan Fernbach visszaemlékezései. Lewin emellett felkereste Cheryl Cohen Greene-t is, aki a kezelést vezette. Mindezek eredményeként pedig egy meglehetősen személyes és intim film született, mely bár világosan a szexualitást állítja középpontba, minden sallangtól, olcsó közhelytől, pornográfiától és erőltetett, túljátszott gyengédségtől mentes.
Egy sérült ember testi vágyai, egy házasságban élő szexterapeuta, vagy egy söröző pap – mindez minden bizonnyal sokak számára tabunak számít. Helen Hunt a jelenetek döntő többségében meztelen, a férfi bénasága pedig egy percig sem marad valami messziről megfigyelhető, távol tartható vagy felejthető adaléknak. A kezelés azonban olyan leplezetlen őszinteséggel, nyíltsággal és természetességgel kezeli mindezt, hogy semmi szorongásnak vagy idegenkedésnek nem ad helyet.
Keserédes, megható történet, finom humorral átszőve, apró gesztusokból felépítve. Mark Pietá-formán kitekeredett teste, a lélegeztető gép szakadatlan morajlása, az esti órák magányában elmorzsolt imák, a szubjektív nézőpont, s a főszereplő saját szavai bensőséges atmoszférát teremtenek. Mark teste mellett a lelke is terítékre kerül, minden félelmével és örömével, minden rezdülésével együtt. Ugyanúgy adja oda a nézőnek, mint Cherylnek. A szexualitáson túl valódi, emberi érzelmeket látunk megelevenedni, mellőzve a romantika szentimentális és túlidealizált szegmenseit.
A kezelés legnagyobb érdeme a téma feldolgozásának, vászonra álmodásnak mikéntjében rejlik. Könnyen készülhetett volna belőle idióta vígjáték vagy csöpögős dráma. A rendező azonban, aki egyben a forgatókönyvíró is, sikeresen rátalált arra az egyensúlyra, amely emlékezetessé teszi ezt a filmet. Épp annyit ad, amennyit elvesz, s éppen annyit akar, amennyit elbír.
A két főszereplő, Helen Hunt és John Hawkins színészi teljesítménye hatalmas dicséretet érdemel. Hunt talán élete legjobbját nyújtja, Hawkins pedig a legutolsó béna izmával is játszik. A páros minden különösebb erőlködés nélkül teremti meg és hozza mozgásba ezt az érdekes, nem mindennapi kapcsolatot. A film komolyságán enyhítő két mellékszereplő, a Brendan Atyát megformáló William H. Macy és a gondozónő szerepébe bújt Moon Bloodgood ugyancsak jó választásnak bizonyult.
A díjak és a jelölések alapján is ígéretesnek tűnő film az egyik legőszintébb, legemberibb film, amely mostanában készült az álomgyárban. Az érzékiség és a testiség, a szerelem és a kötődés eddig még nem látott lehetőségét mutatja be, beszédes képekkel, gyönyörű zenével, jól megírt párbeszédekkel, s a csönddel. Egy szeretetreméltó, okos, szellemes és érzelmes költőt ismerhetünk meg, aki bár 49 évesen, 1999-ben meghalt, minden olyat átélt, amiért érdemes e világra születni.
A kezelés (The Sessions)
Színes, feliratos amerikai filmdráma, 95 perc, 2012.
Rendező: Ben Lewin
Forgatókönyvíró: Ben Lewin
Szereplők: John Hawkes (Mark O’Brien), Helen Hunt (Cheryl), William H. Macy (Brendan Atya), Moon Bloodgood (Vera)
Forgalmazó: InterCom
16 éven aluliak számára nem ajánlott!
A gyermekbénulásban szenvedő Mark O’Brien költő és újságíró. Életét a totális kiszolgáltatottság, a másoktól való függés határozza meg. Ennek ellenére sikeresen elvégzi az egyetemet, s elismert szakember válik belőle. Egy napon szerkesztője arra kéri, hogy saját tapasztalatait felhasználva írjon cikksorozatot a szexterápiáról. Mark igent mond a felkérésre, s nekivág az egész életét megváltoztató ismeretlennek, a testkontroll-tréningnek.
A film Mark O’Brien Találkozás egy szexterapeutával című cikke alapján készült. A rendező, Ben Lewin maga is gyermekbénulás áldozata volt, így saját benyomásai éppúgy beépülnek a filmbe, mint Mark partnere, Susan Fernbach visszaemlékezései. Lewin emellett felkereste Cheryl Cohen Greene-t is, aki a kezelést vezette. Mindezek eredményeként pedig egy meglehetősen személyes és intim film született, mely bár világosan a szexualitást állítja középpontba, minden sallangtól, olcsó közhelytől, pornográfiától és erőltetett, túljátszott gyengédségtől mentes.
Egy sérült ember testi vágyai, egy házasságban élő szexterapeuta, vagy egy söröző pap – mindez minden bizonnyal sokak számára tabunak számít. Helen Hunt a jelenetek döntő többségében meztelen, a férfi bénasága pedig egy percig sem marad valami messziről megfigyelhető, távol tartható vagy felejthető adaléknak. A kezelés azonban olyan leplezetlen őszinteséggel, nyíltsággal és természetességgel kezeli mindezt, hogy semmi szorongásnak vagy idegenkedésnek nem ad helyet.
Keserédes, megható történet, finom humorral átszőve, apró gesztusokból felépítve. Mark Pietá-formán kitekeredett teste, a lélegeztető gép szakadatlan morajlása, az esti órák magányában elmorzsolt imák, a szubjektív nézőpont, s a főszereplő saját szavai bensőséges atmoszférát teremtenek. Mark teste mellett a lelke is terítékre kerül, minden félelmével és örömével, minden rezdülésével együtt. Ugyanúgy adja oda a nézőnek, mint Cherylnek. A szexualitáson túl valódi, emberi érzelmeket látunk megelevenedni, mellőzve a romantika szentimentális és túlidealizált szegmenseit.
A kezelés legnagyobb érdeme a téma feldolgozásának, vászonra álmodásnak mikéntjében rejlik. Könnyen készülhetett volna belőle idióta vígjáték vagy csöpögős dráma. A rendező azonban, aki egyben a forgatókönyvíró is, sikeresen rátalált arra az egyensúlyra, amely emlékezetessé teszi ezt a filmet. Épp annyit ad, amennyit elvesz, s éppen annyit akar, amennyit elbír.
A két főszereplő, Helen Hunt és John Hawkins színészi teljesítménye hatalmas dicséretet érdemel. Hunt talán élete legjobbját nyújtja, Hawkins pedig a legutolsó béna izmával is játszik. A páros minden különösebb erőlködés nélkül teremti meg és hozza mozgásba ezt az érdekes, nem mindennapi kapcsolatot. A film komolyságán enyhítő két mellékszereplő, a Brendan Atyát megformáló William H. Macy és a gondozónő szerepébe bújt Moon Bloodgood ugyancsak jó választásnak bizonyult.
A díjak és a jelölések alapján is ígéretesnek tűnő film az egyik legőszintébb, legemberibb film, amely mostanában készült az álomgyárban. Az érzékiség és a testiség, a szerelem és a kötődés eddig még nem látott lehetőségét mutatja be, beszédes képekkel, gyönyörű zenével, jól megírt párbeszédekkel, s a csönddel. Egy szeretetreméltó, okos, szellemes és érzelmes költőt ismerhetünk meg, aki bár 49 évesen, 1999-ben meghalt, minden olyat átélt, amiért érdemes e világra születni.
A kezelés (The Sessions)
Színes, feliratos amerikai filmdráma, 95 perc, 2012.
Rendező: Ben Lewin
Forgatókönyvíró: Ben Lewin
Szereplők: John Hawkes (Mark O’Brien), Helen Hunt (Cheryl), William H. Macy (Brendan Atya), Moon Bloodgood (Vera)
Forgalmazó: InterCom
16 éven aluliak számára nem ajánlott!
Szerzők
-- Bihari R. Ágnes --
További írások a rovatból
film
A legkülönbözőbb természetű titkok a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
film
Az Arcok visszapillantóban és a Kiáltvány a gyerekekért a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
