Talán e helyt már nem szorulnak bemutatásra a Históriák. Akinek igen, dióhéjban legyen kezdetként rövid összefoglalásban elregélve, hogy a Bach Máté fotográfus és Nagy Márta Júlia költő által szervezett sorozat irodalom és vizualitás összeházasítására vállalkozik. A különféle helyeken rendezett estek általában felolvasásból, kerekasztal-beszélgetésből, illetve Bach költőportréinak zenével kiegészített vetítéséből állnak. Most sem volt ez másként.

Indításként Mátyás, a Sirokai, ki a költő-dobosok (two-in-one, ritka, védett faj hazánk kies földjén) megtermett egyik legjobbika, csapta a cahount, mely egy andalúz fadoboz, two-in-one, hangszer s ülőalkalmatosság, benne gitárhúrok zörögnek, ők adnak testet a hangnak. (Mi meg találtunk egy adoniszi kólónt.) Értünk hozzá, legalábbis annyira: ért hozzá, elmondhatjuk. Majd olvastak szerzőink, a magyar kultúra ifjú, s évről-évre egyre ifjabb szeglete. Elsőként az ember-lét koszában meg-feredést gyakorta rímbe igázó remek Tolvaj Zoltán hozza deluxe Weöres-remixét, a Tündér metamorfózisát: "bóbita bóbita táncol / filcboa csüng a nyakában / tanga dagasztja szemérmét / krómkarikák ajakában ... Nincs amivé ne fajulna." Majd Bajtai, s persze Sirokai szintén olvas, hiszen nem csupán a láda, hangszere a nyelv is. Kindle-ből kanalazza a szót kifelé, elsőrangú cyberpoet, aki a tömegbe lövet, ha meghall egy hamis hangot. Itt ez jelenti a rangot.

A kortárs költészet és könnyűzene kapcsolatát boncasztalra penderítő pergő kerekasztal-beszélgetés követi a bemelegítést. A könnyűzene definiálhatóságáról érkezik az első kérdés, aláhúzva a könnyű. Sirokai szerint azon zene a könnyű, melyben "benne van a bít". Tolvaj pedig Tandorit idéz. Milyen is volt, mikor az akkor még ifjonti ötvenes éveit taposó költőfejedelemhez bekötötték az MTV-t, melynek hatása az A Semmi Kéz című kötetben csapódott le valamikor 1996 táján; hol olyan, magyar költőfejedelmektől mindenféleképpen szokatlan irányból érkező hatásparadigmák jelentek meg, mint a Fields of the Nephilim, avagy a black és trash metál akkor naprakésznek számító egyéb reprezentánsai. Bár Tandorira, tesszük most már mi hozzá, a zenei hatások mindig is jellemzőek voltak, gondoljunk csak a klasszikusnak méltán nevezhető A mennyezet és a padló kötet hard bop ciklusára. És ha hard bop, akkor Bajtai, hiszen András a kortárs költői szcéna – ezt felelősségünk teljes tudatában kijelenthetjük – leginkább jazzfanatikus szereplője, mely tény bár szövegeire direkte módon nem, szabad verseinek (nem szereti a kifejezést!) tengerdagály-áradása stilisztikai alapvetésének biztos ácsolataként indirektül azért mégis hatott. Reflektálatlanul a Queentől, reflektált módon pediglen Jacques Breltől babonázódott meg.

Mi a köze a Balassitól napjainkig kifeszített ívben a versnek a dalszöveghez? Sirokai szerint a dalszöveg két ismérve egyszerűség s kötöttség, a fordítás, mint mindig: szabad. Bajtaiban e téren mindig is bevallott elitizmus dolgozott, de persze ő is egyre s egyre ifjabb a szárnyaló idővel, jönnek hát az ellenpéldák: Bobdilen és Brúszszpringsztín kerülnek, halkan tegyük hozzá: szinte kötelezően elő, Tolvaj Barlang Mikivel és Várjcsak Tamással egészíti a névsort, (Nick Cave, Tom Waits, valamint egy újabb kósza adoniszi) majd a szerző két kedvenc szófordulata, a kontrakontamináció és a brazil kultúra is lehetőséget kap egy tagmondatban szerepelni. De itthon ez bonyolult, kicsit túl is az. Hát igen, különbözőek vagyunk. Bajtai fentebb megidézett Ne me quitte pas című szövegét olvassa, míg Bach Máté finom háttérmuzsikaként zörgeti objektívjét a kortárs költészet szelíden sercegő szentségébe. Sirokai a Beat tanúival, mint szöveggel pompáz, "a tüdő a mellkason és a háton átragyog", "a második fújással pedig megoszthatja azt az azokra vágyakozókkal."

       
Kérdés: mennyire jut eszetekbe irodalmi műből kontaminált könnyűzenei alkotás? Bajtainak semmi. Nagy Márta a Cure How beautiful you are-ját hozza fel példaként, mely gyakorlatilag A szegények szeme című Baudelaire-vers gótikus zenébe fordítása. Tolvajtól megtudhatjuk egyrészt, hogy Adyt nem a műgondjáért szeretjük, másrészt hogy a Megöltem egy pillangót jól hangzana tizenkét ütemes klasszikus bluesban: "Megölök egy pillangót," ta-ra-ra-ra, "Óh, áldott, isteni perc," ta-ra-ra-ra, "Szent kéje az ölésnek:" ta-ra-ra-ra, "Minden gyűlöletemért" ta-ra-ra-ra, "Hal meg e színes féreg." ta-ra-ra-ra. És így tovább. Ismételten előkerül a kontrakontamináció, illetve első ízben a klasszikus blues-zenészek Wikipédia által legendásított halála. Példaként álljon itt Blind Lemon Jefferson 1929. december 19-éje: "For many years, apocryphal rumors circulated that a jealous lover had poisoned his coffee, but a more likely scenario is that he died of a heart attack after becoming disorientated during a snowstorm." Rövid csend, míg a közönség elképzeli, amint egy fekete, vak ember elvész a hóviharban. Megérkeztünk a legmagasabb költészethez. Mikor a tőmondatos szemantikai artikuláció elve mégiscsak megjelenik.

Hosszabb hatásszünet, majd megtudhatjuk, hogy Sirokai mégiscsak nagyon bírta, ahogy Hobó a Hetediket megcsinálta. Tolvaj arca, fogalmazzunk így, mindent elárul. De kortárs költészetünk ízlésbeli törésvonalai nem csupán itt húzódnak. Bajtaiból a metál életből kitiltást eredményez, kivéve talán a Metallica-rum kombinációt, míg Tolvaj nehezen veszi, ha valaki harminc sör után szeretne nem Panterát hallgatni. Amúgy jelenleg éppen visszavon mindent, amit korábban Miles Davisről mondott, mert nála éppen ez pörög, meg Frusciante. És különben is, Bajtainak csak ne legyenek kifogásai. Mit képzel az, aki egy napon merészelt születni Ozzyval? Sirokainak minden jöhet, ha jó a dobolás. De elsősorban a jazz meg a goa.

És még egy kör felolvasás, sűrű az információtartalom. Az "Andrássy utat is hangyák vájták, finom arányérzékkel", valamint "megszelídítettük a fájdalmat, mely négykézláb jött bennünk a világra", továbbá "a kvarc a kristályok lelassított szívverésének metronómja". A sorrend: Tolvaj, Bajtai, Sirokai. Végül egy kicsit Matyi szeretne még játszani, ezúttal egy pandieron, mely egy brazil csörgődob, hommage-ként Tolvaj kötődéseihez. 

És törtek a korsók.