bezár
 

zene

2013. 03. 15.
Kuba felett az ég
Bujdosó Trió - Gold for Leslie
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kuba felett az ég Épphogy kitisztult a vérem a mindenféle variációban elfogyasztott töménytelen mennyiségű gin pokolba menesztése után, s azon járt az eszem, hogy berakom ezt a lemezt, megiszom egy zöldteát és legalább addig nem forgok, amíg ez a korong. Elindítottam az albumot, és 5 perc múlva bele akartam dőlni egy kádnyi rumba...
A trió tagjai: a névadó Bujdosó János, akit nem egy formációból ismerhetünk (mint pl.: az Egy Kiss Erzsi zene, Kistehén stb.), mellette Vajdovich Árpád bőgős, kinek szintén nem mehetünk el csak úgy a munkássága mellett, utolsósorban pedig Németh Csaba – a két lábon járó metronóm – alapozza meg tökéletes játékával a Bujdosó Trió fogalmát, s lesz teljes a kép.

Becsukom a szemem és hagyom, hogy kubai táncosnők rángassanak ide-oda, de fél percig sem bírom, muszáj kinyitnom a szemem, mert úgy ráznak, hogy az már embertelen. Nélkülük kell végigsétálnom ezen az úton. Feldob, és nem hagyja, hogy leessek. 
Bujdosó Trió

Az angyalok is jó magasra repülnek és táncolnak szüntelen: a legjobb gyógyír másnapra, ha nem engeded meg magadnak a luxust, hogy kijózanodj. Rendkívül élvezném mellesleg, ha fogná magát a Buena Vista Social Club és benyomná mondjuk Bonobot a zenekar mögé, hogy szedje szét effektekkel az egész rohadt koncertet és szakítsa le az összes arcot. Ugyanúgy, ahogy azt is rendkívül élvezném, ha idehaza fogná magát Cadik, beállna a Bujdosó mögé és ugyanezt tenné a Szimpla kertben, valami meghittnek titulált estén.

Élvezem a Bujdosót Cadik nélkül is, csak úgy eszembe jutott. Összevissza hallgatom a számokat, semmi kedvem nincs sorrendben haladni. Meguntam a formaságokat, ahogy azt a szót is meguntam, hogy "érett". Soha többé nem használom egyetlen lemezre sem, hogy "sokkal érettebb, mint az előző ANYAG." 

Szakszavak mi? Kalap szar. Szóval zöld play, alig találom, de megvan és indul a Zuhatag sor, ott lakom tőle pár megállónyira, ezért választottam. Indítom. Megy. Finom, beszállós, megállós kezdet, és hogy milyen lesz a vég?

Bujdosó Trió

2.12: elindul a várva várt sodrás, a vonat, a mesevonat, s úgy mesél, mint a nagyapám annak idején, szentestén a második világháborúról, hogy nem maradt lent a légópincében, azt mondja sokkal faszább dolog a halállal a nyílt színen találkozni. Egyszer a feje felett csapódott be egy retesz a villanyoszlopba, kőkeményen. Szenteste. Te drága Klementina!

Kellemes, több mint hallgatható, a perka használata szinte kihagyhatatlan, majd a vége felé közeledve tökéletes leszállás a káváról és fegyelmezett pergő szétütés, a teljesség hiánya nélkül, így lesz erőltetett menet az előbb még kellemes sétából, egy tavaszi délután.

Kikapcsolok, kikapcsolódom. Az egyik kedvencem – így utólag – a lemezről a Traveller’s diet. In medias res. A rendkívül finom gitárjáték arra emlékeztet, hogy mennyire szeretek korán reggel kelni - már amikor sikerül - és milyen jó lenne mindezt egy tengerparti házban tenni, ahol banánszoknyás lányok szolgálják fel a cukrozott Daiquiri-t, szünet nélkül.

Aztán körbeállnak, és finom mozdulatokkal táncolnak körbe a Highest Garden in Paradise-ra, és fokozatosan engedik be a fényt. 
Lassú ébredés lenne, de ha minden reggel ez a 10.04 fogadna, nem őszülnék ennyire veszettül.

Most a földön fetrengenek, miközben a lányok szőnyeget alkotva engedik, hogy lépkedjek rajtuk a fürdőkád felé, két oldalról vezetnek, kézen fogva, lassan mutatják az utat.

4.36-nál váratlan fordulat, inkább nem fürdöm még le, táncolok egyet én is. Az extázist a katarzis követi: 6.20-nál újra megfogom a kezüket, s engedem, hogy tovább vigyenek és lemossák rólam a mocskot.

Bujdosó Trió

6.50-nél már mindenki körülöttem legyeskedik, ütemesen készítik elő a terepet, húzzák ki a függönyt, rakják rendbe a hálót, táncot járva: hol lábujjhegyen, hol teli talppal. Én pedig elfekszem a hatalmas fürdőkádban, a fejem a víz alá teszem, kinyitom a szemem, s a plafont bámulom és engedem, hogy mindent elnyomjon a homály.

Salasana. Most egy szauna utáni jéghideg vízbe repülő finn utolsó lélegzetvétele vagyok. Tökéletes váltások, gitártémák, ütemes, élvezhető, elrepítő. Az jut eszembe, hogy fogom magam, kirángatom a pult mögül a kisasszonyt és táncra perdítem, de félő, hogy halálra vernének, és ezzel bekerülnék a Darwin-díjasok közé. Így inkább ülök tovább csendben, és próbálom leküzdeni ezt az embertelen vágyat, amit nagyon régen érezhettem már, mert szokatlan. Ámbár, mire a gondolat végére érek, vége a pezsgésnek is.

A címadó dal vagy daladó cím is elkápráztat. Finom gitárjáték kíséri végig a szolid lépkedést a következő állomás felé, közben vidítva hangulatomat a macskakövesen, kedves xilofon-játékkal. Gold for Leslie. A legjobb ebben a dalban, hogy sosem azt kapom, amit várok. Még csak egy kicsit sem lehetek büszke arra, milyen fain vagyok, mert mindig tudom, hogy mi jön.

Las Ruinas Circulares. Ülök most én is a saját romjaimon, egy romkocsmában, az ő romjain, vagy a mi romjainkon. Nem tudom, hogy fel akarjak-e állni ezek után, nem tudom, hogy fel lehet-e még állni, és ha igen, mennyi értelme van. Szigorúan monoton, nem hagyja, hogy teljesen szétbasszam magam, egy vonalon tart, néha érezteti velem, hogy lehetne szarabb - jobb semmiképp -, elkezd húzni, de visszaenged. A merengés erős hangjegyeit vetíti a romos, löszös falra. Szabályos, szabálytalan akkordmenetelés a végtelenbe. Szükséges kiállások itt-ott, amik nélkül tényleg csak egy hosszú, unalmas út lenne az egész.

Tökéletesen össze tudom kapcsolni a Guarantee of Quasival, legalábbis az elején azt hittem. Aztán visszaesem ugyanarra a székre, amiről nem állhatok fel már lassan egy órája. Talán nem is akarok, talán újra végigmegyek az egész albumon...

Meghallgatom józanul, vagy kétszer ilyen részegen, vagy soha többet nem hallgatom meg, mert félek tőle, a pszeudo-valómtól. Tökéletes dinamika. Nem tudom, mihez kezdenék, ha még egy hangszer szerepet kapna, egy percig sem éreztem hiányát, talán sok ez a három is, hiszen annyira jól kihasználják őket, hogy egyikre sem tudok koncentrálni – s talán pont ez a lényeg.

Bábel zavart tigrisével lezárom ezt a rövid időszakot, és próbálok kimászni a zűrből, az űrbe. Mi sem jobb erre, mint a Tiger of Babel, az albumon elhelyezkedő 05. szerzeménye, mely felkészíti lelkem a restanciára, ébren tart a filces dobverővel a fejemet kopácsolva, amíg minden cuccomat összepakolom magam körül, hogy még jó két percig nézzek a semmibe azon gondolkodva, hogy tejfölös tésztát egyek, avagy rántottát – a lehetőségekhez képest persze.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Ruprech Barna --


További írások a rovatból

Interjú Fejérvári Zoltánnal pályakezdésről, oktatásról, mentorokról, itthoni és külföldi lehetőségekről
Voicingers workshopok Budapesten
Ozone Mama, Asphalt Horsmen, Peter Kovary & The Royal Rebels, BNT, 2019. 08. 22.
zene

Etűdök gépzongorára Etűdök gépzongorára
Conlon Nancarrow, a nomád zongor

Más művészeti ágakról

Adrian Grunberg: Rambo V – Utolsó vér
irodalom

Hogyan beszéljünk a jelenről Hogyan beszéljünk a jelenről
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 6. nap
irodalom

Az egyszerűség ereje Az egyszerűség ereje
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 5. nap
irodalom

Saját utat törni Saját utat törni
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 2. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés