Az alapvetően pszichológiai segítősorozat kötetei egy-egy lelki problémát járnak körül. Első darabja a Hogyan élheted túl, ha rád száll az osztály? címet viseli, amely a kiközösítésről, a második kötet témája (Hogyan élheted túl a szüleid válását?) értelemszerűen a szülők válása, annak feldolgozása. Hogyan élheted túl…? – kezdődnek a címek, és ezek alapján joggal remélhetjük, hogy a bennük előkerülő problémák a lelki trauma feldolgozását segítik. A kötetek felépítése ezt a fajta segítséget adja, mivel, ahogy Dian Viktória sorozatszerkesztő a bemutatón elmondta, a könyvek két részből állnak: egy történetből és a hozzá tartozó, segítő feladatokból, tanácsokból, amelyek magyarázzák és feloldják az olvasóban az ábrázolt konfliktust és érzelmeket. Ez utóbbi a Heim Pál Gyermekkórház mentálhigiénés szakembereinek segítségével valósult meg; a történetek a szakmai csapat és Pacskovszky Zsolt író közös munkája.

A zsúfolásig megtelt, így kissé oxigénhiányos Hess András teremben hárman ülnek az asztalnál, a két szerző: Rigler Ilona pszichológus és Pacskovszky Zsolt író, valamint a szerkesztő, Dian Viktória. Kiderült, hogy a meghirdetett vendég, Vekerdy Tamás mégsem tudott megjelenni, a program viszont így is nagyon izgalmas lett, sok mindent megtudtunk például egy új sorozat indításának nehézségeiről, kérdőjeleiről, vitáiról.

Külföldi (nyugat-európai) példák adták az ötletet, hogy indítsanak "nehéz" témákat felvonultató, segítő szándékú sorozatot. A pszichológus javasolta, hogy a sorozat a 9-10 éves korosztályt célozza meg. Ez az a korcsoport, amelynél már elindul családtól való elszakadás hosszú folyamata, és a kortárs kapcsolatok kialakítása is most kezdődik el. Ebben az életkorban (talán utoljára) még a legirányíthatóbbak a gyerekek, és az egyes családi vagy közösségi traumák feldolgozása egy jó irodalommal talán hatékonyabban segít.

Dian Viktória kérdésére, miszerint a mai, digitális korban felnövő generáció mennyiben különbözik a korábbi nemzedékektől, Rigler Ilona a magukra maradott fiatalokról beszél; nemcsak a technicizáció az, ami más ebben a generációban, mondja, de a családi kötelékek is megváltoznak. A gyerekek elmagányosodnak, mert a szülők, ha dolgoznak, nem nyolc, de 10-12 órában; ha nem dolgoznak, akkor munka után rohannak, a gyerekeikre marad a legkevesebb idejük. A szülők úgy érzik, valamivel kárpótolni kell a gyerekeiket a szülői hiány miatt, és ezért szinte mindent megadnak nekik, és a háztartási munkából nagyon gyakran kihagyják őket. Pedig, hangsúlyozza a pszichológus, nagyon fontos lenne, hogy a gyerekek aktívan részt vegyenek a közös életben, hogy időnként elmosogassanak, levigyék a szemetet, mert így érezni fogják, hogy fontos tagjai a családnak. Ha aktív tag vagyok valahol, jobban megbecsülöm a közösségemet (jelen esetben a családomat). Ehhez, az igazi családi háttér nélküli léthez adódik hozzá a virtuális kapcsolatok hálója, ami szintén nem segíti elő valódi társas kapcsolatok kiépítését. A gyerek ezt nem érzi, ő ebben a világban könnyedén eligazodik, számára ez a természetes.

A sorozat célja, fejti ki tovább a pszichológus, hogy gyerek, szülő, pedagógus, de elsősorban a gyerek, kapaszkodót kapjon a könyv által. Mindjárt könnyebb úgy elviselni valami rosszat, ha megtudjuk, hogy másokkal megestek efféle dolgok. "Én a személyes kapcsolatokban még mindig jobban hiszek", mondja Rigler Ilona.

A történetek írója, Pacskovszky Zsolt kerül most sorra. Ezek klasszikus történetek, olyan 19. századiak, már ami a meséléstechnikát illeti: "olyan történetet akartam, aminek van eleje, vége, közepe." Mint megtudjuk, az első, a kiközösítésről szóló történet, ellentétben a válásról szólóval, személyes élményből táplálkozik. Az író iskolájában valóban működött a kőkemény harcmodort idéző kiközösítés, amikor a mindenféle mondott alapon kiközösítettnek be kellett állni a kapuba, és a többieknek őrá, a kapufára kellett lőnie. A kívülről ártatlan focizásnak látszó játék valójában a terror eszközeit használta. A kapufa-történetben az az érdekes, hogy az elbeszélő fiú előbb a kiközösítők pártján áll, mivel nem akarja beárulni a legjobb barátját, de hosszú vívódást követően mégis megteszi; erkölcsileg fejlődik, most viszont mégis ő kerül veszélybe…

A második könyv írásmódszere a gyűjtögetés volt: "általában BKV-n utazom, gyűjtögetem az információmorzsákat." Sokszor viszont problémás a gyűjtés, mert szó szerint nem érti, hogy miről szól két kiskamasz beszélgetése a buszon. Az eseteket a pszichológus adja, ő kerekít ezekből a kis sztorikból épkézláb történeteket.

A két kötetben az egyik főhős fiú, a másik lány. Pacskovszky Zsolt elmondta, ez szinte véletlenszerűen alakult így, mert a kapufás történetben adott volt, hogy fiú lesz a főszereplő elbeszélő (még mindig a fiúk fociznak többen); a másiknak az eredeti elképzelés fiú-lány testvérpár lett volna a két főhőse, de helyhiány miatt ezt el kellett vetniük. Ebben a történetben egy kislány és anyukája buszon hallott beszélgetése inspirálta a válás-történet kibontására.

Az illusztrációk az Év Gyermekkönyve-díjas Kalmár Tibor munkái, és mint a bemutatón elhangzott, a grafikus érdekes megoldást választott a kapcsolatok, lelkiállapot ábrázolására: színes és fekete-fehér figurák váltakozva fordulnak elő mind a két történetben a történet "érzelmi töltete" szerint. A válás-történet végére egy lehetséges legjobb harmóniában már teljesen kiszínesedik a kép, mindenki színes lesz; a kapufás sztoriban a feloldás ugyan nem ennyire egyértelmű, de a színek mindig azt mutatják, hogy a főhős milyen viszonyban van azokkal, akik bántanak valakit illetve azokkal, akiket bántanak.

Az író véleménye szerint egy válást – hosszú évek alatt ugyan – de lelkileg fel lehet dolgozni, és az ember rájön arra, hogy talán jobban tették annak idején a szülei, hogy elválnak. Ha viszont általánosban kiközösítenek valakit, az akár életre szóló traumát okozhat, a feloldás tehát nem annyira egyértelmű ebben a történetben.

A kötetek másik része (És te? címmel) kérdéseket tesz fel, tanácsokat ad az adott helyzetnek megfelelően. Három csoportba oszthatók a kérdések: az első a cselekménnyel összefüggő, tartalmi kérdésekre kerestet válaszokat az olvasókkal. A másodikban Mit tehetsz, a harmadikban Mit ne tégy címmel gyűjtötték össze a problémás helyzetekre adott lehetséges segítő javaslatokat ("Beszélj valakivel, akiben megbízol: a szüleiddel, egy tanárral vagy nagy testvérrel, idősebb baráttal, rokonnal." Vagy: "Ne próbáld te magad megoldani a problémádat! Semmi rossz nincs abban, ha segítséget kérsz.")

Mint megtudtuk, őszre várható a következő kötet, amely a kistestvér születik problematikáját járja körül, a negyedik pedig jövőre jelenhet meg, és a témája a számítógép-függés lesz. Folyamatosan gyűjtik az anyagokat, és a bemutatón szabad volt tippeket is adni. Sok téma szóba került: a drogozás, a szexuális zaklatás, etnikai feszültségek stb. A sort – sajnos – hosszan lehetne sorolni, mindenesetre biztos, hogy valami nagyon jó dolog vette ezzel kezdetét.