bezár
 

irodalom

2013. 05. 21.
"…de mi az a Kocsmaszínház? Azt most találjuk ki."
Interjú Czinki Ferenc író-szervező-táncoltatóval
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
"…de mi az a Kocsmaszínház? Azt most találjuk ki." Kafkabeat, Paraba, Kocsmaszínház, Dr. Sax, Leonardo Jam és még számos hely és név, mely alatt Czinki Ferencet mint szervezőt, alkotót találhatjuk. Hogy alakultak ezek a helyek, projektek? Vannak-e egybejátszások, átfedések, vagy teljesen különálló dolgokról beszélhetünk?
PRAE.HU: Hogy egyezteted össze (magadban) ezeket a "karaktereket"?

Így, ahogy felsoroltad mindet, tényleg soknak tűnik, tehát elég nagy bajban is lennék, ha nem lenne közöttük semmi átfedés. Tekintve, hogy mindegyik több mint hobbi, de kevesebb, mint főállás. A KafkaBeat Kocsmaszínházat 2009 elején kezdtük el csinálni, persze akkor még nem is tudtuk pontosan, hogy mi az a "kocsmaszínház". Előző év nyarán találkoztam Taplán Zsolttal egy balatonfűzfői teraszon, ő előtte már több kocsmát csinált (például a balatonalmádi Méj'vízet), és mondta, hogy szerinte csatlakoznom kéne a következőhöz, mert ez most kicsit más lesz. Kérdezte, van-e kedvem kocsmaszínházat csinálni? Én mondtam, hogy "mindenképpen, de mi az a kocsmaszínház?" Az volt a válasz, hogy azt most találjuk ki. Aztán kezdett körvonalazódni a tematikus, zenés felolvasásokból, kisebb színdarabokból, improvizációs műsorokból álló program.

Aztán hatalmas segítséget kaptam a később valóban megnyíló vendéglátóhely stábjától, hogy ezek meg is tudjanak valósulni. Majd pedig a Szépírók Társasága és a József Attila Kör állandó segítségével tudtunk kialakítani egy valóban változatos műsorrendet.

A Paraba az a hely, ahol most üzemel a színház, mert az eredetinek otthont adó épületet korábban lebontották. Egy év szünetre kényszerültünk. Az új évad szeptemberben indult, április végén zárult, kezdünk megint talpra állni. A Dr. Sax elnevezést azért kezdtem el használni, mert kellett valamiféle DJ-név, ezeken a helyeken ugyanis mi válogatjuk a zenét. Aztán kialakult ehhez egy stílus és hangulat (jazz, swing, beat), és időnként már nem csak hazai pályán szerepeltem, szóval rendelhető a műsor, tessék nyugodtan hívni. De komolyra fordítva, mielőtt a komoly DJ-k felháborodnak, itt tényleg csak zeneválogatásról van szó, meg némi táncoltatásról, úgy is hívjuk, hogy kocsmazene, ritkán zenélünk sportcsarnokokban például. A Leonardo Jam meg egy fehérvári hobbizenekar, ami tényleg annyira hobbi, hogy évente két-három fellépésünk van, aminek persze leginkább az lehet az oka, hogy rajtam kívül mindenki két-három gyerekes családapa, szóval sportcsarnokokba ezzel a formációval sem jutunk el.

Jó lenne azt látni, és úgy csinálni ezeket a dolgokat, hogy valamilyen egységet adjanak ki. Legalábbis ez a cél. Nem kizárólag azért, mert nyilván több lábon kell állni, hanem ezért is, mert most ilyen kort élünk, a változatos, vegyes műfajú dolgokat szereti a közönség, és persze mi is. Jó a határterületeken mozgolódni. A Leonardo Jammel például csinálunk színházi, felolvasós koncertet is.

PRAE.HU: Általában elmondható, hogy a "bázisod" Székesfehérvár, kulturális tevékenységeid jelentős részét itt végzed. Nevezhetjük ezt egyfajta helyhez kötött kultúrmissziónak? Mi a szerepe Székesfehérvárnak, hogy látod a város és a közted lévő kapcsolatot? Tervezed-e a "terjeszkedést"?

A "kultúrmisszió" elég ijesztően hangzik, már csak azért is, mert túl sok mindenkitől hallom. Én erre azt szoktam mondani magamnak is, meg a hozzám közelállónak, hogy nem szeretnék a fehérvári kultúra hősi áldozata lenni, túl sok ilyen zsákutca-egzisztenciát láttunk már az elmúlt évtizedekben. (Kisváros ez ilyen szempontból.) Viszont egy város mindig érdekes (bármelyik), és elég sokat tud adni, amiből érdemes vissza is adni valamennyit. Székesfehérvárnak ugyanaz az előnye, ami a hátránya: közel van Budapesthez és a Balatonhoz. Emiatt könnyebb fellépőket szervezni, a másik oldala viszont az, hogy a közönség egy része inkább a fővárosi elfoglaltságokat választja. Az pedig, hogy a Balaton és a főváros között vagyunk félúton, a turisztikát nullázza le, legalábbis, délutáni "kétórás" várossá teszi ezt a helyet, pedig annál azért valamennyivel többre hivatott.

A várossal több szempontból is aktívnak mondható a kapcsolatom, ha már így hangzik a kérdés, hiszen a tárcákban szeretnék valamiféle városprózát megvalósítani. Ez a város ugyanis kevésbé "van megírva", mint jó néhány másik, tehát ha úgy tetszik, szabad terület. És amíg egy városban vannak utcák, élnek benne emberek, és nem tegnap húzták föl az egészet, addig annyi történet van benne, amennyit csak akarunk. Ezekből került jó néhány az Imre herceg-sorozatba és A fehérvári hatok kocsmaesszéibe is.

PRAE.HU: A székesfehérvári Új Magyar Képtárral is kapcsolatban állsz, tematikus irodalmi esteket szerveztél a képekhez kapcsolódóan, mesélnél erről bővebben? A program nemrég zárult, lesz-e jövőre folytatás?

Az Új magyarhangokat azért kezdtük el csinálni a helyi múzeummal és a Museum Caféval közösen, mert föltűnt, ami nyilvánvaló, hogy Fehérvár igen gazdag kortárs képzőművészeti gyűjteménye szinte teljesen ismeretlen a helyiek előtt, és az országos híre is megkopott az elmúlt évtizedekben. Pedig a Kovalovszky Márta és Kovács Péter által a hatvanas években megalapozott országos gyűjtemény azóta is gyarapszik, és nem csak az állandó kiállítás, hanem a raktár is elképesztő kincseket rejt. A gyűjteménynek helyt adó Új Magyar Képtár azonban néha csak igen bajosan látogatható, tulajdonképpen lekerült a képtárak helyi és országos térképéről. Ez egy fájó hiány lett, és szerencsére nem kizárólag engem zavart ez a hiány, amikor elhaladtam szinte nap mint nap a képár lezárt csigalépcsője mellett. Az ötlet persze nem volt korszakalkotó, de a jó szándék mindenképpen megvolt benne, így hamar népszerű lett. El kell mondanom, hogy soha ilyen könnyen nem egyeztem meg fellépőkkel, mint az Új magyarhangok esetében, mindenki azonnal az ügy mellé állt, ahogy a József Attila Kör is, már a kezdetektől fogva. Éreztük, hogy felrázásra, újraértelmezésre, új kontextusra van szükség, hiszen a képek, a művek továbbra is jók, a helyükön vannak: nekünk kell melléjük tenni valamit. Ezért kértünk meg fiatal szerzőket, hogy válasszanak egy-egy művet a képtár anyagából, és írjanak hozzá kapcsolódó rövid szöveget, amit egy képtárbeli beszélgetés során fel is olvasnak. Augusztus végétől áprilisig havonta egyszer-kétszer rendeztünk ilyen műsorokat, a sorozat május 26-án zárul egy képtárszíndarabbal, a könyvhétre pedig már készül egy limitált példányszámú művészkönyv a sorozatban elhangzott szövegekből Varga Gábor Farkas grafikus tervezésében. A szerzők teljes névsorát most azért nem mondom el, hogy maradjon benne némi meglepetés, akinek nem jut a könyvből, terveink szerint blogon olvashat majd el mindent.

PRAE.HU: Nemrég Parti Nagy Lajos olvasott nálatok. Milyen koncepció alapján hívod vendégeidet? (Hogy döntöd el, kit melyik eseménysorozatra kérsz fel?) Kiket szeretnél mindenképpen vendégül látni a következőkben?

Oláh Gergely Máté fotói a Parti Nagy Lajos-estről

Május 19-én tartottuk a Kocsmaszínház évadzáróját, ahova Parti Nagy Lajost hívtuk felolvasni. A műsornak a Kis brutáliák címet adtuk, ami utal arra a kilencvenes években megjelent kazettára, amin PNL Magos György rendezésében olvassa föl akkoriban megjelenő tárcáit. Ez még bőven a hangoskönyvek időszaka előtt volt, és még azelőtt hogy PNL ilyen foglalkoztatott felolvasó lett volna. Egyébként már akkor is nagyszerű volt ebben; fehérvári baráti társaságunkban féltve őrzött kincsként járnak körbe az eredeti kazetta másolt változatai: mondom ezt az mp3 korában, tehát valóban komolyan gondolom.

Azt valami miatt már az legelején eldöntöttük, hogy a kocsmaszínházban nem lesznek hagyományos értelemben vett beszélgetések, író-olvasó találkozók. A kocsma és a színház összetételéből ugyanis nem ez következik. Színházról van szó, tehát komplett, lekerekített műsorra van szükség, még akkor is ha az éppen felolvasás. Mivel pedig kocsmában vagyunk, így egyáltalán nincs helye moderátornak: én egy rövid felkonf után át is adom a színpadot a fellépőnek, utána pedig, a műsor végeztével egy kocsmában nyugodtan kérdezhet mindenki saját maga az előadótól: asztalnál, pultnál elpárolog a művházbeli feszültség. Általában is ez volt a célunk a kocsmaszínház műfajával, miután már elkezdtük sejteni, hogy mit is csinálunk pontosan. Az lett a cél, hogy a színházat, a különböző előadói műfajokat visszavigyük egyik természetes közegükbe, a közösségi térbe,ahol közvetlen a visszacsatolás.



PRAE.HU: Nem titok, hogy a szervezés, zenélés mellett, talán legrégebb óta írással foglalkozol. Számos helyen publikálsz (Élet és Irodalom, Magyar Narancs, Kalligram, Hévíz, Spanyolnátha) és írod a fehérvári kocsmák krónikáját is, nemrégiben pedig ezekből a JAK Kötet előttiek sorozatának vendégeként hallhattunk is jópárat, Oláh Gergely kocsmafotóinak vetítésével kísérve. Tervezed újabb kocsmák "megírását"? Tudod már, hány kocsmát örökítesz meg, van is esetleg kiszemelt? Hogy kerültél Oláh Gergellyel kapcsolatba? Ahogy tudom, dolgoztok együtt más projekteken is.

Oláh Gergellyel nagyjából a főiskola óta dolgozunk együtt, közel nyolc éve, de ez idő alatt ez úgy nézett ki, hogy leginkább csak beszélgettünk arról, hogy bizony valamit kéne csinálni együtt. Közben máshol élünk, más dolgokkal kezdtünk el foglalkozni: ő Budapesten fotózik, én Fehérváron írok, aztán valahogy ez a kettő mégiscsak összeért. A fehérvári hatok című tárcasorozathoz ő készített fotóanyagot, mivel nem volt nehéz fölfedezni, lényegében ugyanazt a leletmentést folytatjuk külvárosi ivókban, csak míg ő képpel dolgozik, én szöveggel. Azóta csináltunk már néhány vetítéses felolvasást, és most azon dolgozunk, hogyan lehetne a felolvasásokat és a kiállítás-megnyitókat némi zenével, ötlettel, színészek performanszával egy közös műfajba terelgetni. Ennek a kísérletezésnek legközelebb a pécsi Nappali Bárban, aztán, reményeink szerint júliusban a kishegyesi Dombos Feszten lesznek látható nyomai. 
Oláh Gergely Máté fotói a Parti Nagy Lajos-estről

PRAE.HU: Mennyire látod életképesnek a "kultúrmissziód"? Megvan-e már a következő projekt, terv?

Közben a Kocsmaszínházzal sem pihenünk az évadzáró után. Néhány saját előadásunk látható lesz más városokban és nyári fesztiválokon is, ezekből a fellépésekből már kezd kikerekedni valami olyasmi, amit turnénak is nevezhetünk. Szeged, Pécs és Miskolc is a listán van. Hosszú távon pedig jó lenne létrehozni egy országos kocsmaszínház-hálózatot, felkutatni a hasonló profilú helyeket, hogy év közben is megoszthassuk egymással ötleteinket, műsorainkat.

Fotó: Oláh Gergely
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Tóth Kinga --


További írások a rovatból

irodalom

A boldogság része, a bűntudat áramütése A boldogság része, a bűntudat áramütése
Peer Krisztián: Nem a sajátod
irodalom

Utak a sötétségbe Utak a sötétségbe
Horváth Márk A digitalitás paroxizmusa: Spektákulum, szimulákrum, kibernetikai állapot és a virtualitás hiperkaotikus okkultúrája
irodalom

Hiszek az ihletben Hiszek az ihletben
Interjú Térey Jánossal

Más művészeti ágakról

Erdély Jakab: Anyád hogy van? Diplomakiállítás Dr. Geréb Ágnes életéről
Esterházy az Ódry Színpadon
VOLT Fesztivál, 2019. június 26.
Interjú Schilling Árpáddal érvényesülésről, a fiatalok lehetőségeiről és elsősorban: színházról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés