A Pódiumot az azonos nevű (Science Caffe) online lapot is alapító természettudós doktoranduszok indították, Jánosi-Mózes Tibor és Jánosi-Mózes Emese. Céljuk, amit az estek változatos témaválasztásával is érvényesíteni akarnak, egy interdiszciplinaritást serkentő médium létrehozása volt, melyben nem csak a természettudomány és a bölcsészet, de a nyelvek is kommunikálhatnak egymással, ugyanis a lap többnyelvű.

Molnár H. Magor beharangozója után az est moderátora, Bíró-Balogh Tamás k. kabai lórántot és Jenei Lászlót, a Műút szerkesztőit kérdezte, elsőként megalakulásuk apropójáról. Jenei elmondta, hogy a szervezést a városháza kezdeményezte, és  − talán a vállalkozó szellem hiányára utalva − azt is megemlítette, hogy a szerkesztésre sokan nemet mondtak, míg végül Zemlényi Attila vállalta el a feladatot. Bíró-Balogh a következőkben − a Péter László Délmagyarban megjelent cikkével kezdődő, Tiszatáj körüli konfliktusra utalva − arra kérdezett rá, hogy érik-e a Műutat hasonló támadások. Kabai igennel válaszolt, szerinte ezek elkerülhetetlenek.

Az anyagi támogatások szűkösségének és hektikusságának kivesézése után Bíró-Balogh azt kérdezte, hogy ha anyagit nem is kellőképpen, de helyi szellemi támogatást kap-e a Műút? Jenei első válasza igen rövid volt: "Hát nem. A lényeg, hogy próbálkozunk." Ezzel párhuzamosan k. kabai a kérdés hallatán azonnali, hosszas és nagy erőbedobással visszafojtott, kezeibe temetett röhögéssel válaszolt, szerkesztőtársa pedig megpróbált mondatokban reagálni a kérdésre, elmondta, hogy iskoláik, nyári táboraik is vannak, mégse működik igazán a dolog. Miskolci eseménysorozatuk legutóbbi estjén például, ahol Bagi Zsolt beszélgetett Krasznahorkai Lászlóval, alig jelentek meg egyetemisták, az a kevés is csak azért, mert az egyik oktató kötelezővé tette kurzusa hallgatóinak a megjelenést. E kérdés kapcsán Jenei kitért a debreceni Alföldre is, mondván, ezen a téren irigyli potenciáljukat. Szemléltetésül olyan borsodi fiatalokat emlegetett, mint Balajthy Ágnes, Lapis József, Ureczky Eszter, akiket az Alföld és közege nevelt ki.

Bíró-Balogh a fiatal nemzedék problémájánál maradva arról érdeklődik, hogy mennyi szöveg érkezik az "utcáról". Kabai válasza szerint sok és egyre több, ezért kénytelen egyre szigorúbb szűrést alkalmazni, ugyanis a színvonalat érintő elvárásai mellett az is szűkíti a befogadóképességet, hogy a folyóiratszámok összeállításakor jórészt előre tudja, hogy mit akar, s ez − a tematikai megkötés és a szakmai hitelesség szempontjai mentén − könnyen kitölthetővé tesz egy-egy számot. Az utánpótlás-nevelés rögös témái után Bíró-Balogh a Műút képregények iránti elköteleződését hozta szóba, mint a hazai magaskultúrát képviselő média első próbálkozását arra, hogy a műfaj felemelkedjen. Kabai először kiemelte a Beszélő és a Kalligram azon számait, melyekben egy-egy képregényt is leközöltek, de hozzáteszi, hogy a műfaj permanens, programszerű jelenlétét valóban a Műút hozta meg.

A szerkesztőkkel folytatott eszmecsere után a Műút három szerzője olvasott fel, Bencsik Orsolya, Pál Sándor Attila és Orcsik Roland. A kétkötetes, a líra felől a próza felé orientálódó Bencsik Orsolya készülő regényéből olvasott egy még kiadatlan részletet, melynek díszletei közé tartozik többek között a második világháború, egy vajdasági falu és sok-sok, családtagról elnevezett haszonállat. Pál Sándor Attila szintén készülő, de első könyvéből olvasott verseket, melyek a Műút 33. számában olvashatóak. Kötete a JAK gondozásában fog megjelenni. Orcsik Roland, a szegedi Tiszatáj szerkesztője is készülő, negyedik kötetéből olvasott a Műútban és a Jelenkorban megjelent verseket.

Zárásként Jánosi-Mózes Tibor kérdezte a szerkesztőket arról, hogy a Műút mennyire tartja fontosnak az interdiszciplinaritást. Kabai ezt a profilt inkább egy egyetemi lap sajátjaként gondolja el, Jenei viszont kiemelte a Műút ilyen irányú közreműködéseit, szervezéseit, megemlítve például a Műút esszé-konferenciáját, de hozzátette, hogy az ilyen jellegű próbálkozásaik válasz nélkül maradtak.