bezár
 

irodalom

2013. 06. 08.
Anya dán púdere és a vérszívó pókok
Szőcs Petra: Kétvízköz, könyvbemutató, 2013. június 4., Spinoza Café
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
"- Miért vonz ennyire a halál? – Hát, mert szép." Az elmúlás poétikája kézenfekvő: akár egy világ tűnik el, akár a tárgyak mennek tönkre vagy vesznek el, de főképp akkor, ha egy holttestet férgek dézsmálnak meg. Szőcs Petra Kétvízköz című kötetének (később lesz kapható a boltokban) bemutatóján többek között erről is mesélt Németh Gábornak, Kele-Fodor Ákosnak, és persze nekünk, a vendégeknek 2013. június 4-én a Spinoza Caféban.
Németh Gábor a később kapható kötet paratextusaival indít: a borítón két idézet olvasható, az egyik Jékely Zoltántól, a másik Szőcs Petrától. Okoskodás nincs, csak a versek. Szokatlan, hogy egy versesköteten más költőtől szerepel versrészlet, mondja Németh Gábor, és megkérdezi Szőcs Petrát, milyen szövegvilágok vették körül. "Jékely" – vágja rá, és úgy tűnik, hallgat, de aztán előkerülnek a legkorábbi olvasmányok, mint például a mesék, meg a Biblia – mert "templomba kellett járni" -, valamint ún. önnevelési kézikönyvek, mint a Lányok könyve és a Fiúk könyve. És elolvasott egy hosszú Szilágyi Domokos-verset a halálról, ami nagyon tetszett neki, csak persze elvették tőle. Az öregedés tematikája és mechanizmusa is korán elkezdte foglalkoztatni – ami a kötet verseinek egyik fő motívuma. Pedig csak négy éve ír, legalábbis aktívan, mert a korábbi próbálkozásai Weöres Sándor-utánzatok voltak, és azokkal elégedetlen volt – feleli Kele-Fodor Ákos kérdésére.

Szőcs Petra alapvetően filmmel foglalkozik (vagyis hát azzal is), és a továbbiakban erre terelődik a szó. A két diszciplína, a film és a költészet ugyanis nem zárják ki egymást: a Gyakorlat című vers például egy filmszinopszisból született. Ugyanakkor a szerző úgy érzi, "ügyetlenebb" a filmmel: ott például nem engedhető meg a logikátlanabb építkezés, míg a versírás során nem érez hasonló korlátokat. Német Gábor erre az internet egy "végtelenül intelligens és kifinomult" trollját említi meg, akinek valamiért az a mániája, hogy ha versek jelennek meg a Literán, akkor szépen elmagyarázza szegény szerzőknek, hogy azok nem versek. Kele-Fodornak támad egy ötlete, hogyan lehetne ezt a kiski nevű virtuálbetyárt kicselezni: aposztrofáljuk balladaként a verseket, akkor majd néz nagyokat, és befogja. Szőcs Petra szerint ez nem működik, mert a balladák epikusabbak, és ebbe megint csak belekötne. Egyébként ő maga nagyon szereti a balladákat – mert hát azokban is vannak áldozatok.

Németh Gábor a irónia meglétét vagy hiányát firtatja. Kiderül, hogy erről már a bemutatót megelőzően is esett szó, mire a szerző idegesen átlapozta a kéziratot, és úgy találta, rosszul emlékezett: még sincs a szövegekben irónia. Legalábbis kevesebb. A Ceremónia című vers például ironikusabb – fel is olvassa.

Fotó: Bach Máté


Kele-Fodor következő kérdése a zárt intézetekre vonatkozik: sok a kórházban, árvaházban, öregek otthonában játszódó vers. Szőcs Petra szeme felcsillan, és lelkesen mondja: igen, valóban szívesen nyúl ehhez a témához, mert szereti, "ha sokáig, sok ember össze van zárva" – az elnyomás csak egy példa a sok lehetőség közül, amit a motívum felkínál. Olvas is nekünk egy ilyen verset, egy diakonissza arcképéről. Apropó képek és emlékezés: amikor írni kezdett, azt a világot írta meg, amit meg akart örökíteni, ugyanis fenyegetve volt – és ami hátborzongató, hogy mire végzett a szövegekkel, el is tűnt.

A kötetcímadás, illetve a lehetséges címváltozatok is szóba kerülnek: megtudjuk, hogy a Kétvízköz volt az első verzió, de felmerültek még olyanok, mint a "Költözés lapos tárgyakkal", "Dán púder", "A felmelegíthető gyerek". De mi volt a baj a Kétvízközzel? A félreérthetőség, ugyanis ez egy kolozsvári kertváros neve, és ezt nem mindenki tudja, általánosan "két víz közöttinek" lehet érteni. És következik egy témába vágó vers: "Kétvízközben nincsen pestisjárvány, mégis sokan meghalnak".

Kele-Fodor Ákos újra a halál-tematikát kezdi boncolni. Szerinte nem is csak a halál a fontos a Szőcs Petra-lírában, hanem a metamorfózis mint olyan. Petra tagad, őt nem a metamorfózis érdekli, hanem a freakek. "Szeretem a freakeket, mert akiknek fogyatékosságuk van, azok nem beképzeltek" – mondja. Kele-Fodor megrökönyödik egy kicsit, mondván, a torzszülötteket meglehetősen ritkán szokták cukinak tartani. "De, azok, mert nem oltogatnak!" – győzködi a szerző. Németh Gábor meg is kéri Petrát, hogy olvasson fel egy verset a nyúlfogúakról, Kele-Fodor pedig az ikertelefonos szöveget kéri.

A kötet működési elveként és ars poeticájaként az a deklarátum fogható fel, hogy ha valaminek a részletét halljuk, az olyan, mintha a végét hallanánk – jegyzi meg Kele-Fodor. Németh Gábor az emlékezés mozzanatát, folyamatát emeli ki szövegszervező erőként, és így kerül a képbe a történetmesélés és a hazugág viszonya. Néha füllenteni kell, hogy egy adott történet érdekesebb legyen – mondja Petra. De a versnél ez nem is számít igazán: "A naplómba nem írok hazugságokat. Nem sokat…"

A közönségből is felszólal valaki: de hát miért, miért foglalkoztja ennyire a halál? Erre mondja Szőcs Petra, hogy azért, mert szép. Meg érdekli – főleg, amióta látta. Zárásként pedig a Leningrádi kollégiumot olvassa fel – szép és jellemző darab, pusztulás és irónia elegye. És máris valami sötét és szomorú folyosón érezzük magunkat, egy fűtetlen épületben, ahol nem is tudjuk, féljünk a pókoktól vagy nevessünk rajtuk, ahogy a furcsa hangon szeretkező párról sem: "A pókok búvárharangot készítettek a hálójukból, / majd felfalták. Közel egy évig éltek. Miután elpusztultak, / apám széthúzta a függönyöket, és azt mondta: itt a nyár."

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- Nagy Márta --


További írások a rovatból

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 36. számáról
Bali Péter Már megadtuk magunkat annak, ami csak holnap fog bennünket elnyelni című könyvéről
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 35. számáról
Böröcz József Hát ez ilyen című könyvéről – Gondolat, Budapest, 2026

Más művészeti ágakról

Az öltöny (Maladype Színház – Mettrin)
A 83. Nemzetközi Velencei Filmfesztiválról
gyerek

Egész napos családi program a Dürer Kertben
REVIZOR – РЕВІЗОP ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés