bezár
 

art&design

2013. 06. 12.
M0-ás: a művészet nulla foka
A Műcsarnok új kiállítóterének megnyitója
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
M0-ás: a művészet nulla foka A Műcsarnok főbejárata melletti reprezentatív épületrész már korábban is otthont adott kiállításoknak, majd könyvesboltként és díszteremként is megállta a helyét, június 5-től azonban sokkal izgalmasabb módon használják ki a tér adottságait: az M0-s elnevezésű projektgaléria a művészettel való ismerkedés terepe lesz, ahol havi rendszerességgel meghatározó kortárs külföldi alkotók, projektek mutatkoznak be.
A megnyitón Gulyás Gábor elmondta, hogy tavaly, amikor visszaadták a díszterem eredeti funkcióját, azt remélték, az majd rendszeres bevételi forrása lesz a múzeumnak, hiszen exkluzív eseményekhez adták volna bérbe, e rendezvények azonban nem jelentettek állandó jellegű igénybevételt, az pedig, hogy üresen álljon ez a jól használható épületrész, meglehetősen nagy luxus lenne. Így született az ötlet, hogy kialakítsanak itt egy pörgős, gyorsan változó projektgalériát, ahová bárki ingyenesen ellátogathat. A Műcsarnok igazgatója szerint ez igen jó tér, ahol elegánsan lehet nagy projekteket bemutatni: “Nagyon sok ember úgy jön be a Műcsarnokba, hogy nem igazán tudja, mi ez a múzeum, és nem is feltétlenül izgatja a kortárs művészet. Sőt, még inkább elbizonytalanodik, amikor azzal szembesül, hogy belépőjegyet kell váltani. Ebben az új kiállítótérben azonban kaphat egy kis ízelítőt, mivel itt ingyenesen látogatható kiállítások lesznek, és ha valaki kedvet kap, akkor jegyet vált a többire is." De nemcsak ennyiben hiánypótló az M0-ás. “Másik szempont, ami nekem különösen fontos, hogy itt lehet pörgetni a kiállításokat. A múzeum többi terme több mint 2000 négyzetmétert tesz ki, ahol nagyon nagy munka létrehozni egy tárlatot, és nincs értelme 2-3 hónapnál rövidebb időre kiállítást rendezni. Nagyon örülök annak, hogy lesz egy tér, ahol havi nyitással, kicsit pörgősebben tudunk jelen lenni."


A projektgaléria nyitótárlatán a közönség David Černý két jelentős munkájával találkozhat: a Cápa és a Pisztolyok korábban még sohasem voltak ilyen formában kiállítva, e két szobor egymás mellé helyezve még fenyegetőbb hangon szól hozzánk. A tér közepén egy nagy formaldehides tartályban Saddam Hussein lemeztelenített, megkötözött teste található. A mű egyértelműen Damien Hirst A halál fizikai lehetetlensége egy élő tudatában című művének parafrázisaként működik, ahol egy valódi tigriscápa került az akváriumba. Itt azonban Hussein döbbenetesen reális megjelenítésének vagyunk tanúi: az alak hátborzongatóan lebeg a vízben, mint egy laboratóriumi példány. A fenyegetettséget egy cseppet sem oldják a plafonról lógó, akvárium felé forduló óriási Pisztolyok, amik a látogatók belépésekor hangokat is adnak.


Arról pedig, hogy miért épp a prágai művész munkái töltötték meg elsőként e kiállítóteret, Gulyás Gábor elmondta: Černýnek nagyon komoly követői rétege van, Prágában már saját iskolát működtet, ahová magyar szobrászok is kijárnak. “Azt szerettem volna, hogy lehetőleg olyan közismert művészt válasszunk elsőnek, aki jelentőshelyeken állít ki, tehát legyen egyfajta vonzereje. Így ha a látogató bejön a múzeumba, akkor nem idegenkedik a nevétől. Az is fontos volt, hogy ne az amerikaiak közül válasszunk, ne valami nyugati sztár állítson ki itt először, hanem valaki ebből a régióból. Sajnos hajlamosak vagyunk picit lekezelni a saját környezetünket és inkább csak nyugatra nézünk, miközben nagyon érdekes projektek vannak itt is. Ezeket a műveket elsőként New Yorkban állították ki, ott sok magyar látta őket akkor, de miért ne láthatnák ezeket Budapesten is. Vagyis egy kicsit szimbolikus érvényű is ez a választás."


Az M0-s határozottan nemzetközi jellegű galériaként kíván működni, ami a közeljövőben többek között francia, svájci vagy indiai művészek kiállításainak ad majd otthont. “Olyan koncepciót találtunk ki, aminek értelmében inkább nemzetközi műveket mutatnánk be, olyan jelentős projekteket, amelyek hatást gyakorolnak a hazai művészetre is" – árulta el a múzeum igazgatója.

A Műcsarnok M0 nevű projektgalériájának megnyitója, Budapest, Műcsarnok, 2013. június 5. (David Černý Létezés című kiállítása a Műcsarnok projektgalériájában 2013. július 7-ig ingyenesen megtekinthető.)
 
 
Fotók: Műcsarnok
nyomtat

Szerzők

-- Kocsis Katica --


További írások a rovatból

Interjú Fürjesi Csaba képzőművésszel Humánszinkron című tárlatáról, alkotói módszerről, művésztelepi életről és jövőbeni tervekről
art&design

Gilda Williams: How to write about contemporary art, Thames & Hudson, United Kingdom, 2014
A Trafó Galéria Hogyan lehet egy téglával betörni a bank ablakát, ha még ahhoz sincs erőnk, hogy kikeljünk az ágyból? című kiállításáról
art&design

Kis Présház, 2022. szeptember 18., 20 óra

Más művészeti ágakról

Átadták a JAK-szekrénykönyvtárt
Interjú Szabó Tibor Benjáminnal
Izsó Zita: Bekerített erdő, Scolar Kiadó, Budapest, 2022


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés