Aztán csendesedik az eső és sikerül áramot csiholni. Mátrai Diána Eszter tájékoztatja a nézőket, hogy az Időfutár című regény eredetileg rádiójáték-sorozat volt, és most regény formában jelent meg a Pagony Kiadónál.

Az első kérdés az, hogyan lehet regénnyé alakítani a rádiójátékot. Tasnádi István elmondja, hogy 890 oldalnyi dialógus adott volt, csak narrációval kellett köríteni. Szóba kerülnek helyszínek, ahol a történet játszódik; például Selmecbánya és Bécs, ahová el is látogattak a szerzők – a történetben szereplő leírások egy része valós, más része a fantázia szüleménye.

Mátrai ezután Mozartról és a Varázsfuvoláról kérdezi a szerzőket: a regényben ugyanis szerepel egy előadás, amit a hetedikesek rendeznek az operából. Az előadás elég sajátos lesz: a hetedik osztályosok valóban nem tudnak mit kezdeni az eredeti verzióval, viszont azt is tudják, hogy nem lehet Lady Gaga-klipet rendezni belőle – és megoldják. Tasnádi István ebből azt emeli ki, hogy az egyik céljuk az volt, hogy a fiatal korosztály ráismerjen a saját problémáira, kríziseire. A nyelvezet is ennek megfelelően alakul. Nagyon pörgős és dinamikus, gördülékeny, tele hangulatjelekkel, de azért stilizált is – az időutazó bácsi is behoz egy másfajta nyelvi réteget, a régi irodalmi nyelvet. Amit fontos, hogy úgy adagoljunk a fiataloknak, hogy ne vegyük el egy életre a kedvüket Kazinczytól és társaitól – még ha nehezebben befogadható is.

Írói módszerekről is szó esik: a regényt, illetve a rádióműsor dialógusait is hárman írták (Tasnádi István és Gimesi Dóra mellett Jeli Viktória). Gimesi Dóra tájékoztat minket, hogy a rádiójáték esetében epizódonként osztották fel egymás között a munkát, míg a regényt "harmadolták"; ettől is üdítően eklektikus a nyelvezete, illetve a történetmesélés – és ez esetben ez előny.