Sok éve már, hogy először részt vettem a Fiatal Írók Szövetsége táborában, úgy emlékszem, némi félelemmel. Aztán annyi embert megismertem a szövegei vagy hosszú beszélgetések által, esetleg az esti bulik táncparkettjén egymás mellé kerülve, hogy hamar úgy tudtam érezni, hazajárok. Idén a tábor teljesen egybeesett egy számomra szintén nagyon fontos eseménnyel, a Mányban rendezett Legend’Art Összművészeti Szakmai Fórummal. 2022-ben itt raktuk össze az első kötetem végleges verzióját, tavaly itt írtam meg az új anyagom egyik fontos versét, szakrális hely ez az erdő. Úgyhogy választás elé kerültem, én pedig úgy döntöttem, mindkettőt választom.

Bepillantás és lemaradás – Részletek a FISZ-táborból

Július 16-án Mécs Annával, Terék Annával, Atlasz Bencével, Horváth Mátéval, Horváth Adéllal, Együd Rebekával, Bolla Ágnessel és Simon Bettinával szállok fel a Szob felé tartó zónázó vonatra a Nyugati pályaudvaron. A kismarosi peronon egyre több ismerős mosolyog rám, a Királyréti Erdei Kisvasút megszállás alá kerül, a vadászkastélyba megérkezve az eső is eláll. A tábor programjairól Babos Zonga Rebeka tudósít részletesen, ami itt és itt elolvasható. Én most a műhelytitkokat vállalom magamra.

A FISZ-tábor megalakuló műhelyülésével nyitom az ingázással teli napokat, előzetesen Szőllőssy Balázs csoportjába kértem magamat, mivel a két másik líraszeminárium vezetőjével, Terék Annával és Fehér Renátóval dolgozhattam már korábban. Szóba jön többek között ez is, ki milyen alapon választ magának műhelyt. A csoportunkból Hajdu Levente, Deák Dorottya, Pásztor Andrea és Biró Erika a FISZ év közben is zajló műhelyének rendszeres résztvevői. Csermely Mátyásnak és Molnár Dávidnak ez az első FISZ-tábora, de máshol már jártak. Kolbenheyer Erik a Nincs folyóirat és a Késelés Késsel műhelyeit látogatta eddig, Szabó Máté és Szabó Eszter élete első táborába jött. Borbíró Bíborka és Galda Gábor Attila rutinosak, a szegedi Törzsasztal és az egri Szövegtrafik szervezői. Benesóczky Lászlóval és Hraboczki Mártonnal többször ültünk ugyanezek alatt a fák alatt együtt, de talán Zakariás Cecília műnemváltása a legizgalmasabb, ő ugyanis eddig prózát írt. Sokfélék és sokszínűek vagyunk, mindenki teljesen más munícióval rendelkezik, de látható a közös tudás, és azt hiszem, ez tesz jóvá egy csoportot. Sajnálom is magam, hogy lemaradok.

Van tere a beszélgetésnek, Balázs kérésére mindannyian mondunk egy-egy verset, amit valamiért fontosnak tartunk. Egészen meglepő távlatok nyíltak, szóba kerül például Demeter Arnold nemrég megjelent Búzaköd című kötete – amiből nem egy szöveget műhelyeztünk többek közt a Királyréten – és sok klasszikus is, például Federico García Lorca, Ady Endre vagy Kormos István neve. Aztán Hajdu Levi bedobja, hogy kevesen tudják, Michel Houellebecq nemcsak prózaíró, ő maga ugyanis lefordított tőle egy versválogatást. Az ebből kiinduló beszélgetéseket szeretem a legjobban, általában ilyenkor dől el, kik lesznek a nagydumások, az okoskodók, a halkszavúak, kik találnak egymásra vagy döntik el végérvényesen, hogy soha többé nem akarnak a másikkal szóba állni. Most azonban mind hozzá tudunk szólni a témához, milyen jó, hogy Houellebecq nevét kétféleképpen is mondják ([Vellbekk], [Ülebekk], várjuk a további megoldásokat!). Innen már könnyű eljutni a saját szerzői tapasztalatokig, a személyesség kérdéséig, a Jászkunsághoz mint doktori témához, na meg persze Vas megyéhez. Ahogyan Kolbenheyer Erik kimondja, hogy a szombathelyi Bloomsday-n akár találkozhattunk is volna, arra sétál Fehér Renátó, akivel valóban találkoztunk. Van remény, hogy ez a négynapos elmélyült figyelem – amit néhány évvel ezelőtt Szabados Attila A varázshegy szanatóriumának feleltetett meg – kitágul, és év közben is vissza tudunk hozzá térni.

Délután Terék Annával beszélget Szajbély Mihály az eddigi életművéről és a tavasszal megjelent Jég című verseskötetéről. Közben Szélyes Pál Dániellel műhelyezek a falnál arról, hogy hogyan kell sokkot kapni az irodalomtól, és azért néhány aktuális botrány is szóba kerül. A vacsorára már nem emlékszem, de lehet, hogy ez nem baj. Arra viszont igen, hogy a vadászkastély – ikonikus helyszíne a tábornak – üzemeltetője beszédet mond, amiben bejelenti, hogy a tiszteletünkre írt egy 50-60 oldalas novellát. Bajnai Marcellel, Horváth Mátéval és Csitneki Nórával megállapítjuk, hogy kellene egy külön Bácsi műhely, ahol egész héten csak ezzel a szöveggel foglalkozunk.

Az esti program Kolibri-koncert, itt Atlasz Bencével és Babos Zongával beszélgetek arról, hogy milyen megéléseink vannak zene és irodalom kapcsolatáról, mennyire fontos az összművészeti kapcsolódás. Közben kétségbeesett fuvarvadászatba kezdek, kiderül ugyanis, hogy a Királyrétet nem olyan könnyű elhagyni, mint megérkezni ide. Nekem másnap reggel 10 órára már a Mány melletti Álomvölgyben kell lennem, busz azonban csak 8:14-kor indul. Úgy volt, Bordás Máté lesz a hősöm, de végül a büfépultnál spontán létrejövő fuvar műhely győztesévé Kelemen Réka válik. Aztán Szőllőssy Balázs foglalja el a DJ-pultot, kezdődik a táncműhely. Nem hiába a török irodalomból készülő disszertációja, Tarkan klasszikusával a Şımarık-kal mindenkit mozgásra bír. A fősodorban Együd Rebekával, Kiss A. Krisztával, Szirák Sárival, Bódi Katalinnal, Balajthy Ágival, Terék Annával. Maros Márk idén is tud úgy táncolni, hogy eszembe jusson a kedvenc gyermekkori traumám: kilencéves koromban láttam a Mel Gibson rendezte A Passió című filmet, amiből a Sátán nézésétől rettegtem a legjobban. Aztán Horváth Adél a (földszinti) szobája ablakában táncol, miközben az esti skin care termékeit nyomja Rezes József és az én tenyerembe, buli közben is ügyelni kell a ragyogó arcbőrre. Simon Betti közülünk a legbátrabb, éjszaka csobban. Az este végén Balázzsal és Jánosi Viviennel a borzasztó becenevek műhelyét tartjuk, aminek eredményeit a kíváncsi olvasó szomorúságára itt most nem adom közre.

Fellibben, de már vissza is hull – Részletek a Legend’Art Összművészeti Táborból

Újdonsült hősöm, Réka tehát csütörtök hajnalban elszállít a kismarosi vasútállomásra, Budapestig elolvasom az ímélben begyűjtött verseket. Ady Edina már vár a Széll Kálmán tér távolsági autóbusz-állomásán, indulunk a Legend’Art Összművészeti Szakmai Fórumra. A mányi községházánál a szervezők autója áll, a tábor helyszíne felé haladva megtaláljuk a dűlőúton Kővári Tamást, a szobánkban pedig Orbán Laura rendezkedik be éppen, mindkettőjükről kiderül közben, hogy az íróműhely tagjai lesznek. Aztán kopog Áfra János, a szekció vezetője is, gyűlünk a fák alatt. Itt van Zudor Boglárka, akivel tavaly találtuk meg egymást, és Bittsánszky Franciska is, akivel éppen elkerültük. Befut Mánya Kristóf, hozza a katedrálisos verseit. És vannak új műhelytagok még, Gajdán Viktória és Vass Viktória a két legfiatalabb, valamint Tölgyesi Soma, aki később szintén a hősöm lesz.

A bemelegítés igazán áfrás, a tábor hívószava ugyanis idén a „fátyol”. Arról beszélgetünk, hogyan értelmezhetjük ezt, mindenkinek asszociálnia kell egy főnévre és egy igére, amit felír egy cetlire, valaki más pedig kihúzza. Nekem a „süllyedés” és a „pozícióvakság” jut, ahogy később kiderül, ezek Kristóf szavai. Franciskának az én „gát” és „feloldódni” fogalmaimhoz kell kapcsolódnia, de elhangzik a „lepel” és az „ünnep” is. Aztán már jön is az újabb feladat, válasszunk egy tárgyat, amit úgy jelenítünk meg, hogy nem mondjuk ki, miről beszélünk, vagyis fátyolozzuk el, mutassuk be a körvonalai vagy akár a hiánya által. Egy vadgalambtollat választok, ami egy ideje már amúgy is kísért. Kristóf a legutóbbi külföldi utazásán látott templomtoronyról ír. Bogi egy novellából készít verset A nap súlya címmel, benne humoros fordulattal – ezt most nem lövöm le, remélhetőleg publikáció formájában találkozhatunk vele hamarosan. Laura egy bibliai történettel dolgozik, kortárs környezetben jeleníti meg a Mária és Jézus közötti anya-fiú kapcsolatot, amiben Mária szívét a jóslat szerint tőr járja át.

Az ebéd egy kis keksz és hozott szövegek. Gajdán Viki népies stíluselemekkel dolgozó szövegeivel kezdünk, megnézzük Soma néhány rímes versét. Nála az az érdekes, hogy nagyon régóta ír, de az utóbbi időben háttérbe szorult az életében az irodalom, most kapcsolódik hozzá újra. Izgalmas, hogy hogyan viszonyul a régi szövegeihez, sokszor nincs is szükség ránk, automatikusan reflektál a hibákra, amiket maga is felfedez. Azt hiszem, ennek a műhelynek ez a lényege: eljutni addig a szintig, hogy az ember önmaga szerkesztőjeként is jól tudjon funkcionálni. Felmerül bennem, hogy a legtöbben az első kötetük megjelenése után már nem járnak annyi írótáborba, szerintem viszont kifejezetten hasznos tud lenni. Egyrészt az új anyagok, másfajta megszólalásmódok is megjárják a saját köreiket. Másrészt talán tudunk mi is adni az irodalomba éppen most belépőknek valamilyen saját tapasztalatból adódó szempontot.

Vacsoránál szintén együtt marad az íróműhely, de azért a színészek felé is nyitunk, Kiss Barnabás mosolyogva újságolja, hogy felvették a pécsi színészképzésre, a felvételin pedig két olyan verset szavalt, amik az íróműhely két szerzőjéhez tartoznak, és amikkel a tavalyi alkalmon találkozott. Ezért is szeretem ezt a tábort, mert van, aki először emberként lesz szimpatikus, utána kezdünk ismerkedni az alkotásaival, más pedig a művészetével talál el és ez sarkall arra, hogy beszélgetni kezdjünk. Aztán a Prizma Társulat Én és a művészet című playback előadása következik. A műfaj lényege, hogy a közönség egy-egy tagja megoszt egy számára meghatározó hangulatot vagy történetet, a színészek pedig improvizálva visszajátsszák ezeket. Varga Csilla – aki a mozgás műhely tagja – egy katarzisközeli élményt oszt meg az előző estéről, amit Márkos Tamás fotókból és versekből felépülő filmvetítésén élt át. Aztán elmesél egy évekkel korábbi személyes történetet, aminek lényege, hogy ha az ember ösztönösen érzi, hogy valakivel dolga van, akkor közelednie kell felé. Benedek Ádám egy kevésbé sikeres osztálykirándulást dob be a kalapba. Az előadás egyébként a családállítás és a pszichodráma újraélésélményeire emlékeztet, az pedig, hogy közösen nevetünk az elsőre, nem biztos, hogy könnyen feldolgozhatónak tűnő élményeken, utat jelenthet a felszabaduláshoz.

A mozgás, a zene és a színház műhely közös performanszát egész nap rejtélyek övezik, végül azonban a Móka János, Ráduly Ildikó és Márkos Albert vezette szekciók valóban színpadra állnak a tábor központi helyén található hangárban. Hang-látvány-mozgás a fényben és annak hiányában reprezentálja magát, egyes szereplők ugyanis különféle fémekből készített hangszereket szólaltatnak meg, mások ezek között sétálnak, a reflektorfény felvillanásakor mindig más pozíciót foglalnak el.

Az este zárásaként DJ Dix lép színpadra, aki fényvetítéssel egészíti ki az ABBA party-t. Mánya Kristófnak és Áfrának próbálom elmesélni az előzőéletes utazásom rejtelmeit, de Edina elragad, és ahogy mindig, most is a lányok indítják a táncot. A Honey Honey-nál már nekem is ott kell lennem, Kiss Barni a Money Money-nak örül, a tábor fotós és videós szekcióját erősítő Halász Judit és Gimesi András pedig a Super Trouperre (személyes kedvencem) futnak be. Aztán egyszerre rengeteg minden történik, az estét pedig a Ráduly Ildikó sátra körül felépített, tükrökkel, szekrényekkel, szőnyegekkel és világító padlóelemekkel rendelkező Oszmán Birodalomban zárom.

Reggel szentenciózus szakaszokat keresünk önmagunkból, amivel a zene műhely tagjai dolgozhatnak. „Az istenek odakurjantanak, az istenek tovább vágtatnak, és eltűnnek, mint a harag egy vadul felszakadó orgazmus után” – idézzük többek között Kristóf előző nap vizsgált versét. Aztán folytatjuk a hozott szövegek szétszedését. Kővári Tamás Aki elfelejtette a nosztalgiát munkacímű szövege kapcsán sokat töprengünk a múlt és a jelen idő használatán. Vass Viki Piac című novellája apropóján pedig az merül fel, hogy bár mondani könnyebb, mutatni érdemesebb egy-egy karakter tulajdonságait. Ady Edina készülő második prózakötetének részletét vizsgáljuk, van, akinek tetszenek benne a varjak, van, akinek nem. A szövegmutatvány lehetőséget ad arra, hogy különféle írástechnikákról beszéljünk. Edina elmeséli, hogy először mindig hosszú mondatokat ír, azokat tömöríti folyamatosan. Mesél első kötete, a Pubi és az új anyag megalkotása közötti különbségekről. A szöveg elején majdnem elsírom magam, de amikor abszurd módon le akarják vágni az elbeszélő anyjának a lábát egy fűrésszel a villamoson, akkor a nevetés győz.

Tölgyesi Soma arra tanít, hogyan kell földelni magam, aztán az én tizenhárom oldalas versemet is cincálni kezdjük, bár az nem lesz meg, hogy mi legyen a címe, de a többiek kihúzzák azokat a részeket, amiket magam is kérdésesnek tartottam. Aztán megnyugtatnak, hogy követhető, majd vitatkozni kezdenek, hogy ez líra-e. Ilyenkor örülni szoktam. Kilátogatunk a falu pizzázójába, de a műhely nem áll meg, az ebédre várva Somának próbálunk válaszokat adni a párbeszédírás kapcsán. Olvasmányokat ajánlunk, például két aktuálisan felkapott szerzőt, David Szalay Test című könyvét és Krasznahorkai László hosszúmondatos regényeit. Aztán Franciska Odüsszeiát idéző ciklusával foglalkozunk. Vitatkozunk, hogy kinek melyik darab működik, melyik kevésbé. Abban azonban egyetértünk, hogy a meg kellett ölnöd a kérőket te hős című biztosan.

A vacsoránál az Anyegint idézzük, hogy eleget tegyünk azoknak a reakcióknak, amikről mindannyian be tudunk számolni, hogyha nem művészettel foglalkozó ismerőseinknek említjük, írótáborba megyünk: olvasunk és csendben körmölünk. Búcsúznom kell, Kürti Bori marasztalni próbál. Most meg az itteniekről maradok le, végre van okom megint sajnálni magamat. Új hősöm, Soma végül kivisz a buszmegállóig, indulok vissza a Királyrétre.

A napok elmúltak, de a medence újratöltődött – Újabb részletek a FISZ-táborból

Az oka annak, hogy nem elfeleztem az egyik és a másik helyen töltött időt, az volt, hogy a szombat reggeli programsávban jutott hely bemutatkozni a Pásztor Andreával közösen vezetett Junior műhelyünknek. Így a pénteki visszavonatozás után harmadik hősöm vár a megállóban, Bajnai Marci egyenesen a táncparkettre taxiz. És itt jön be az összesűrűsödés fogalma, ami nem csak a programokra és a két tábor egyszerre történő megvalósulására vonatkozik, hanem arra, hogy örömmel fogadnak. Horváth Imre Olivér ugrik a nyakamba, Szélyes-Pál Dani ordibál, hogy már megint itt vagyok. Bolla Ágival ezúttal az ablak alatt tanácskozunk arról, hogy a „bukszus” jelenthetné a „buksza” többes számát. Szabados Atival és Kiss Dáviddal felidézünk egy évekkel ezelőtti soproni könyvbemutatót, ahol ugyanígy ültünk az erdőben egy-egy kerti székben, kinnfeledt nyugágyban. Attila megjegyzi, hogy továbbra se érzi magát Hans Castorpnak, Dávid elfejtette a saját szerepét. Én Terék Annának adom a Madamme Chauchat-ságot, mostantól Madamme Sose vagyok.

Aztán Locker Dáviddal, Radnai Danikával és Bokor Judittal futok a táncparkettre, Masszi Bálinttal DJ-műhelyt tartunk, megállapítjuk, hogy az számít jó lemezlovasnak, aki a Toxic és a Baby One More Time című Britney Spears-számokat a műsorába építi. Visy Beával megtaláljuk, majd elveszítjük egymást, ahogyan az utóbbi időben minden eseményen szoktuk. Közben elkészül az életmentő pörkölt, amit Nagy Péter, Ráday Zsófia és Pótor Barnabás, vagyis a KULTer.hu szerkesztősége készít. Végül már megint hajnal van, Fehér Renátóval, Danikával és Korsós Gergővel énekeljük a Neked írom a dalt és a Miért hagytuk, hogy így legyen? című klasszikusokat.

Reggel tehát bemutatkozik a FISZ Junior műhelye, Kiss A. Kriszta és Bordás Máté moderál minket. Az esemény fórumszerűen működik, fontos kérdése, hol kezdődik és hol ér véget a „pályakezdő szerző” fogalma , esetleg életkorhoz van-e kötve. Én Halász Rita hatalmas sikert arató debütáló regényét hozom példának, Kiss Kriszta Milbacher Róbert szépírói tevékenységét hangsúlyozza. Szó esik az elmúlt félév műhelyalkalmairól, ezek koncepciójáról, a beszélgetést Bálint Réka műhelytag felolvasásai színesítik. Aztán végre belevethetem magam a FISZ-táboros műhelyekbe, amikben a többiek már nyakig úsznak. Délelőtt Csermely Mátyás Kicsodák című szövegét nézzük, az emberi test fizikai valóságának kevésbé szép elemeit is tematizálja, de mi főleg az elefántcsont AirPods többletjelentését emeljük ki. Zakariás Cecília Barátok még munkacímű szövegével dolgozunk. Borbíró Bíborkának Grecsó Krisztián Megyek utánad című regénye jut eszébe róla, ami a szerelmein keresztül mutatja meg egy férfi életének különböző szakaszait.  Benesóczky Laci A Csóványos északi oldal című Győrffy Ákos-kötetből az Egy változatra asszociál. Aztán Hraboczki Marci gigantikus hosszú munkacímmel rendelkező versét nézzük: Fogja a szereplő és az ajtón épp kilépve még eszébe jut valami fontos, visszafordul és akkor még odamondja – mi pedig csodálkozunk, hogy a moziból hazatérve senkinek nem változik meg az élete. Mi is csodálkozunk, hogy az írást olvasva senkinek sem változik meg az élete, így arra biztatjuk szerzőjét, igyekezzen koherenciát teremteni a képek között.

Ebédre végre finomakat eszem, először levest, amiben csak brokkoli, főfogásként pedig levest, amiben csak sárgarépa van. Hajdu Levente a medencében mindenkit azzal üldöz, hogy labdázzon vele, a láblógató Kiss Dávid belógatott lábaihoz húzódom menedékbe. Pásztor Andi megállapítja, hogy ha Levi egyszer apa lesz, nem a gyerekei kérlelik majd, hogy játsszanak, hanem fordítva.  Közben Erikkel az élőnyelv költészeti lehetőségeiről és a különféle betegségek irodalmi reprezentációjáról beszélgetünk. A délutáni műhelyen Andi Remegő állatok szövegét nézzük. Kell bele, hogy „apám”? Nem sok a kötőszó? Jók a végződések? – ilyen kérdéseink vannak. Aztán Borbíró Bíbor Canada Goose című versével foglalkozunk, steppelnek benne az asszonyok. Majd azon kezdünk gondolkodni, logikailag jól helyezkednek-e el egymás után az események. Arra jutunk, hogy a szöveg képes izgalmasan megmutatni, mit él át egy anyag. Végül rám is sor kerül, felmerül az univerzalitás kérdése, vitáznak a többiek, hogy a karaktereket lenézem-e vagy sem. Ilyenkor örülni szoktam, nagyon termékeny szempontokat dobálnak hozzám. Még Neszlár Sándort is elragadja az indulat, aki eredetileg hallgatózni ült be közénk. Sanyával egy ideje sormintát adunk elő: egyik évben dicsér, a következőben kritikával illet. Magamban jót mosolygok ezen, meg azon is, hogy ő is milyen fontos dolgokra világít rá, nagyon egyben van ez a csapat.

Vacsorára kelbimbós krumplipörköltet és sütőporos piskótát eszem, feldobja egy kicsit, hogy Varga Rékával, Palchuber Enikővel, Andival, Viviennel és Balázzsal ülök. Amikor a tészta fölött fanyalgok, Réka azt mondja, szerinte barátkoznunk kellene, úgyhogy az este folyamán valóban barátkozunk. Merem hinni, hogy nemcsak a piskóta, a szimpátia is közrejátszott ebben, de azért köszönjük, ó, piskóta! Még a bukszusban – ami a bukszák többese, ugye – összegyűlik a műhely. Levit győzködjük, hogy olvassa fel az Emílijával, j-vel című ikonikus versét, de persze performanszra készül. Felolvasási sorrendet állítunk, hamarosan kezdetét veszi a szövegpokol. Műhelyünk hangos tapsot kap, hiszen Balázstól megtanultuk megtapsolni magunkat.

A felolvasások után Terék Anna pszichoanalitikus olvasatokat hajt végre rajtam, még házi feladatot is ad. (Anna néni, ígérem, mindjárt megjavulok!) Aztán Varga Rékáékkal elküldenek minket a bokorba, hogy ott hangoskodjunk, közben a Szerényi-testvérekkel is megbeszéljük, hogy jó lenne beszélgetni kicsit. Figyelem, ahogy Kiss A. Kriszta nagy műgonddal keni a zsíroskenyereket, aztán Bálint Rékával, Papp A. Pankával és Babos Zongával tartunk egymásnak életvezetési tanácsadást. Húz az ágy.

Reggel Atlasz Bencével és Nagy Tomival gondolkodunk az élet értelmén, Sándor Katalin kitűnően parodizálja a kora reggeli énemet, még megmártózunk a medencében. A kisvasúton Deák Dorkával és Biró Erikával megfejtjük a szerelem működését, Levi az ablakból integet. A kismarosi vasútállomás peronján ebédelünk egy kis maradékot, eddig ez a legigényesebb étkezés. Aztán már Nyugati pályaudvar, aztán már nincs több erdő. De tudom, hogy Varga Rékával ezután bárhol kiabálhatunk együtt a bokorban, Deák Dorka remélhetőleg elkezd publikálni, Együd Rebekát bármikor látom, táncolni támad kedvem. Tudom, hogy ennek a cikknek a legtöbbet emlegetett szereplőit valamelyik korábbi táborban ismertem meg, akit pedig idén, az jövőre már ugyanígy fontos lesz, mint most azok, akikkel tavaly találtunk egymásra.  

Fotó: Oláh Gergely Máté (FISZ); Halász Judit (Legend'Art)