Robert Rodriguez-nek a Machete készítéskor nem kellett teljes egészében a Grindhouse-duplafilmet felkonferáló, a maga nemében tökéletes ál-előzetesére támaszkodnia, mivel a karaktert és történetét már 1993-ban, a Desperado készítésekor kitalálta. E filmje alkalmával dolgozott együtt először Danny Trejoval, akit bevallása szerint egy mexikói Van Damme-ként vagy Bronsonként képzelt el, a karaktert már akkor elnevezve "Machete"-nek. A figura egyébként kísértetiesen hasonlít arra a dobókések forgatásában utolérhetetlen bérgyilkosra, akit a Desperadoban El Mariachi nyakára küldenek, de tévedésből a helyi drogbáró emberei ölnek meg súlyos veszteségek árán - a Machete így akár a Desperado spin-off-jának is tekinthető.

Ha a stáblistát vesszük alapul, Rodriguez legtöbb filmje "one man show"-nak tűnik, a Machete alkalmával azonban több, korábban a háttérben maradó alkotótársára is felhívta a figyelmet. A rendezői kreditet vágójával (Ethan Maniqius), a szkriptet unokatestvérével (Álvaro Rodriguez) osztotta meg, az operatőri munkát pedig Jimmy Lindsey-re hagyta, aki több filmjén is dolgozott már, de Rodriguez-moziban most jegyzi először egyedül e posztot. Rodriguez aktorokból kedvére válogathatott: az ál-trailerben pusztán állandó színészei, Trejo, Cheech Marin és Jeff Fahey játszottak, az egész estés verzióhoz azonban olyan nevek csatlakoztak, mint Robert De Niro, Jessica Alba, Michelle Rodriguez, Steven Seagal (ha már a szintén múltidéző The Expendalbes - A Feláldozhatókból kimaradt), Don Johnson, sőt Lindsay Lohan is feltűnik egy nunsploitation-idéző, sőt egyenesen ön-ironikus alakítás erejéig, Paris Hilton után szabadon. Rodriguez az előzetes néhány színészét szimplán lecserélte: Fahey karakterének lányát immár Lohan alakítja, noha az úszómedencés szexjelenetben (ami az interneten lévő ál-trailerekből cenzúrális okok miatt többnyire kimaradt) ettől függetlenül nem ő szerepel – az ilyen flegmaságok természetesen mindennaposak voltak a grindhouse-filmekben.

 

Ahogy az "igazi" előzetesből is kiderült, az eredetileg leforgatott anyag oroszlánrésze (kisebb változatásokkal) bekerült a filmbe, de Rodriguez koncepciója sokat változott az ál-traileréhez képest. "Én vagyok a legdrágább, mert én vagyok a legjobb" – mondja szerénytelenül Machete az ál-előzetesben, efféle profizmusról azonban szó sincs a mozifilmes verzióban, hősünk többé nem übercool bérgyilkos, pusztán egy lepukkant exzsaru. Míg az ál-előzetes mindössze két antagonistával operált, a Macheteben Rodriguez már (korábbi filmjeihez hasonlóan) valósággal halmozza a rosszfiúkat. Seagal, De Niro és Johnson mellett számos karakteres "minion" vagy "henchman" tűnik fel, láthatunk vörös hajú rasszista rednecket, magyarul szájaló testőrt (Antal Nimród, akit Rodriguez baráti alapon életben hagy), japán hóhérlányt a Sin City Mihojának mintájára, sőt Rodriguez állandó színésze (és mellesleg a horror zsáner meghatározó effekt-mestere), Tom Savini is Machete bőrére utazik.

A sztori tehát immár a következőképpen szól: Machete egy öntörvényű mexikói szuperzsaru, aki nem fogad el kenőpénzt, helyette lelkesen aprítja a bűnözőket, ezért a rezidens drogbáró (Seagal, dilettáns akcentussal) megöli a feleségét és a lányát. Jópár évvel később Machete feketemunkán tengeti napjait Texasban, egy üzletember (Fahey) pedig felfogadja, hogy repítsen golyót egy szenátorba (De Niro), aki a mexikói bevándorlók ellen kampányol. Machetet azonban átverik: a ál-merénylet csak arra szolgált, hogy növelje a szenátor népszerűségét, hősünknek így "mészárolnia kell, hogy életben maradjon". Egy dögös bevándorlásügyi zsaru (Alba) és egy öntudatos mexikói alfanőstény (Michelle Rodriguez) segítségével Machete felgöngyölíti a szálakat: a szenátor mögött régi haragosa, a drogbáró áll, és az egész nemzetállami agenda a drog-biznisz monopolizálását szolgálja. Mondanom sem kell, a rosszfiúk "lassan rájönnek, hogy rossz mexikóival szórakoztak".

Rögtön felmerül a kérdés: komolyan kell-e vennünk a Machetet, különösen a "politikáját"? Kisszámú ellenzője szerint a film akár egy rasszháborút is kirobbanthat, de a válasz természetesen nemleges: noha a Terrorbolygóban kiválóan alkalmazott képi önreflexió kimaradt a filmből, annak minden egyes snittjén érződik Rodriguez kézjegynek is nevezhető ön-iróniája, elég a film zárására gondolni, amivel a rendező viccesen megelőlegezi a folytatásokat (Machete öl, Machete megint öl). Rodriguez – arról a filmesről beszélünk, aki annak idején visszautasította a Zorro rendezését, mert nem csinálhatta elég "véresre", de tökéletesen szabványos gyerekfilmeket (Kémkölykök, Csodakavics) is sikerrel készít – erőszak-ábrázolása szintén komikus, sőt egyenesen börleszk-szerű. Félreértés ne essék, az akciók az elnagyolt CGI ellenére kreatívak és látványosak, sőt amerikai mainstream viszonylatban példátlanul, már-már splatterbe/slasherbe hajlóan véresek, de mindenekelőtt nevettetőek is, elég például arra a jelenetre gondolni, amikor Machete egy bérgyilkos vastagbelén leereszkedve menekül meg a kórházból.

 

Ami a politikát illeti, a mexikói származású, de Texasban született Rodrigueztől nem áll távol a hazafiasság (lásd Volt egyszer egy Mexikó) és az USA politikáját is szereti bírálni, de filmjével nem hatalomellenes tézist igazol a kommunista propagandafilmek mintájára, hisz De Niro szenátorát és annak eszmeiségét sem gyűlölettel, sokkal inkább groteszkül ábrázolja. Az író-rendező sokkal inkább hetvenes évekbeli grindhouse-szubzsánereket idéz meg: a Machete hasonlít néhány igazi "mexploitation"-ra, azaz mexikói grindhouse-koppintásra is, de Rodriguez leginkább egy tősgyökeres amerikai műfajt, a blaxploitationt konvertálja saját népére, ezzel a lehető legjobban kidomborítva hőse mexikói mivoltát. A legtipikusabb blaxploitationok (Shaft, Superfly, Coffy, Foxy Brown) címszereplőihez hasonlóan Machete is népe alfahímje, aki mágnesként vonzza a fajtájabéli nőket, valamint a becsület és a bűn határmezsgyéjén mozog. A hős vállára veszi elnyomott népe problémáit (pl. drogkereskedelem), és művésznéven (az önmagukat újranevező afro-amerikaiakhoz, például Malcolm X-hez hasonlóan) válik hérosszá, amit a pátoszos filmzene – amiben gyakran hangzik el Machete neve – is hangsúlyoz.

Rodriguez nem csak a blaxploitationt idézi meg, hanem hetvenes-nyolcvanas évekbeli (többnyire B-kategóriás) akciófilmeket ("ismeri a dörgést, megkapja a nőt, és megöli a rosszfiúkat") és a Halálbiztos és Terrorbolygó alkalmával is felemlegetett hagyományos grindhouse-, illetve exploitation-filmeket is. A Machete számos olyan jelenetet kínál, amit mainstream moziban sosem láthatnánk (Mayra Leal például végig meztelen, és a telefonját is fura helyen tartja), de az egész mozi egy mindenhonnan összelopott-összevágott, minden tekintetben valószerűtlen roncsfilmként hat.

A Macheten meglátszik, hogy az előzetese hamarabb született a szkriptjénél: az abszurd medencés szex-szcénát alig sikerült szervesíteni a történettel, a jelenetek közötti kontinuitás pedig szintén csorba, Machete például egy ízben gyakorlatilag a semmiből bukkan fel és lendül támadásba. A végére a Machete már-már exploitation-avantgárdba fordul: a végső leszámolás egy hatalmas, Kenneth Anger filmjeit idéző divatbemutató szép testekkel (ezúttal a szebbik nem részéről) és bazinagy fallikus fegyverekkel. Mondanom sem kell, mindezek csak erősítik a filmet: e szándékos, vagy épp lazaságból ignorált hibákkal és lehetetlen túlzásokkal együtt válik a hetvenes évek hasonszőrű mozijainál jóval ütősebb és nevettetőbb grindhouse-trippé a Machete.

A Machete összességében legalább annyira hegek keresztezte, vad és nyers mozi, mint a címszereplőjét alakító Danny Trejo arca. A korábban főleg Rodriguez filmjeiben, illetve számtalan akciófilm mellék-antagonistájaként (Seagal is leszámolt vele néhányszor, de most visszakapta) feltűnő Trejo immár a filmtörténet legkülönösebb, sőt talán legkarakteresebb akciósztárjává vált. Előélete miatt is tökéletesen hiteles: miután már fiatalon meggyűlt a baja a droggal és a rendőrséggel, rengeteget ült börtönben, "házi" boxbajnoki címeket nyert, majd edzőként került a film-bizniszbe, ahol egyedi megjelenése miatt egyre több szerepet kapott, mint "a mexikói börtöntöltelék nagy tetkóval". Főszerepet először a Machete alkalmával, 64 évesen kapott, de a történetnek ezzel még nincs vége: a mindössze 10 millió dollárból forgatott film szépen kaszált a mozipénztáraknál, így a folytatások (Machete öl, Machete megint öl) is zöld utat kaphatnak. A Machete nem lesz annyira inspiratív darabja a filmtörténetnek, mint a Halálbiztos és a Terrorbolygó, de sikere nagy lökést adhat a neo-grindhouse filmkészítésnek. 

Machete
 
Színes, feliratos, amerikai akciófilm, 105 perc, 2010 (18).

Rendező: Robert Rodriguez, Ethan Maniquis
Forgatókönyvíró: Robert Rodriguez
Operatőr: Jimmy Lindsey
Producer: Elizabeth Avellan, Aaron Kaufman, Iliana Nikolic
Vágó: Rebecca Rodriguez

Szereplők: Danny Trejo (Machete), Michelle Rodriguez (Luz), Jessica Alba (Sartana), Steven Seagal (Torrez), Robert De Niro (McLaughlin), Lindsay Lohan (April Benz), Rose McGowan (Cherry Darling), Don Johnson (Stillman), Cheech Marin (Benito del Toro), Jeff Fahey (Michael Benz)