Olyan, nagyon jól megírt történeteket választottunk ki, amelyek többértelmű üzenettel és többdimenziós karakterekkel rendelkeznek, de az is fontos szempont volt, hogy a rendezőnek erős egyéni elképzelései legyenek az adott sztoriról. Őszintén szólva, ezek inkább a szívemhez közel álló, mintsem nagy bevételt termelő projektek. Szeretek olyan rendezővel és íróval dolgozni, aki rendkívül elkötelezett, vagy akár megszállott az ötleteivel kapcsolatban, és képes azokat csak rá jellemző módon megvalósítani. 

Alexander Rodnyansky és Frei Tamás a színpadon az Uránia Nemzeti Filmszínházban

 

Először is, nagyon szerettem a forgatókönyvet. Ez egy kiváló történet nagyon bonyolult és nagyon boldogtalan emberekről, akik egy családhoz tartoznak, de képtelenek együtt élni egymással – ugyanakkor azokról az emberekről is szól, akik átélték a háborút, és ez a tapasztalat tönkretette őket. Tele van szomorú érzésekkel, mégis humoros, ironikus hangulatú a film. Thornton láthatóan kedveli a karaktereit, mégsem könnyíti meg a dolgukat, és nem próbálja megoldani az összes problémájukat egy két órás film alatt. Többek közt ez teszi különlegessé a Jayne Mansfield’s Cart, ami egy kiváló szatíra mind az angol, mind a (dél-)amerikai kultúráról.

 

 

 

Robert Rodriguezzel vagyunk a producerük. A Sin City 2 kapcsán én kerestem fel Robertet, mivel a Sin City-t nagyon szerettem. A tervek szerint 2007-ben kellett volna elkészülnie a második résznek, de a projekt megfeneklett. Rengeteg jogi kérdést kellett megoldani, mert a Weinstein-testvérek, akik a Miramaxot vezették, kiszálltak a cégből, így elvesztették a film gyártására vonatkozó jogaikat is, Robert pedig időközben nekiállt más filmterveinek. Szóval rákérdeztem, hogy mi a helyzet a Sin City 2-vel, és felajánlottam neki, hogy ha akarja, ketten megcsinálhatjuk a filmet. A csapatommal el is kezdtünk dolgozni a forgatókönyvön, de nagyon komplikáltnak látszott a script, azt hittem, több, mint egy évbe fog telni, mire végzünk vele. Úgyhogy a munka során megérdeklődtem, mi lesz a Machete folytatásával, mivel az az ötletem támadt, hogy amíg elrendezzük a Sin City 2 jogi problémáit, addig csináljuk meg a Machete 2-t. De sokkal hamarabb megoldottuk a Sin City kapcsán a jogi kérdéseket, mint gondoltuk, úgyhogy a Machete 2-t júliusban forgattuk le gyorsan, hogy szeptemberben már el is kezdjük a Sin City 2-t.

 

Ez még izgalmasabb lesz, mint az első rész. (mosolyog) Robert egy franchise-t szeretne létrehozni, és Machetét olyan szuperhősök tulajdonságaival ruházza fel, mint James Bond. Ugyanakkor Machete teljesen eltér az említett úriembertől. Machete nagyon innovatív a gyilkolás terén: szinte az összes létező háztartási eszközt felhasználja hozzá. Fontos hangsúlyozni, hogy Machetének ezúttal is küldetése lesz, a második rész is az illegális bevándorlásról fog szólni. Robert Rodriguez egy tízgyermekes mexikói családba született San Antonióban, így számára a különböző államok, illetve az amerikai emberek illegális bevándorláshoz való hozzáállása létfontosságú kérdés. Persze készíthetett volna egy komoly drámát is a szegény mexikói családok történetéről, de úgy döntött, hogy inkább a tömegkultúra nyelvén fogalmaz, és az összes bevált eszközt és híres színészt felhasználta arra, hogy egy sikeres és szórakoztató filmet hozzon létre. Úgy gondolom, Robert nagyon komoly történetet akar elmesélni ironikus, de egyben kritikus formában. Maga a történet sokkal nagyobb területen fog mozogni: Machete nem csak Texas államot, hanem az egész világot megmenti, a harmadik rész pedig egyenesen az űrben fog játszódni. Sok szempontból persze őrült a sztori, de Robert kreativitása itt a lényeg. A Machete Kills egy szórakoztató, ironikus mű, de egyáltalán nem egy hülye film.

 

Nem volt semmi probléma, 29 nap alatt forgattuk le a filmet, ami nagyon jó teljesítmény, Európában ez legalább kétszer ennyi időbe tellett volna. Robert nagyon szereti a színészeit, és különleges módszere van a forgatásra: nem egyszerre, hanem egyesével jönnek be hozzá a színészek. Ő nem pszichológiai drámákat rendez, hanem igazi 21. századi direktor, aki a képek közötti kapcsolatot és a szituációkat a vágás során teremti meg. Texasban, Austinban lakik, és ott, az egyik állami tulajdonú gyár épületében van a saját stúdiója, a Troublemaker Studios. Ha látnád például a szobát, ahol a Kémkölykök készült, meglepődnél, ugyanis egyetlen díszlettel és egy mozgó platformmal van felszerelve, ennyi az egész. Viszont elképesztő kelléktára és nagyon ügyes díszlettervezői vannak Robertnek, mivel szereti saját maga legyártani a filmjeiben felbukkanó eszközöket, fegyvereket – ők csinálták például az autókat a Kémkölykökben.

 

Az amerikai filmipar nem centralizált, Los Angelesben csak a nagy stúdiók és díszletek vannak, de a legtöbb filmet Atlantában, Louisianában, Texasban, Oregonban készítik manapság. Sok emberrel egyetemben, Robert is szeret Austinban dolgozni, itt lakik például Terrence Malick és Richard Linklater is. Úgyhogy Robert általában ide hívja a színészeket, megbeszélik telefonon, hogy melyik az a 2-3 nap, vagy melyik az a hétvége, amikor át tudnak ugrani hozzá, és akkor megcsinálják az egész filmet. Robert egy karizmatikus, sármos férfi, aki ráadásul sok energiát fektet a színészekkel való kapcsolattartásba, és ezért a színészek is szeretnek vele dolgozni. 

Alexander Rodnyansky  és Alexander van Dülmen

 

Jelentős mértékben. Sokszor én mondom ki a végső szót a filmet illetően. De például Robert vagy Billy Bob Thornton nagyon sok emberrel dolgoztak már a karrierjük során, és azt hiszem, azért választottak engem bizonyos filmjeikhez, mert – és ezt ők is hangsúlyozták – én is filmkészítő vagyok, és értékelem azt, amit csinálnak. Megbeszéljük a forgatókönyveket, karaktereket, sok időt töltünk azzal, hogy átvegyük az egyes jeleneteket, és közösen mindig találunk megoldást a felmerülő problémákra. Ezért ők tisztelnek engem, és én is tisztelem őket. Mindent megteszek azért, hogy a saját filmjüket készíthessék el. Ez nem a pénzről szól, én nem fektetek be a filmekbe: én producer vagyok.

Azok közül, amiknek a producere voltam, két orosz filmet emelnék ki: az egyik az Elena Andrey Zvyagintsevtól, amit tavaly díjaztak is Cannes-ban, illetve egy teljesen más típusú film, a 9th Company, amely az afgán háborúról szól. Szerintem ez egy nagyon fontos film volt, és az orosz közönség is nagyon szerette. Továbbá nagyon közel áll a szívemhez a Kelet-nyugat, amit Oscar-díjra jelöltek 1999-ben – ennek a filmnek a történetét, amely a szüleimről szól, én meséltem el Régis Wargniernek, a rendezőnek. Az amerikai filmjeim közül nagyon kedvelem a Jayne Mansfield’s Cart, és remélem, a Sin City 2-be is beleszeretek, amint elkészült.

Alexander Rodnyansky és Alexander van Dülmen

 

AZ Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott sajtóeseményen készült fotókat a Budapest Film Kft.-nek köszönjük. A képeken Alexander van Dülmen (Alexander van Duelmen), a Felhőatlasz egyik producere látható még.