bezár
 

zene

2013. 07. 24.
Laza szombat este a falusi Budapesten
Bánkitó Fesztivál, második nap
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A magyar fesztiválpiacon mintha évről évre komolyabb lenne a verseny. A fesztiválok nemcsak hogy futószalagon követik, de időben gyakran ütik is egymást, a nyári hónapokban hetente akár két-három jelentősebb, országos érdeklődésre számot tartó rendezvény is fut párhuzamosan. Az inkább budapestieket vonzó Bánkitó Fesztivál viszont a színvonalas programok ellenére kicsit kilóg a sorból, nem akar versenyezni. A második napon a koncertek mellett egyéb szórakozási lehetőségeket is érdemes számba venni.
Már csak azért is, mert kora délelőtt verőfényes napsütés űzi ki a sátrakból a fesztiválozókat, és július lévén sokan vágynak a vízparti pihenésre.

Ha már egymást érik a hazai könnyűzenei fesztiválok, a koncertkínálat mellett nem árt egyéb programokkal is vonzóbbá tenni őket. A vízparti rendezvényeknek ebből a szempontból tagadhatatlan az előnye, bár a nagyobbak látogatottságára nézve a vállaltan piacellenes, Budapestet három napra Nógrád megyébe költöztető, a Nagykörutat Tóparti sétánnyá varázsoló Bánkitó nem jelent fenyegető veszélyt.
BánkitóAkinek napközben éppen nincs kedve kirándulni, felolvasást hallgatni vagy színházat nézni, annak még mindig ott van a tópart. Apró szépséghiba, hogy a fesztiválhoz strand nem tartozik, bár a parton ötméterenként sorakoznak a stégek, amiket viszont pillanatok alatt lefoglalnak a kisebb-nagyobb társaságok,. A stégeken kívül mindösszes egy algától csúszó lépcsőn, illetve egy félelmetesen meredek létrán lehet a vízbe jutni.

Külön bejáratú, kiépített és fizetős strandfürdő azért van a tó túloldalán, viszonylag baráti áron, itt fesztiválozók és "civilek" keverednek.
BánkitóFeltűnő az általános élelemhiány, mivel a tábor területén délig nem üzemel a büfé, pedig a táblán hirdetett tojásrántotta tökéletes reggelinek tűnik.

A tóparti falatozónál hosszú sor kígyózik, a mérsékelten drága pizzériát kevesen választják, a falu élelmiszerboltjában viszont pillanatok alatt kapkodják el a zsemléket és egyéb péksüteményeket.

A strandbüfében többek felháborodására a lángos fogy el, és ahogy egy, a sorban előttem álló fiatalember hosszas kérdezősködés után tapasztalja, az étlapon szereplő fogások fele sem kapható már délutánra.
A közmédiától a gonzóigA falu tehát nem igazán készült fel nagyobb rohamra, és bár a fent említett élelmiszerbolt a tervezett délután egy óra helyett este hétig meghosszabbítja szombati nyitvatartását, nem lát további üzleti lehetőséget a rendezvényben, vagy éppen csak elfogy a teljes árukészlete…

Mindez azonban kevésbé zavaró, ahogy egy sátorszomszédom megjegyzi: fesztiválon elegendő a napi egy étkezés.

A strandolás mellett - mivel a Bánkitó a környezetvédők rendezvénye is - további programlehetőség a kerékpározás: aki nem biciklivel érkezik, az a parton bérelhet magának.
Vázsonyi JánosA zöldek mellett ott vannak még az emberi jogi aktivisták, a fesztivált zsidó vallási rendezvények is színesítik, ugyanakkor nem bukkannak fel Árpád-sávos övek vagy turulmadaras kitűzők.

Vannak viszont izgalmas témákat feszegető beszélgetések, melyek közül jómagam az újságírással foglalkozót hallgatom meg a tóparti vendégházban.

Sándor Erzsi rádiós újságíró és vendégei a közszolgálati és a kereskedelmi média különbségeiről, a halatom beleszólásáról, az egyes hírek fontosságáról, illetve a szépirodalomba nyúló gonzó újságírásról cserélnek eszmét. Érdekes megállapítás, hogy a híradásban a közszolgálatiság és a kereskedelmiség határai egyre inkább elmosódnak, hogy a kormány letiltott bizonyos szavakat, például a megszorítást, és hogy a közszolgálati hírek egyre kevésbé objektívek. 
Triton vs. Butterfly EffectA kereskedelmi híradókban ugyanakkor a katasztrófa- és bulvárhírek viszik a prímet, sokszor háttérbe szorítva olyan, az egész világot lázban tartó eseményeket, mint Michael Jackson vagy Margaret Thatcher halála.

A fesztiválozók tájékozottságát jelzi, hogy bár a gonzó újságírás fogalma és eredete nem mindenki számára világos, de kérdésre válaszolva a műfaj megteremtőjéről, Hunter S. Thompsonról azért a hallgatóság többsége hallott már. Nála és követőinél háttérbe szorulnak a száraz adatok és információk, előtérbe kerülnek viszont a vélemények, a tárgyhoz lazán kapcsolódó leírások, a hasonlatok - ezért a gonzó tulajdonképpen az újságírás és a szépirodalom határán mozog.
Triton vs. Butterfly EffectA fejtágítás után jöhet a zene, a Sirály színpad koncertjeinek sorát Járai Márk nyitja, és bár az énekhangja kétségkívül kiváló, a különböző magyar és világslágerek akusztikus feldolgozása leginkább csak a délutáni fürdőzés aláfestő zenéjeként működik.

Aztán következik a Triton vs. Butterfly Effect nevű formáció, amelynek produkciója, köszönhetően talán a lemenő napnak is, jóval hangulatosabb. A számok egy dal kivételével végig instrumentálisak, a folkmuzsikát Vázsonyi János virtuóz szaxofonjátéka teszi különlegessé.

A színpadi stég atmoszférájába amúgy könnyű beleszeretni, még a dj-k sem az unalomig játszott dalokból válogatnak.
Németh JuciA tábor Északi színpadán a nap sztárvendégeként a - többnyire angol nyelvű dalokat játszó - Nemjuci zenekar lép fel. Az elektronikus zenében utazó Anima Sound System egykori énekesnője, a saját rockzenekart alapító Németh Juci minden egyes koncerten pumpálja az energiát a közönség felé, és ezt teszi Bánkon is.

Később, mintegy levezetésként a Bankos & Bobakrome játszik órákon keresztül. A gitáros és a ritmusszekció fáradhatatlanul szolgáltatja a zenei alapot, az egymást váltó mc-k pedig hol megírt, hol rögtönzött rapszövegeket szavalnak.
NemjuciBár a szombat este a falusi Budapesten lazább, sokkal kevésbé fergeteges, mint általában a fővárosban, a közönség láthatóan jól érzi magát. Ismeretlen fiúk ismeretlen lányokat invitálnak tóparti napfelkeltét nézni, de hajnalban a negyedórás séta is soknak tűnik, és a szinte már-már csípős hideg sem éppen csábító. Látszik a lehelet, ami júliusban legalábbis furcsa, a húszfokos napi hőingadozás a nyár közepén nem indokolt.

De ha egy fesztiválon ez okoz csak kellemetlenséget, akkor nincs nagyobb baj. A víz meleg, a sör hideg, a lányok szépek.
nyomtat

Szerzők

-- Szarka Károly --


További írások a rovatból

Zenés táncszínházi kísérlet Mozart Requiemje nyomán / Festival d’Aix-en-Provence - Adelaide Festival, Theater Basel, Wiener Festwochen, Palau de les Arts Reina Sofía, La Monnaie koprodukció / De Munt, július 12.
Folytatódik a szakmai egyeztetés
MÜPA, Budapesti Wagner-napok, Ring 3: Siegfried. 2026.06.20.

Más művészeti ágakról

A 2026-os Őszi Margó Irodalmi Fesztivál zárónapjáról
Weber Kristóf Nyál című könyvének bemutatója az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon
Vida Kamilla közéleti költészettel kapcsolatos előadásáról
Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 43. számáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés