bezár
 

zene

2013. 08. 10.
Egy beteg társadalom becsületes tagjai
Sziget Fesztivál 2013, második nap
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egy beteg társadalom becsületes tagjai Lehet-e békésen, vidáman és szórakoztatóan politizálni? A kérdés nem egy új párt alapítása kapcsán merül fel, csak a Sziget Fesztivál második napját túlélve fogalmazódik meg bennem. A válasz pedig egy meglehetősen egyértelmű igen, ami persze nem újdonság, mert ha politikáról van szó, lehet szórakoztató egy könyv, egy színdarab vagy egy beszélgetős műsor is, na de ha egy koncert szinte összes számát áthatja a politika, és mindebből mégis hatalmas buli kerekedik, akkor az a banda tud valamit.
A spanyol Ska-P ezek szerint ilyen banda. Nem állítom, hogy nincsenek elvárásaink, mert a zenekar munkásságát ismerve valami ilyesmire számítunk, és nemhogy nem csalódunk, de a koncert egy kicsit még felül is múlja várakozásainkat: olyan zenéről van szó, amelyet valószínűleg nehéz lenne állva vagy ülve hallgatni, nem mintha ilyesmit terveznénk.
Ska-PA Madrid egyik külső városrészében, Vallecasban alapított ska-punk zenekar dalszövegei erősen kritikai hangvételűek, a tagok radikális baloldali beállítottságúak, már ha van értelme oldalak szerint kategorizálni. Mert például az Intifada című dal az izraeli-palesztin háború kapcsán az izraeli államot ítéli el, és a palesztinoknak követel szabadságot, az ilyesmiről pedig mifelénk általában nem a baloldaliság ugrik be elsőként az embernek.

Ugyanakkor a Ska-P alapvetően antifasiszta zenekar: nemzeti hovatartozástól függetlenül az erőszakot és a háborút ítéli el, kiáll a szabadság és az emberi jogok mellett, ellenzi a globalizációt és a kapitalizmust, a rendőri brutalitást és az egyházi konzervativizmust ugyanúgy, mint a halálbüntetést és az állatkínzást.
Ska-PÉs ott van például a Cannabis című nóta, amelyet még a gyengébbek kedvéért sem igazán kell spanyolról bármilyen más nyelvre lefordítani, mert a lega-legalización cannabis sor önmagáért beszél. A kender legalizálását meg sok-sok ország sok-sok polgára szívesen fogadná, és többek között ez a sláger indította el a Ska-P legénységét a nemzetközi hírnév felé.

Talán a hét közepén már ki lehet jelenteni, hogy a Sziget egyik legfelszabadultabb hangulatú, legjobban sikerült koncertjét látjuk-halljuk a Nagyszínpadnál.

Tulajdonképpen strandviseletben, mert a felül kifeszített csövekből a tömegre permetezett víz összemosódik a testek izzadságával. Talán csak az igazán konzervatív keresztények nem élveznék az előadást, például amikor a zenekari showman papi ruhába öltözve üzekedik egy felpumpált guminővel…
Biffy ClyroIgazán konzervatív keresztényből viszont láthatóan nincsenek túl sokan a Szigeten: magyar és mindenféle egyéb nemzetiségű fesztiválozók ugyanúgy ropják, mint a hallhatóan népes spanyol turista- és cserediák-különítmények, ők legfeljebb többet értenek a dalszövegekből, de a legalización mellett mi is értjük a libertad, az anarkia vagy a resistencia hívószavakat.

És hogy ez a sok-sok politizálás semmiféle komorságot nem hoz magával, az a Ska-P dicsérete. A punkzene darálását és a ska lüktetését úgy sikerült ötvözniük, hogy az elképesztően pozitív energiákat ad a közönségnek - lassú és szomorú dal még véletlenül sem hangzik el, viszont olyan pörgős és kirobbanó vidám, mint az El Gato López, elég sűrűn.
Biffy ClyroA Nagyszínpad esti fellépője a skót Biffy Clyro zenekar. Más világ: a brit szigetek borongása éles váltás a temperamentumos spanyol buli után, de legalább lehet egy kicsit pihenni is. Túl sokat azonban mégsem, mert a skótok is zúznak tisztességesen, leginkább a britek által amúgy is kedvelt indie rock keretein belül mozogva, több izgalmas témával. Nekem viszont valaki sörrel önti le a frissen lecserélt tiszta pólómat, ám ez kicsit sem zavar. Fesztivál van!

Jön is a következő koncert, egy olyan zenekar fellépése, amely szintén nem tudna létezni társadalomkritikus szövegei nélkül. Az együttes jelképe, az áthúzott kereszt ugyan kevésbé a vallás, mint inkább az egyház kritikája, de valószínűleg a Ska-P közönségéhez hasonlóan a Bad Religion rajongói között sincs túl sok keményvonalas konzervatív keresztény.
Bad ReligionEgy kicsit értetlenkedünk, hogy egy Bad Religion-szintű ikon hogy kerül a Nagyszínpad helyett az A38-sátorba, de nyilván a szervezők dolga eldönteni, milyen szempontok a fontosabbak. Ha a pillanatnyi népszerűség, akkor talán nem, de ha a rocktörténeti jelentőség, akkor a zenekarnak a kiemeltek között lenne a helye.

A Bad Religion ugyanis nem kevés későbbi pályatársra hatott, miközben megmaradt punkzenekarnak akkor is, amikor a hasonló stílusú és kaliberű bandák a pop világa felé kezdtek kacsingatni. Zenéjük egyik esszenciája a Punk Rock Song, de feszes tempójú a többi dal is - sőt annyira intenzív és levegővétel nélküli az egész koncert, hogy csak ámulunk.
Bad ReligionAztán a tudósító egy időre elszakad a fesztivál hangulatától, vagyis testileg ott van még, de egyik legkedvesebb személyes tárgya, fényképezőgépe elvesztésével mintha a szíve egy darabját tépték volna ki. A gyász az éjszaka hátralévő részére kihat, reggel viszont a talált tárgyak osztályán váratlanul minden megoldódik.

Ha ennyi társadalomkritikát kapunk, valószínűleg beteg társadalomban élünk, de úgy látszik, van remény. Léteznek például becsületes megtalálók.
Bad Religion
nyomtat

Szerzők

-- Szarka Károly --


További írások a rovatból

Nils Frahm: Day
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
Strauss Elektrája a Berlini Állami Operaházban
Recenzió Ábrahám Márta: Chaconne-kézikönyvéről

Más művészeti ágakról

art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés