Vidám, tűzrőlpattant lány tervezi jövőjét barátnőjével az 1920-as évek elején: szomszédos birtokok egyesítéséért érdemes megházasodni is, ha a leendő férj ellen semmi rendkívüli nem szól. Hiszen a partiképes jelöltek közül még viszonylag okos is a család választottja, ügyesen öli a vadgalambokat és hatékonyan idomít kutyát, szolgát, nőt. Thérèse (Audrey Tautou) azt reméli, frigyük valami jobbat hoz neki is, a házasság majd rendet tesz a fejében kavargó túl sok gondolata közt. Kiegyensúlyozottságot remél, mert szabadgondolkodó, gazdag apja korán megözvegyülve mindent megadott kislányának – a családi tűzhely melegén kívül. Biztonságot keres a véleménye szerint "az egyszerűbbek fajtájához tartozó" Bernard (Gilles Lellouche) oldalán, de az életének új keretet adó nász ketreccé változik hamar a modern nő számára. 

Turbékoló gerlepár, szinte 

Ám a földközeli, vaskos, gazdálkodói mentalitás rombolni kezdi az irodalmi művekben felizzó szenvedélyre vágyakozó, individualista ábrándozót. Nincs szó intenzív érzelmekről vagy harcról, míg a halál el nem választ, mérgezhetik egymás életét. Csak a nyári szárazságtól tűzbe boruló erdő lángol, a hitvesi ágy nem, és gyűlölet sem ég. A gyerek közös, a párna nem, színlelni boldog szerelmet nem okoz gondot a misszionárius pózt nyögve sem, de a kéz közelbe kerülő arzén új távlatokat nyit. Illetve az első szerelem lángolását megélő sógornőjének regénybe illő románca ébreszti rá Thérèse-t saját élete ürességére. Bár gyermekkoruk óta bizalmas barátnők – s hogy egymás közelében lehessenek, szinte azért ment hozzá Anne (Anaïs Demoustier) bátyjához a kétezer hektár fenyves ösztönzőereje mellett –, de nem tudja elviselni, hogy "kishúga" olyan érzelmi hőfokon izzik, mely önmagának nem adatott meg az esküvővel. A Sacre Coeur (Szent Szív) intézetében nevelkedett, magát mégis megperzselő, forrófejű lánykának se legyen része sokáig az elemésztő lobogásban, ha törvényes hitvese oldalán ő nem kapta meg a "szívünk dobbanása a világ ősrobbanása"-élményt! A vidéki hétköznapok sivársága, szárazsága elapasztja az örömforrásokat, Thérèse kezd épp oly képmutatóvá válni, mint új családja.

"finom kis mérgekkel a begyükben..." 

Az égetnivaló Bovaryné-utód – eredetileg Thérèse Desqueyroux, vagyis asszonyneve a film címe, tehát a férjéhez képest meghatározottság szintén hangsúlyos – aranykalitkában vergődik. Szárnyalni szeretne, de terhessége során még kevésbé tekintik egyéniségnek, már csak a családi fészket benépesítő új tojót látják benne. A (halott) madár motívumának ismételgetése az egyetlen túlzás talán a szép természeti képeket mutató, lagymatag filmben. A zabolátlan, világos, eleven táj tágas képei állnak szemben a felfűthetetlen családi házak többnyire sötét belsőivel. Gyakran nagyon közelről figyelhetjük a szereplőket, mintha azt hangsúlyozná a kamerabeállítás: minden apró mozdulatot, rándulást meg fog mutatni, hogy "veséjükbe látva" ítélhessünk.  

Sehol egy rózsaszín felhő

Miller filmje egyébként nem a bírósági tárgyalás után indítja a történetet, mint a regény szerkezetéhez hűbb, 1962-es adaptáció, hanem a boldog gyermekkort mutatja előbb. Kiélezve így a különbséget, s késleltetve a mérgezés kimenetelét. Vagyis Mauriac hajdani véleménye szerint is filmre kívánkozó flashback technikája helyett kronologikus fejlődési ívet kapunk, két kis visszapillantással már a vége felé. Hatásos kompenzáció viszont az asszony vágy(álm)ainak előzetes elkülönítő jelzés nélküli beillesztése. Most ezt tényleg megtette, vagy csak szeretné? – töprenghet a néző. Van viszont pár funkciótlannak tűnő jelenet, melyet biztos, hogy nem fog érteni, aki nem olvasta a Tékozló szívet, melyből a zsarátnokként végig megbújó-felszikrázó tűzmotívumot szinte csak a cigaretta képviseli a vásznon. A gyilkossági – és a szalmalángnyi öngyilkossági – kísérlet után a házaspár már-már egymásra találása sajnálatosan elnagyolt. Szolgálhatja ez esetleg a bizonytalanságban tartást (összejönnek megint?), vagy a feministák megríkatását (el ne szúrd, nőtestvér!), ám az érthetetlen tett egyes motivációs lehetőségeinek kihagyása inkább az előbbit támasztja alá. Pedig Párizsban utána… de ez már egy másik Thérèse-történet Mauriactól. 

"Engem is csak égve dobtak el…" 

Színészi alakításként kétségtelenül jól megoldott a "méregkeverő" asszony visszafogottsága, de látványként nem túl változatos. Máshoz szoktunk Tautou-tól. Esélyt kapott, hogy kibújjon a skatulyából, de itt meg nem nagyon kell játszania. Általában néz maga elé csupán, cigarettázik, ritkán elmosolyodik (amiért megdorgálják). A Szeretni bolondulásig nem egészen épelméjű hősnőjeként összetettebb karaktert formált meg. Beviszi-e a moziba rajongóit a többnyire kifejezéstelen, enervált arc? S a film végén elégedetten távoznak-e, akik az Amélie csodálatos élete vagy – hogy ne csak fiatalkori, legnagyobb sikerét említsem – a Tajtékos napok hősnőjét keresik?

Magyarországon tíz éve láthattuk legutóbb filmvásznon Claude Miller rendezését, mikor egy másik irodalmi művet, Csehov Sirályát dolgozta át. A 2012-es Cannes-i Filmfesztivál zárásaként bemutatott Tékozló szívet már csak az életmű megszakadása miatt is érdemes megnézni. Vagy a korabeli kalapok miatt. Lánglelkű fanatikusoknak pedig Audrey Tautou hangja kedvéért.



Tékozló szív (Thérèse Desqueyroux)
Színes, feliratos francia dráma, 110 perc, 2012

Rendező: Claude Miller
Forgatókönyvíró: Claude Miller, Natalie Carter, François Mauriac regénye alapján
Operatőr: Gérard de Battista
Vágó: Véronique Lange
Producer: Yves Marmion, Frédéric Bruneel

Szereplők: Audrey Tautou (Thérese Larroque), Gilles Lellouche (Bernard Desqueyroux), Anais Demoustier (Anne de la Trave), Catherine Arditi (Madame de la Trave), Isabelle Sadoyan (Clara nagynéni), Francis Perrin (Monsieur Larroque)

Forgalmazó: Vertigo Média Kft.
Bemutató dátuma: 2013.augusztus 22.
Korhatár: 12