Irodalmi beszélgetéseken, felolvasásokon ritka az igazi meglepetés. A költő felolvas, a kérdező kérdez, a költő válaszol, aztán megint felolvas. Hasonló események tucatjaira eljuthatunk úgy, hogy semmi váratlan nem történik, na nem mintha a hallgatóság zavarba hozása, esetleg kocsmai verekedés provokálása lenne egy-egy ilyen est célja. De azért akad néhány súlyosabb eset is.


Előzetesen nem terveztem, hogy bármit is rögzítek, majd lesz, ami lesz, a mellettem ülő Pethő Anita viszont jegyzetelni szeretne. Nagyjából másfél perc után azonban ő is feladja, becsukja a füzetet és leteszi a tollat. A kedélyesen fröccsöző Peer Krisztián ekkor kezd bele egy dalversbe, amelyben elmeséli, mit is csinálna miniszterelnökünkkel, Orbán Viktorral – a nótát nem a mély kormánypárti elkötelezettség hatja át...

Borsik Miklós ezt követően közös nevezőt keres a két költő, Pallag és Peer műveiben, ilyen például a befelé utazás, de hiába próbálja ebbe a mederbe terelni a beszélgetést, az már az elején csapongóvá válik. Peer többször közbeszól, váratlanul magához ragadja a mikrofont, hosszasan kutat az előtte heverő laptopon. Egy régebbi versét kezdi olvasni, majd olvasás közben egyszerűen kijelenti róla, hogy szar. Pallag láthatóan tudatosabban készült az estre, felolvas és szlemmel.

A felolvasóest akkor válik performansszá, amikor Pallag versmondása közben Peer a dohányzási tilalomról megfeledkezve, az épület falain belül, az asztalnál ülve rágyújt. Kedvesen, de kissé kétségbeesve szólnak neki a pult felől, ő nyugodtan kisétál az utcára, Pallag pedig gúnyosan megköszöni neki, hogy ellopja tőle a show-t: a verset szinte senki nem hallja, a füstölő cigarettás magánszám köti le mindenki figyelmét.

Néha azért egy kis komolyság is belefér, szó esik például a magányról és a vágyott nőről, utóbbi a versekben csak elképzelt személyként jelenik meg. Peer szerint hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a magány az okos emberek sajátja, akik gyerekkoruktól kezdve valami titkos tudás birtokában vannak, és ez elzárja őket a környezetüktől, pedig sokszor a hülyékről derül ki, hogy nekik van igazuk...

Bár az estnek igazán ritka az olyan pillanata, amelyet klasszikus irodalmi beszélgetésként lehetne értékelni, amikor Pallag kifogy a szavakból, a moderátor szerepét olykor elhanyagoló Borsik meg a papírjai között matat, kezd elszabadulni a pokol. Peer ugyanis elhatározza, hogy addig is szórakoztatja a közönséget, amíg csend van, ezért megkérdezi, hogy gondolkodtunk-e már azon, mit kellett csinálni édesanyánknak, hogy megszülessünk. Persze kérdésfeltevés közben nem pont ezeket a szavakat használja...

A közönség egy részének szimpátiája már rég elveszett, amikor a költő évtizeddel korábban megjelent kötetére terelődik a szó, és magából kikelve magyarázza, hogy mennyire nem érdeklik az olvasó elvárásai. Az olvasót különböző jelzőkkel illeti, amelyek közül még a legvisszafogottabbak is elegendők lennének ahhoz, hogy valakinél elszakadjon a cérna. És el is szakad...

A Macska pultjánál addig békésen italozó, jól megtermett középkorú férfi először a hangnemet kéri számon, majd mint irodalomkedvelő, az olvasóra tett megjegyzéseket könyveli el személyes sértésként. Mivel Peer továbbra sem fogja vissza magát, kihívja a költőt a kocsma elé, hogy intézzék el nézeteltérést odakint. Mintha egy westernfilmben lennénk, már csak a guruló ördögszekerek hiányoznak a poros útról, meg a bunyó közben megjelenő sheriff.

Már-már úgy tűnik, vér fog folyni, a konfliktus mégis pillanatok alatt, ütésváltás nélkül megoldódik, és ez legalább olyan váratlan fordulat, mint maga a vita kirobbanása. A helyiségbe visszatérve az úriember elismeri, hogy a költőnek azért vannak jó sorai, mire a nyugalmát végig megőrző Borsik epésen megjegyzi, hogy jó sorai valóban akadnak... Peer nem sokkal később üres poharával a pulthoz fárad még egy fröccsöt kérni – láthatóan nem a másodikat fogyasztja.

Én meg bajban vagyok, hogy mit is lehetne még egy tudósításban leírni, aztán szerencsére a Facebookon találok egy gondolatot Cserna-Szabó Andrástól az estre vonatkozóan, miszerint a költészet végre találkozott a valósággal. Tényleg ez történt.