bezár
 

film

2007. 07. 03.
München, Filmfest: a bőség zavara
Beszámoló a 25. jubileumi filmszemléről Münchenből - 1. rész
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
München, Filmfest: a bőség zavara „Micsoda hülyeség! Amíg az ember az egyiket eszi, húsz másikról lemarad” – a városszerte kiplakátolt négyzetescsoki-óriásreklám egyik szlogenje ugrik be. Hiába nőnek meg ugyanis a kritikus lehetőségei azzal, hogy a reggel 10 és a délután 3 közötti sávot is kihasználhatja a sajtóvetítésekre, állandó frusztrációt jelent, hogy már reggel tízkor is csak lemondás marad.
Szerencsére sajtóbelépővel a sajtóvetítéseken kívül a délutáni, és késő esti filmekre is váltható jegy, az este nyolcas filmek többségének kivételével, kivéve, ahol mégis. Szerencsére, mondom, mert a jubileumra idén a legjobb filmeket válogatták össze az egész világról, hogy Németországban először itt mutassák be őket. Így még a legkitartóbb mozizó is a bőség zavarában szenved.

Egy időben nyolc másik filmet mulasztok el, köztük két távol-keletit – helyesebben ázsiait, mert indiai és indokínai filmek vannak többségben a [a]http://www.filmfest-muenchen.de/dc/ffm_en/reihen/detail.asp?ID=453[text] szekcióban:[/a] két nemzetközi nagyfilmet, egy latin-amerikai és egy új német filmet, illetve egy korai Werner Herzogot, akinek, mint a legnagyobb élő müncheni rendezőnek, retrospektív szekciót szenteltek az idén. A mester és az általa is propagált fesztivál jubileumának a tiszteletére összeszedték majd minden filmjét, a rövidektől a dokumentumfilmekig, a legendás játékfilmektől a korai kísérletekig, és az eddig elkészült 52-ből 34-et le is vetítenek. A hazai művészmozi-üzemeltetők figyelmébe ajánlom e retrospektív listát. Érdemes lenne a filmeket, ha már ilyen jól összeválogatták itt őket, odahaza is levetíteni. De szigorúan csak ősszel, hogy bepótolhassam, [a]http://www.filmfest-muenchen.de/dc/ffm_de/reihen/detail.asp?ID=442[text]ami itt kimaradt.[/a]

Meg kell említeni a Richard Linklater-retrospektív sorozat [a]http://www.filmfest-muenchen.de/dc/ffm_en/reihen/detail.asp?ID=446[text]14 filmjét is.[/a] Linklater a Slacker című művével, 1990-ben, épp a müncheni szemlén futott be, ezért a jubileum alkalmából nemcsak műsorra tűzik minden filmjét, de a rendező személyesen ajánlja a munkáit a publikum figyelmébe. Az Oscar-díjas William Friedkin tiszteletére is van egy [a]http://www.filmfest-muenchen.de/dc/ffm_en/reihen/detail.asp?ID=450[text]válogatás.[/a]

El ne felejtsem az [a]http://www.filmfest-muenchen.de/dc/ffm_en/reihen/detail.asp?ID=452[text]új francia filmeket tömörítő[/a], illetve az [a]http://www.filmfest-muenchen.de/dc/ffm_en/reihen/detail.asp?ID=441)![text]amerikai indie műveknek szentelt moziszekciót![/a]

A bajor lokálpatrióta filmrajongók számára a legfontosabbak persze az echte német mozik: a müncheni szemle ugyanis az új német játék- és tévéfilmek bemutatkozási helyszíne is, 18 új játékfilm, illetve 17 tévéfilm szerepel a programban. Igaz, az új német filmek között dokumentumfilm (Holünderblüte), színházi riport (Luk Perceval Stuart Máriát rendez) is akad. Legelső elhatározásomat, miszerint az új német filmekről készítek beszámolót (nemcsak a nyelvgyakorlás reményében) mégis hamar felülírják a nemzetközi programban kínált csemegék: a Cannes-i nyertes Cristian Mungiu filmje (4 hónap, 3 hét meg 2 nap) vagy az új Schlöndorff, a kazahsztáni sztyeppéken forgatott Ulzhan (ejtsd ulzsán). Itt szerepel Szász János Ópium-a is. Van még gyerekfilmszekció is, rövidfilmekkel és igazi animációs nagyágyúkkal. Nem kis fesztivál tehát a müncheni, ahol ingyenes szabadtéri vetítésen a mindenről lemaradók kivetítőn élvezhetik az elmúlt negyedszázad legnagyobb sikereiből való válogatást. Bajorország nyári időjárását figyelembe véve (folyton esik, és az átlaghőmérséklet napközben 15-20 fok körül van) ezt inkább a különösen bátraknak ajánlom. Szerencsére az Open Air szekció filmjei közül majdnem mindet már láttam, így nem okoz gondot lemondani az esőben mozizásról és a sörözve fagyoskodásról.

A fesztivál számos helyszínen folyik, ezek gyalog is bejárhatók, jó tempóban a legmesszebbiek sem esnek több, mint 20 percre egymástól. A hivatalos fesztiválközpont a Gasteig (ejtsd sz-szel, nem s-sel). Az Isar-partra néző, bástyaszerű téglaépület stílusában a hajdani teuton lovagvárakat idézi ([a]http://images.google.com/images?sourceid=navclient&ie=UTF-8&rls=SUNA,SUNA:2006-14,SUNA:en&q=Malbork&oe=UTF-8&um=1&sa=N&tab=wi[text]Malbork, a mai Lengyelország),[/a] és a fesztiválközponton kívül állandó otthona a filharmóniának és a VHS-nek, amely nem a videókazettát jelenti, hanem a nyelvtanfolyamoktól a szakmai átképzésekig mindent szervező Volkshochschulénak a rövidítése. Ez magyarra fordítva olyan, mintha a Zeneakadémia és a Katedra nyelvvizsgagyár egy épületben működne. Fesztiválközpontnak nem ideális: a termekbe felsőbb utasításra táskát, üdítős palackot, kabátot, esernyőt bevinni tilos, amely egy komolyzenei hangverseny esetében természetes, egy egész napos fesztiválon viszont kicsit macerás minden film között kikérni az ugyanitt kapott táskát, katalógust a ruhatárból. Nem csoda, ha a szakmai közönség, ha csak teheti, a Maxx multiplex mozit választja, mely hat termével a fesztiválprogram zömét bonyolítja, zökkenők nélkül. (Természetesen itt is vannak kivételek: a David Lynchet bemutató portréfilm vetítése (Lynch) félbeszakad, mert a hang alig hallható. Kitűznek ugyan újabb időpontot, de sokan végleg lemaradunk a filmről.) További helyszín a kéttermes Rio a Gasteiggal srégen szemben, ahol se az üdítővel, sem a kukoricával nincsen gond (bár itt inkább a kis salsaszószos tortillachips járja – külön mutatvány lehet nem magunkra kenni filmnézés közben), a magát a legnagyobb vászonnal és tökéletes hangminőséggel hirdető Deutsches Museum (igen, ez a méltán híres technikatörténeti kiállítás helyszíne) az Isar közepén egy szigeten, míg a túlparton a Maxx, és újabb tíz perc séta után a Herzog- és Linklater-retrospektívek zömének otthont adó Filmmuseum várja a mozizókat. Ez utóbbi a Várostörténeti Múzeum épületében, a nagy vásártér vagy piac közvetlen közelében fekvő Jakab téren található. (Itt épült fel az új müncheni zsinagóga és zsidómúzeum, Daniel Liebeskind munkája.) Bár a tér – ha az idő engedné – remek kiülős helyekkel szolgálna, a díszburkolat kialakítása eszement zajjal jár. Ez a mozi esik legmesszebb a többi fesztiválhelyszíntől, és többen csodálkozva tapasztaljuk, hogy – állítólag a többi néző külön kérésére – a vezetőség rendeletileg megtiltja a későn jövők beengedését, még akkor is, ha több dokumentum- vagy rövidfilmet játszó blokkról van szó. A korlátozásnak semmi értelme, mert a kijárást nem tiltják, így többen egy-egy film után csörtetnek ki a blokkról. Így maradok le az egyik Herzog-dokuról, de szerencsére a „hogy írjak róla, ha nem engednek be?” érv végül győz, és a Korlátozott jövőt mégis megtekinthetem.

A programot fesztiválesemények kísérik. Két fotókiállítást láthatunk, afféle ízelítőt a müncheni film- és mozitörténetből. A Gasteig a moziépület-történeti kiállításnak ad helyet, és a második világháború utáni müncheni mozikat ismerhetjük meg belőle. Itt a multiplex nem nagy divat, ahogy a városszéli bevásárlóközpontba sem jár senki filmet nézni, így meglepően sok, a 41-ből 34 régi belvárosi mozi vészeli át a második világháború utáni ötven-hatvan évet. Külön érdekesség, hogy míg a mozi az ötvenes-hatvanas években társadalmi találkozóhely volt, és nem egy mozit a helyi arisztokrácia üzemeltetett, a hatvanas-hetvenes években sokukat pornómozivá alakították, Sophia Loren és a brilliánsokat viselő estélyi ruhás közönség helyett nyilván más szubkulturális réteget célozva meg. München mindig is konzervatív város volt, ezért a pornómozik működését ugyan nem tiltotta, de a film címeinek feltüntetését annál inkább, ezért a bejárat fölött csak annyit olvashatunk: ’címek a foyerban’. Egy kultúrtörténeti forrással kevesebb, eggyel azonban több… A másik kiállítás a Filmmúzeum alagsorában látható: egy lokálpatrióta autogramgyűjtő mániájának több száz dokumentumát mutatja be. Wolfgang Maier nemcsak híres emberek aláírását gyűjtötte, hanem le is fényképeztette magát velük: a kiállítás ettől még nem lesz érdekesebb.

Bár számos érdeklődőt vonz, végül ’unter uns’ jellegű kávéházi beszélgetés kerekedik a fesztivál alapításának történetéről szóló sajtóbeszélgetésen. Négy idős úr ül a pódiumon, és leginkább egymásnak sztorizgatnak „Hogy volt!” felkiáltásokkal. A közönség egyes tagjai ugyan időről időre pontosítást kérnek (Ez mikor volt? Hányban vagyunk?), a mesélés nem különösebben tárgyszerű, viszont sok kérdésre – ha közvetve is – de választ ad. Például arra, hogy bár vannak szekciók, ezek műfajilag elég vegyes képet nyújtanak (az új német film szekcióban ún. műfaji- és nagyjátékfilm, dokumentumfilm és alkotói portré egyaránt megtalálható), hogy a fesztiválnak nem a díj a lényege (vannak ugyan díjak, de ezeket jobbára nagy cégek, bankok, civil szervezetek osztják, és nem is a fesztivál végén, hanem ötletszerűen, gyakorlatilag kevés figyelemtől kísérve), hanem a müncheni közönség moziba csalogatása, afféle film-ünnep, Bürgerfest létrehozása. (Ha a szónak nálunk nem lennének egyoldalú politikai konnotációi, polgárfesztiválnak is fordíthatnánk.) Azért van nyáron, hogy film után ki lehessen ülni a sörkertekbe (Münchenben Biergartennek csak azt lehet nevezni, ahol legalább egy gesztenyefa ad árnyat), és az Augustiner, Franziskaner, Paulaner, Erdinger, Löwenbräu, s a HB a város közigazgatási határán belül fekvő sörfőzdéjéből való világos vagy sötét búza- vagy árpasöröket kortyolgatva a filmről – is – beszélgethessenek. Az adomázók hosszasan kitérnek arra, milyen szorgos munkával járták végig a sörkerteket, és milyen alternatív megoldásokat kerestek arra az esetre, ha esik, ami júniusban szinte mindennapos. Nem a berlini fesztivál konkurenciáját akarták létrehozni, bár az ötletet az adta, hogy Berlin a hetvenes években nyári fesztiválból téli fesztivál lett (őket ugyanis nem a sörözés, hanem a filmforgalmazás praktikus szempontjai vezették – egy nyári fesztivál hiába hoz sikert, őszre már nincs hírértéke, nyáron meg öngyilkosság a moziforgalmazás). A budapesti Titanic fesztiválhoz hasonlóan elsősorban független, moziforgalmazásba nem kerülő alternatív filmeket akartak bemutatni (a hetvenes évek a mozis helytörténeti kiállítás szerint a pornó fénykora volt), a városnak mozizási, a szakmának szórakozási és informális-információs lehetőséget akartak adni. Azért lett nemzetközi a fesztivál, hogy az ide meghívott új német filmeket jobban el lehessen adni, nagyobb promóciós lehetőséget adva nekik.

Az időközben megfelelővé vált politikai klímában az ötlet támogatásra talált. Az 1978-as önkormányzati választásokat ugyanis a balliberális SPD nyerte – ezért sem szerencsés a polgári szó ez esetben, akik támogatták az ötletet. Ennek ellenére az 1983-as első fesztiválra hosszú volt a ráfutás, olyannyira, hogy az első müncheni filmfesztivált Hamburg városa rendezte meg. A hanzavárosban ugyanis meghallották a hírét, hogy a münchenieknek nehézségeik támadtak a várossal való egyezkedésben, és felajánlották önzetlen segítségüket: 1979 őszén a fesztivál vonattal Hamburgba utazott, és Hamburgban azóta is van évente fesztivál. A müncheni a szakma és a közönség találkozásáról szól, és sokkal inkább a közönségen, mint a szakmán van a hangsúly. (Németországban nincsen a mienkhez hasonlóan, minden műfajt felölelő egy nagy szemle. A mannheimi nagyjátékfilmes és dokumentumfilmes mustra, ahol fogadnak Torontóban vagy Cannes-ban már bemutatott filmeket, az oberhauseni nemzetközi rövidfilmszemle, a Hof nemzetközi elsőfilmes, míg a kasseli Documenta inkább képző- és médiaművészeti fesztivál.) Ennek ellenére a müncheni nem afféle falusi fesztivál, és itt az irónia München közismert gúnynevét idézi föl: a németek Millionendorf (kb. milliós nagyfalu) címkét ragasztották rá, utalva arra, hogy nem egy Berlinhez fogható metropolis. Különösen nem nevezhető falusi fesztiválnak, lévén, hogy a hetvenes években nem az elszigetelt Nyugat-Berlin, hanem a bajor főváros volt a művészek fővárosa. A majd egy évtizedes előkészítés után megnyílt a müncheni fesztivál. A többi már történelem, és mert a beszélgetés itt megszakad, néma csend.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Cseicsner Otília --

Anglista-műfordító-szerkesztő-dramaturg


További írások a rovatból

Bodzsár Márk: Drakulics elvtárs
Beszámoló a 16. Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválról
Quentin Tarantino: Volt egyszer egy... Hollywood
Ari Aster: Fehér éjszakák

Más művészeti ágakról

színház

8in1 élmény 8in1 élmény
Textúra a Szépművészeti Múzeumban
Interjú Láng Annamária színművésszel a külföldi színjátszásról, rendezőkről, idegen nyelvekről
irodalom

Kidobni a metafizikát Kidobni a metafizikát
Kritika Purosz Leonidasz „Egy férfi sosem hagyja félbe” című kötetéről (Magvető, 2019)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés