bezár
 

gyerek

2014. 01. 31.
Mindenhol ott kéne lennie
Krusovszky Dénes: mindenhol ott vagyok (versek), Magvető, 2013.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mindenhol ott kéne lennie A Krusovszky csöndes, a Krusovszky szomorú, a Krusovszky sose volt gyerek. Erre gondolok, ha Krusovszkyra gondolok, és jönnek, csak dőlnek a csöndes, szomorú, túlérett verssorok. Aztán egy vékonylábú kölök zöld klottgatyában megáll a várostól távol, és szövegelni kezd. Ráfogom, középső gyerek, van benne praxisom, érzékeny, nyűgös és bölcs, mint a napkeletiek. Dénes kicsiben pont ilyen lehetett, jól eltett mindent abban a szőke fejében, mert most ugyan barna, de minimum egy nagynéni biztosan állítja, háromévesen búzaszőke volt.

Mostanában úgy olvasok, teszem át rögtön gyakorlatba, kutyás könyvet kutyán, gyerekest gyereken tesztelek. Mindenhol ott vagyok. Írta Krusovszky Dénes, "Miért nem értik ezt a felnőttek?", már a felütés bejön, jó fej ez a Dénes, nem kavics, nem kéreg, nem biciklicsengő, nem fűnyíró. Hoppá, ugrik az összhang, a legkisebb protestál, elektromos fűnyíró, hát milyen sokáig az akartam lenni. A középső menti ki a költőt, de mégse lettél, rád is érvényes tehát "a fűnyíró, az nem én vagyok". Leragadnak, folytatják a sort, a fikusz benjámin nem én vagyok, berekesztem, kezd ebből sok lenni, a HVG nem én vagyok.

A pocsolyában tükröződés szép, annyira szép, hogy legközelebb, ha esik, belenézetem őket. És nem fogom elcipelni onnan egyiket se, inkább majd Narcisszuszt mesélek, Marnot idézek fejből, őrület, mi mindenre visznek a Krusovszky versek. Vannak itt biciklitolvajok, galambetető, magányos néni, vannak vámpírok is, unalmas szakma, orkok, trollok, vérfarkasok, lélekbe sétál a foltember. Az arca, "az is foltból volt". Szürreális álomban fűcsomóvá lenni mindannyiunk szerint a legjobb. Jobb, mint virágnak. Mint fának. Mint svédgombának, a legkisebb szerint.

Kitör bennem a frász a svédtől, mintha meghallotta volna, mit gondolok. Van egy könyvem, 1975, Móra, pont ennyi voltam, amikor olvastam, nagyjából nyolc. Bárhogy hívhatnának, mondja Krusovszky, "miért épp ez lett a nevem", olyasmi hangsúllyal, ahogy Britt G. Hallqvist kérdezi, "Miért hívják a széket / éppen széknek?", Holnap nyolcéves leszek, ezt meg az Ingrid Sjöstrand mondja, mindenki nyolcéves, én, ő meg a pipaszárláb gyerek. Az akvárium, otthontalanok, és a nénike a földszintről mintha itt folytatódna. Mamának este nincs ideje / a gyerekekre, (a papának, és a nővérének sincs, mondja Ingrid), Dénes pedig hiába akar mesélni, "apának még át kellett néznie valami munkát, / anya meg a barátnőjével szkájpolt", és így tovább. Bár eddig is hallottam párszor, ez és ez a svédekre hajaz, nem volt az más, mint olyasmi. Ez a könyv tényleg ugyanazt műveli, úgy húzza elő a szív cserepeit, ahogy az északiak csinálták anno.

A tesztelt közeg új kategóriát vezetett be, felsorolós versek. Lett ezen belül is kettő, az egyik unalmas (I.), a másik tökjó (II.). A "letérdelek" a száraz dolgok mellé az I.-be tartozott. Hiába olvastam fel nekik, mindig kicsit mást téve hozzá, lássák, mennyire megható, még egyszer és még, elég volt ebből egy is, elmennek, soha vissza nem jönnek, ha tovább folytatom. A Csak című persze jellemzően a II. lett, "Miért hisztizek már megint? / Csak", nyomták is kánonban, tépték el egymástól a könyvet, ki olvassa fel. Az Ahhoz van kedvem ugyanígy járt, vagyis én velük, "nincs kedvem az ablakon kinézni, / nincs kedvem a plafont bámulni (...) nincs kedvem válaszolni".

Krusovszky Dénes (fotó: Bach Máté)

A Miért jó a számítógép?-en behergelődtek, hú meg még a Minecraft, a Zoli sír-on elérzékenyültek, a Peti is sír néha, az Igazi seb-nél húzkodni kezdték a gatyáikat, összemérni, nekem igazibb. Nekem a nagypapás volt a legigazibb. Ahogy összegyűlik ez a három férfi, a Krusovszky-gyerek, az őt sokféle, színes, nem bűbájos, sokkal inkább érzékeny képeiben továbbmesélő Boros Mátyás és a nagypapa a könyv legszebb oldalpárja. Nem jó, mert akkor hol van a Nekem lila a szívemnek kedves sárga zöldikével, szürke pónival, a befejezéssel, hogy "sosem lesz jogsim, / ezt mondta a Krisztián, / de ez hülyeség, / apa is vezet, / pedig neki is mindig / anya mondja meg / a színeket". Ha ezután Krusovszkyra gondolok, jön, csak dől a kutya szájában a béka, húslevesben az arcom tükörképe, jönnek a zombik, a foltemberek, a mindenen nevető gyerekek, de szerencsére nem tűnnek el vek a csöndek, a szomorúság és a hőmérő mögé szorult vitorláshalak.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Vécsei Rita Andrea --


További írások a rovatból

gyerek

Párbeszédre hív, szórakoztat, tanít Párbeszédre hív, szórakoztat, tanít
Bryan Caplan – Zach Weinersmith: Szabad a pálya
gyerek

Visszatérés az elhagyatott rétre! Visszatérés az elhagyatott rétre!
Jurik Kristóf: A kuflik és az Akármi

Más művészeti ágakról

Krasznahorkai Balázs: Hasadék
színház

Szürreális találkozás báb és ember között Szürreális találkozás báb és ember között
Bunrakuról, óriásokról és marionettről
Bemutatták K. Horváth Zsolt új kötetét, A bundátlan Vénuszt, Prae Kiadó, 2021


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés