Othello, vagy amit akartok / Othello Szegeden / PRAE.HU

Nem tekinthető véletlennek, hogy fontosabb elfoglaltságra hivatkozva sokan elhagyták a színházat az első felvonás után. A túlterhelt színpadkép és egyúttal a széteső elgondolás kiteljesedett az első felvonás végére, amikor már a tükrös falról visszaverődő reflektorfény olykor elvakította a nézőt, és megjelentek a farmernadrágos, öltönyös, valamint militáns figurák mellé a reneszánsz kosztümök a színpadon, és elöljáróban egy faló is végiggurult egy csontvázzal a hátán, valamint underground (Tiger Lillies) zene szólt visszatérő jelleggel.

A stílus-összeférhetetlenségektől agyonzsúfolt koncepció a második felvonásra azonban egyszerűen kifulladt. A rendelkezésre álló akusztikai valamint vizuális eszközkészlet ellenére végül olyan fárasztóan vontatott előadásba torkollott, amelyben a sok provokatív kiegészítés öncélúsága még hatásvadászatnak is kevésnek bizonyult. Ezen Kárász Zénó Othellójának egytónusú üvöltözése és Gidró Kata Desdemonájának szintén egysíkú bájolgása sem sokat segített.

Pedig ígéretesnek indult. A rendező nem elégedett meg a színpadtérrel, kibővítette a játékteret a zenekari árok, de még a nézőtér bevonásával is. Jago (Pataki Ferenc) és Rodrigo (Poroszlay Kristóf) a nézőtérrel szemközt álltak, de a páholy felé beszéltek, ahonnan Brabantio (Jakab Tamás) válasza elindította a bonyodalmat körvonalazó párbeszédet. Desdemona apját éjjel ébresztette föl a lányba viszonzatlanul szerelmes Rodrigo és Othello kinevezését irigylő Jago. Gyertyatartóval a kezében lépett be Brabantio és kísérete – napszaknak megfelelően és a néző meglepetésére – az alig megvilágított nézőtér egyik bejáratán keresztül.

Ez a tér viszont egyre csak szűkült, hiszen annak ellenére, hogy a tekintélyes díszlet ezerféle lehetőséget kínált, ez kihasználatlanul maradt. Inkább a kényszerű törekvés érződött, igazi viszonyba lépés helyett a – jobb esetben – illusztratív háttérrel.

Mira János romdíszlete körbe-körbe forgott, olykor Ciprus szigetét jelezte, olykor egy angol zászló kivetítésének adott helyet, ami azért is lehetett fontos, mert ha Jago I love England feliratú pólójának és a Bohóc hátára kötött brit zászlónak vagy az angol zenének elfeledtünk volna jelentőséget tulajdonítani, itt volt a kiváló alkalom, hogy megtegyük. Hogy milyen jelentőséget, az viszont jó kérdés, mivel az angolokról semmi nem derült ki a darabból azonfelül, hogy Jago szerint jó sokat tudnak inni.

Jago szerepe azért is összetett, mert az ő Othellót célzó bosszúvágya túlnő rajta, egy idő után mindenki érintett lesz a kisstílű elégtételében, és ez végül négy életbe kerül. Pataki Ferenc inkább a karakter gátlástalan rosszindulatát domborította ki, amely így is elnyerte a maga értelmét, csak kiaknázatlanul maradt az a lehetőség, hogy a visszafordíthatatlan események nyomot hagyjanak egy pusztán a hiúságában megsértett emberen. Ez némiképp késleltethette volna a darab rohamos ellaposodását.

"Ahol kell humoros, ahol kell drámai" – olvassuk egy helyütt az előadásról. Ez azért is érdekes, mert leggyakrabban Pataki egy-egy felejthetően gyenge kísérletéről akkor derült ki, hogy vicces lett volna, amikor némi erőltetett illemkacaj felhangzott a nézőtéren. A darab drámaiságát pedig fokozottan visszavetette a sorozatos tessék-lássék összeölelkezés és a mesterkélt ömlengés Kárász Zénó és Gidró Katalin részéről, így a darab egyik tetőfokát jelentő gyilkosság sem lett különösebben megrázó. Ekkorra már tudni lehetett – amit a kulcsszereplők első megjelenésével még csak sejtettünk – hogy a rövid színpadi szerepléssel és még rövidebb szövegekkel játszó mellékszereplők alakítása lesz kiemelkedő. Ilyen a szánnivalóan bugyuta Rodrigo Poroszlay Kristóf könnyedén természetes előadásában, valamint a Cassióba (Rédei Roland) szerelmes Bianca (Csorba Kata) magabiztos és meggyőző alakítása.

Mindez azonban vajmi kevéssé kárpótolt a darab kaotikusságáért, amelyet a rendező nem tudott, vagy nem akart összefüggő egésszé szervezni. Az is magyarázat lehet ellenben, hogy ez a koncepció nélküli koncepció volt a cél, a különböző korok ötvözésével érzékeltetve a széteső világot, de még egy ilyen erőltetett magyarázat sem változtat az előadás élvezhetetlenségén.

William Shakespeare: Othello, a velencei mór

Szász Károly fordításának felhasználásával
Zene: Händel & Tiger Lillies

A velencei dózse: Ádám Tamás
Brabantio, szenátor: Jakab Tamás
Gratiano, Brabantio fivére: Flórián Antal
Lodovico, a rokonuk: Kedvek Richárd
Othello, nemes mór, Velence állam szolgálatában: Kárász Zénó
Cassio, a hadnagya: Rédei Roland
Jago, a zászlósa: Pataki Ferenc
Rodrigo, velencei ifjú úr: Poroszlay Kristóf
Montano, Ciprus kormányzója: Pálfi Zoltán
Bolond, Othello szolgálatában: Báhner Péter
Desdemona, Brabantio leánya és Othello felesége: Gidró Katalin
Emilia, Jágó felesége: Kéner Gabriella
Bianca, Cassio kedvese: Csorba Kata
Hírnök, Matróz, Követ, Tisztek, Nemesek, Hírnökök, Szenátorok, Katonák: Báhner Péter, Bánvölgyi Tamás, Varga Bálint
Zenészek: Rákai István, Stefanik Sándor, Takács Zoltán

Díszlettervező: Mira János
Jelmeztervező: Bianca Imelda Jeremias
Világítástervező: Stadler Ferenc
Mozgókép: Káldy-Kovács Gábor
Zenei asszisztens: Kovács Gábor
Súgó: Almási Gyöngyi
Ügyelő: Báhner Péter, Stefanik Sándor
Rendezőasszisztens: Kaj Ádám

Rendező: Bodolay Géza

Bemutató: 2014. január 23.
Szegedi Nemzeti Színház

Fotó: Ujhegyi Éva

színház

Szerzők

További írások a rovatból

Más művészeti ágakról