Térben és időben valami furcsa képzeletbeli helyen vagyunk a 2014-es prágai könyvvásáron. Magyarország a díszvendég, s a pozícióhoz mérten igyekszünk minél sokszínűbb képet felvillantani magunkról. A díszvendégség standja eklektikus: hatalmas fotók vonultatják fel irodalmunk nagyjait a múltból: fürdőző Karinthyt és Kosztolányit, szivarozó Juhász Gyulát, a polcokon erre a korszakra utal a Nyugat képeskönyv, de a kiállított könyvek között felülreprezentált a cseh nyelvre fordított kortárs irodalom Esterházytól Borbély Szilárdon át Harcos Bálintig, Tóth Krisztinán át Grecsó Krisztiánig. Az igényesen válogatott könyvtárba érdekesen illeszkedik a Mágus kiadó kínálata, ezt vélhetően a prágai vásár nagy területét uraló sci-fi és fantasy standok és programok teszik indokolttá.



A színpadot időről időre csíkos pólós piros orrú bohóccsapat foglalja el, az alapkoncepció - a vurstli-hangulat megidézése – részeként, a cseh közönséget láthatóan szórakoztató jeleneteket adnak elő, majd néptánccsoport lép fel – de a programok többi része kevésbé vidám tematikát követ. Párat kiemelve: bohemisztikai tanulmánykötet, katolikus irodalmi  antológia bemutatója, Javított kiadás és Melankólia könyvbemutató.

Az összkép ha nem is vásári hangulatot árasztó, inkább kissé szomorkás tabló, de az izgalmas beszélgetések sokakat vonzanak, s nem tűnik csalódottnak az sem, aki esetleg a vurstliba váltott jeggyel a szellemvasútra került.

Az első meghívott, Háy János művei egyelőre nem olvashatók csehül, így a pódiumbeszélgetésen a hallgatók csak az elmondottakból következtethettek a művekre, többek között a Xanaduról vagy a Mélygarázsról szóló ismertetés alapján. A prágai Magyar Intézet és a Balassi Intézet közös kiadásában megjelent cseh nyelvű magyar katolikus antológia bemutatója már konkrétabb ismereteket nyújt. A bemutatót vezető Martin C. Putna, a cseh katolikus irodalom szakértője és Esterházy Péter ismerője fontos vállalakozásnak nevezte az antológia létrejöttét. A magyar irodalmat és a magyar szerzőket jól ismerő irodalomtörténész két dolgot emelt ki a kötettel kapcsolatban: egyrészt számára különösen érdekes volt, hogy a máshonann ismerős, de nem a katolicizmussal kapcsolatban emlegetett szerzők, például József Attila vagy Kassák Lajos új kontextusban értelmeződnek. A másik szembeötlő tény a zsidó származású szerzők jelenléte: Radnóti Miklós, Sík Sándor katolicizmusa. A cseh irodalom katolikus szerzői között, mint Putna megjegyezte, kevés olyan írót találni, akik zsidóként és katolikusként elfogadottak. Hatos Pál, a Balassi Intézet igazgatója történeti kontextusból világította meg a kérdést. Elmondta, hogy a magyar katolikus irodalom címke félrevezető lehet, hiszen nem a felkezeti hovatartozást vagy az egyházi irodalmat jelenti a huszadik században. A katolikus irodalom Hatos szerint a keresés hagyományához kapcsolódik, Babits katolikus fogalma mentén az egyetemességet, vagy a "költő vagyok és katolikus" nem szükségszerű egymásmellettiségét fejezi ki. A Vigilia körét sem a felekezeti hovatartozás szabja meg, s ahogy József Attilánál, másoknál is megfigyelhető, hogy bizonyos életszakasz szükségszerűen vezet el az egzisztenciális kérdésfelvetésekig.


Spiró György pódiumbeszélgetésén a közép-európaiság útvesztőiben bolyong. Úgy gondolja, a fogalom csak a képzeletünkben létezik, valóságosságát erősen megkérdőjelezi, s ha volt is valaha ilyen eszme, a Monarchia idejében, mára ezt a szellemi közösséget Magyarország balkanizálódása teljességgel felszámolta. A közép-európai tudatot mostanra az orosz irodalomból ismert "felesleges emberek" élete alakítja, szellemi romlást lát, kiüresedett tereket, bérrabszolgákat, ingázókat, hozzáadott szellemi érték nélküli teljesítményeket."Ez egy senkiföldje" - jegyzi meg, amit nem tagad meg, annak ellenére, hogy látja a rossz tendenciákat.

A közép-európai gondolat bukkan fel a bohemisztikai tanulmánykötetről szóló beszélgetésen is. Kiss Gy. Csaba Spiróval ellentétben optimista, szerinte a cseh-magyar kulturális kapcsolatok történetét fontos végigkövetnünk, a közös identitás gyökereit tudatosítanunk. Noha a beszélgetés során Kiss Gy. számos múltbéli példát hoz a kulturális együttműködésre, némiképp árnyalja a képet, hogy a másik két meghívott, Vörös István és Mészáros Andor a nemrég felszámolt PPKE cseh tanszékének haláltusáját is megemlíti.

A díszvendégség "nagy dobása" kétségtelenül Esterházy Péter meghívása a frissen megjelent cseh nyelvű Javított kiadás kapcsán. Esterházy és az őt kérdező Martin C. Putna egy évvel korábban a HC-ről beszélgettek, s az olvasókat valószínűleg az azóta eltelt időben magához vonzotta Esterházy - a terem zsúfolásig telik a bemutatóra. A történet megírásának körülményei ismertek a magyar olvasó számára, és nyilván EP is jópárszor elmondta ezeket hasonló író-olvasó találkozókon, ám ennek ellenére jól érzékelhető a hallgatóság megrendülése - annyira felkavaró, hogy időről-időre a tolmács is belegabalyodik EP mondataiba, hol csehül beszél a magyar fülhallgatósokhoz, hol magyarul a csehekhez. A felejtéshez előbb emlékeznünk kell, ehhez azonban erő és elszántság szükségeltetik. Az irodalom alkalmas arra, hogy a kollektív emlékezést segítse, s ezáltal a tágabb közösség is megszabadulhasson valamitől - mondja Esterházy a történet kapcsán.

Tóth Krisztina a kisemberek és az ötvenes évek Magyarországát idézi fel az Akváriumról szóló beszélgetésben, Földényi F. László pedig a melankólia fogalmát járja körül, a Melankólia című kötet cseh megjelenése kapcsán. A magyar-cseh kapcsolatok valóságába kalauzol el a Hrabal magyarul beszélgetés, ahol nemcsak Hrabal szövegeinek fordításáról, hanem a Hrabal könyvének utórezgéseiről is hallunk egy meglehetősen hosszúra és hallgatagra sikerült rajongói látogatás kapcsán, amelyet Esterházy Péter követett fel, zöldfülű negyvenesként. Hrabal kisemberei és a magyar olvasók rendíthetetlen Hrabal-imádata azonban mintha mégis valami olyasmit sejtetnének, hogy vannak közös történeteink, vagy legalábbis hasonló gyökerű szenvedéseink. De lehet, hogy ezek afféle zsebcselek, vagyis ahogy az eredeti cím hangzana: csomók a zsebkendőn. "Tedd mondatba" - legyen ez a végszó, Esterházytól.

Fotók: Gál Attila (Prágai Magyar Intézet)