A Szabadesés plakátjára nyugodtan rá lehetne írni a figyelmeztetést: a film nyomokban Hukklét, Taxidermiát és Nem vagyok a barátodat tartalmaz. Jó hír ez annak, aki szerette Pálfi korábbi munkáit, de nem kell hogy elvegye a kedvét annak sem, aki kevésbé. Mert igaz ugyan, hogy feltűnnek a Szabadesésben a rendező korábbi képi, narrációs és motivikus megoldásai, de az ismerős összetevők új konstellációban, új hangsúlyokkal kerülnek vászonra, ezért a film nem hat puszta önismétlésnek.

A hét minitörténetből álló kvázi-szkeccsfilmes szerkezet − amelyben megleshetjük, hogyan élnek, mit tesznek az emberek egy pesti bérház különböző lakásaiban −  a Taxidermia osztott narratívájára és a Nem vagyok a barátod  epizodikus elbeszélésmódjára egyaránt emlékeztet, de nem ismétli egyiket sem. A több epizódban kitüntetett szerepet kapó, testcentrikus képi sokkolás  is („inverz” szülés, „steril” szex) a Taxidermia nyomdokain halad; ugyanezen sokk-vizualitás szelídebb eszközei pedig, a kellemetlenül taszító, „anatómiai” szuperközelik (a kórustagok szája, az öregember lábkörme) a Hukkle hűvös, „természetfilmes” közelképeit viszik tovább új funkcióban.

A film domináns hatáseszköze a túlzás, a valóság abszurd kifordítása és a meglepetés-dramaturgia, aminek szerzői előzményeit szintén elsősorban a Taxidermiában láthattuk. A bizarrtól a groteszken, abszurdon át a szürreálisig terjedő skálán mozgó jelenetek olajozottan keltik és oldják a feszültséget, hol high concept ötlet, hol enigmatikus, sugalmazó mininarratíva jegyében. Elképedünk, kényelmetlenül érezzük magunkat, majd felnevetünk, hogy aztán gyorsan lefagyjon a szánkról a mosoly. Amikor a bevezető epizódban a nyugdíjas  házaspár gyógyszer-porciózással, kenyérvég-darálással kitöltött roncséletének enyhén komikus rajza egy nagy ugrással a teljes abszurditásba torkollik, már tudjuk, ebben a filmben „bármi” megtörténhet. És meg is történik. Az abszurditás többször epizódzáró poén vagy csúcspont (falon átlépő fiú, szájból kimászó bogarak), máskor költői, mágikus realista motívum (tehén a lakásban), egy  alkalommal pedig a film narratív világából való részleges kilépés, a filmes és a televíziós kódrendszer ütköztetése válik abszurddá.  

A Szabadesés éjsötét társadalomképe már nem a Taxidermiát, inkább a Nem vagyok a barátod pesszimizmusát idézi. Míg ez utóbbi film főként a szeretetvágyat kísérő szeretetképtelenséget − mint a párkapcsolatokat szétziláló, társadalmi léptékű problémát − vette górcső alá, addig a Szabadesés szociális diagnózisa szerteágazóbb, és ha lehet, még keserűbb. A kerettörténet rigolyákba és pénztelenségbe belenyomorodva vegetáló idős nénije és bácsija − noha nem mentesek az önzéstől −  még valamennyire szerethető figurák, Kaurismäki fekete humorba burkolt elesettjeit  idézik. A többi epizód viszont súlyos erkölcsi hibákkal bíró vagy beteges pótcselekvésekbe menekülő figurákat leltároz  egy értéktorzult világban – többnyire karikírozva, Roy Andersson-féle tragikomikumba csomagolva. Ebben a társadalomban minden kifordítva, képmutatóan, de legalábbis nagyon rosszul működik: a fásult jógaoktató visszahúzza a földre a  mesteri tanítványt,  a gázsi és a pálinka foglalkoztatja a kufárok kiűzéséről éneklő kórust, a szül(et)ésből halál lesz. Szociológiailag pontos  – még ha tartalmában nem kifejezetten eredeti is –  a hamis menekülőutak ironikus kritikája:  szívcsakra-ezotéria, egészség- és tisztaságmánia,  televíziós reklám-sitcom agymosás.  

A szkeccsfilm-szerkezet mindig azzal a veszéllyel fenyeget, hogy egyes epizódok kiválnak az egészből, de Pálfi jó érzékkel tartja egyben filmjét. A mindent átszövő, a realitást az irrealitással megvilágító, kritizáló látásmódon túl ehhez járul hozzá a ház mint azonos helyszín, a keretelbeszélés és a kvázi-főszereplő idős asszony vissza-visszatérő alakja  –  Molnár Piroska visszafogott eszközökkel, hibátlanul kelti életre a figurát. Az otthonkák végeérhetetlen rétegeibe burkolt nő – amint felküzdi magát a lépcsőházban vagy leveti magát a magasból – szinte már csak üres test: nem az emberekkel, a gravitációval kommunikál. Őt látjuk a filmet záró képen is, amely beleég emlékezetünkbe: hatásosan tudósít egy önzésbe merült, széteső nihiltársadalomról.

Szabadesés

Színes, magyar-dél-koreai-francia játékfilm, 89 perc, 2014
Rendező: Pálfi György
Forgatókönyvíró: Ruttkay Zsófia, Pálfi György
Operatőr: Pohárnok Gergely
Szereplő(k): Molnár Piroska, Tenki Réka, Trill Zsolt, Nagy Zsolt, Bordán Irén, Jordán Tamás, Hegedűs D. Géza, Benedek Miklós, Gosztonyi Csaba, Gera Marina

Bemutató dátuma: 2014. szeptember 25. 

Forgalmazó: Vertigo Média Kft.

Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott