bezár
 

film

2015. 01. 14.
Jónak lenni lehetetlen
Nuri Bilge Ceylan: Téli álom
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A másik ember meg nem értése bele van kódolva a pszichénkbe – sugallja Nuri Bilge Ceylan  melankolikus drámája, a cannes-i Arany Pálma-díjas Téli álom. A Kappadókia hólepte, zord sziklái között játszódó, szokatlanul elmélyült film megdermedt emberi kapcsolatokat, kiúttalan élethelyzeteket és etikai dilemmákat regisztrál egy 19. századi realista nagyregény teljességérzetét keltve.

Gyakran kerül mozivászonra 19. századi irodalmi alkotást feldolgozó film (2014-ből például A hasonmásra vagy a Kolhaas Mihály legendájára emlékezhetünk), de ritka, hogy a filmadaptáció komplexitásban, érzelmi hatásban fel tudja venni a versenyt az eredeti művel, netán annak kreatív továbbgondolásaként hasson. A két Csehov-elbeszélést (A feleség, Jó emberek) egybeszövő Téli álom ilyen szerencsés kivétel − főként azért, mert rendezőjének nem egyszerűen az irodalmi előzmény(ek) értelmezése és filmnyelvre átírása volt az ambíciója − bár a cselekmény helyenként meglepően szorosan követi Csehovot −, inkább az orosz klasszikus lélekábrázolásának és problémaérzékenységének „el-sajátítása”. Az elmondása szerint régóta Csehov-rajongó török rendező az orosz (dráma)író modorában a szereplők eseménytelen hétköznapjai mögött érzelmeik, motivációik gazdagságára és mélyen emberi ellentmondásosságára világít rá. A játékidő végére olyan közel kerül hozzánk a három központi figura − a színész-publicista-hoteltulajdonos Aydin, fiatal felesége, a jótékonykodásban önmagát kereső Nihal és a férfi csípős nyelvű, unatkozó húga, Necla −, hogy hasonló érzésünk támad, mintha egy klasszikus realista nagyregényt olvastunk volna el. Ez a benyomás nem független a film lassúdad terjedelmességétől (a három óra tizenhat perc egyébként végig érdekfeszítő), és attól sem, hogy noha a cselekmény kortárs környezetben játszódik, a szereplők kommunikációs modorában van valami anakronisztikus komolyság. Nehezen kifejezhető érzelmekről, gondolatokról próbálnak számot adni, erkölcsfilozófiai okfejtésekbe bonyolódnak, Shakespeare-idézetekkel folytatnak szópárbajt. Más kérdés − és ez már nagyon is 21. századi üzenet  − hogy a párbeszéd rendre zátonyra fut, a nyelv a hatalom demonstrálásának eszközévé válik.     

00

A film jobbára a sorsukba fulladó szereplők karakterét, vívódását részletezi. Ceylan az információkat komótosan kibontva, apránként kiegészítve jellemez: mintha lassan forgó talapzatra állítaná szereplőit, akikről csak a film végére vagy csak a filmélmény lecsengése után áll össze bennünk komplett körpanoráma. „Milyen kellemes jónak lenni!” − reflektál önmagára Csehov novellájának (A feleség) narrátora, és noha ez a mondat a filmben nem hangzik el, tökéletesen kifejezi Aydin önképét és véleményét is. A szép vagyont örökölt egykori színész – aki „téli álom”-szerű visszavonultságban gardírozza vidéki barlanghoteljét és erkölcsnemesítő cikkeket publikál egy helyi lapban − jónak hiszi magát, s eleinte a néző is hajlamos tiszteletre méltó, kedves értelmiségiként tekinteni rá. A finom átkötésekkel, epizodikusan jelenetezett film kisebb-nagyobb konfliktusai során azonban kiderül, hogy az elvek magasában trónoló férfi minden jó szándéka mögött hiúság, öntömjénezés és a megalázásra való hajlam lappang. Miközben az iszlám kultúrateremtő erejéről, majd épp fordítva, a hívők elmaradottságáról fogalmaz fennkölt mondatokat, netán egy hízelgő levél hatására iskolasegélyezésről morfondírozik, nem hallja meg a közvetlen környezetében élőket: nagyobb önállóságra vágyó feleségét, őszinte húgát, a lakbérrel elmaradó, kiszolgáltatott szegényeket.

03

A Téli álom azonban sokkal több, mint egy gyarló, helyenként viszolyogtató karakter pellengérre állítása − ha nem így volna, Ceylan felszínes erkölcsprédikátorként saját főhőse hibájába esne. A török rendező a jellemeket egymásban tükröztetve azt is sugallja, hogy jónak lenni nemhogy nem kellemes, épp ellenkezőleg, erőfeszítést, lemondást, sőt talán legbensőbb természetünk feladását követelő, ezért tragikusan lehetetlen feladat. Könnyű elítélni a főszereplőt és megérteni a körülötte levőket, de Ceylan arra is rámutat, ami közös bennük. Mert nemcsak Aydint motiválja az önmegvalósítás, önkifejezés, önmegerősítés vágya − író értelmiségi, patriarchális férji és tulajdonosi szerepében egyaránt −, hanem az adománygyűjtő csoport szervezésében önállóságát kereső Nihalt, a paradox etikai véleménnyel („ne álljunk ellen a gonosznak”) figyelmet provokáló Neclát, sőt Ismailt, az ajándék pénzt büszke és önpusztító dosztojevszkiji gesztussal tűzbe dobó apát is. Ceylan filmje azért mélyen keserű, mert az emberek közötti meg nem értés okát nem egyes karaktervonásokban, hanem a humán természet mélyrétegeiben, sőt magában az egóban találja meg. A szereplők nem érthetik meg egymást, mert ahhoz önmagukat kellene feladniuk.

xx

A Ceylantól megszokottan gyönyörűen fényképezett, Schubert kései A-dúr szonátájának fájdalmas motívumával aláfestett filmet az őszből télbe forduló, élettelen táj képei keretezik, de ezúttal a cselekmény nagyobb részének helyet adó belső tér is jelentéses: a barlang-otthon a természet és a szellem ősi találkozási pontja, ugyanaz a pont, ahol metafizikailag az ember található. Míg a fotográfusból lett rendező korábbi munkáiban (Messze, Éghajlatok, Volt egyszer egy Anatólia) inkább a csend és a táj beszélt, ezúttal a film gerincét adják − és a regényszerű minőséghez színdarabízt kevernek − a néha húsz percnél is hosszabb dialógusok. A szereplők ugyan ritkán emelik föl a hangjukat, a sárgás-meleg lámpafényben fürdő barlangszobák is barátságosak, de a passzív-agresszív mondatok sebeket ejtenek, és egy centivel sem viszik közelebb a figurákat egymáshoz, legfeljebb − az elégikus zárlatban −  önmagukhoz. A Téli álom az emberi személyiség elszigetelődésének mesteri freskója: szereplői egymás és önmaguk áldozatai.  

 

Téli álom (Kis Uykusu)

Színes, feliratos, török-francia-német filmdráma, 196 perc, 2014

Rendező: Nuri Bilge Ceylan

Forgatókönyvíró: Ebru Ceylan, Nuri Bilge Ceylan

Operatőr: Gökhan Tiryaki

Szereplők: Haluk Bilginer (Aydin), Melisa Sözen (Nihal), Demet Akbag (Necla), Ayberk Pekcan (Hidayet), Serhat Mustafa Kilic (Hamdi)

Bemutató: 2015. január 15.

Forgalmazó: Vertigo Média Kft.

nyomtat

Szerzők

-- Schalk Endre Kornél --


További írások a rovatból

Jonathan Glazer: Érdekvédelmi terület
Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem
Anna Hints: Smoke Sauna Sisterhood
Az Arcok visszapillantóban és a Kiáltvány a gyerekekért a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon

Más művészeti ágakról

Kristyna Litten: 80 kutyával a Föld körül
Istentelen ifjúság a Radnóti Színházban
gyerek

Már lehet nevezni a Pagony Kiadó gyerekirodalmi és illusztrációs pályázatára
irodalom

Vaktérkép


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés